Horvátország
A KUKÁS PÁLYA: A tisztaság fél egészség, bajban a zágrábi főpolgármester

Ma (hétfőn, január 23-án) a reggeli órákban a Tisztaság (Čistoća) városi köztisztasági vállalat dolgozói, közkeletű szóval élve a kukások, akik a horvát főváros összes hulladékának az eltakarításáról gondoskodnak, spontán sztrájkba kezdtek. Követeléseik között első helyen három kollégájuk elbocsátásának a visszavonása áll, akik valószínűleg egy buzgó polgári személy által készített videós feljelentés miatt maradtak munka nélkül. Az incidensre a hónap elején – január 6-án – került sor, amikor a horvát televíziók közzétették, a hírhajszához szokott portálok pedig az interneten megosztották a kérdéses videót, amelynek a tanúsága szerint – legalábbis akkoriban azt állították – a köztisztaságiak ugyanabba a kukásautóba dobták a lakosság által előzőleg már szétválogatott összes hulladékot. Múlt pénteken, a dömper sofőrje és a két munkás azonnali, soron kívüli felmondást kapott.
Nem vonzó a kukás pálya
Az eset, ami számos politikai felhördülésre, és a szelektív szemétszállítás új politikájával elégedetlen lakosság fokozott felbolydulására adott okot, a fent említett sztrájkkal folytatódott, ami időközben az első műszak dolgozóiról átterjedt a vállalat egészére, a szemétszállítók nem mentek ki dolgozni, vagyis bent maradtak a Munkás utcai bázisukon.
A sztrájkba bekapcsolódó szakszervezeti képviselők már a követelések jelentősen kibővített listájával ültek le tárgyalni a város vezetésével. A követelések így már béremelést és a munkakörülmények jelentős javítását is magukban foglalják, az utóbbit úgy kell értelmezni, hogy a létszám növelését sürgetik, de arra is biztosítékokat szeretnének kapni, hogy nem bocsátják a sztrájkoló dolgozókat.

A kukások nem vitték el a szemetet (Forrás: Twitter)
A sztrájkbizottság véleménye szerint a vállalatban így sincs elegendő munkára fogható ember, és kevés a fiatal is, merthogy nem vonzó a kukás pálya, és így a kiöregedő gárda egyre nehezebben tud megbirkózni a feladatokkal.
Dražen Bartaković, a Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke a CNN-közeli N1 Televízió horvátországi csatornáján szerepelve elmondta, hogy “a kollégák a rossz munkakörülmények, az alacsony bérek, valamint a Zágrábi Holdingban (Zagrebački holding) és magában a fővárosban tapasztalható általános helyzet miatt sztrájkolnak.
Kapcsolódó cikk
A RIMAC MIATT MARAKODNAK: Előrehozott választások Zágrábban?
Itt jegyzendő meg, hogy a fent említett holding egy mamutvállalat, amely a modern városi élet különböző területeivel foglalkozik az ingatlankezelésétől a víz- és áramszolgáltatáson keresztül a köztisztasági feladatokig, és akkor csak hármat említettünk a cég honlapján látható harminchárom tevékenységből.
A holding 100 százalékban fővárosi tulajdonban van, ezért került bajba a zöldpárti polgármester, aki már eddig is elég sok vitát kiváltott a szemétszállítással kapcsolatos intézkedéseivel, amelyek végül a kukások hátán csattannak.
– A kollégák odaadóan dolgoztak. Nem volt kifogás a munkájuk ellen. A konténerek körül elszórt összes hulladékot egy üres konténerbe kellett felszedniük, majd átrakniuk egy érkező teherautóba. A vezetőség nem törődött azzal, amit mondtak, és elbocsátotta őket
– fejezte ki felháborodását a Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke, aki utalt arra is, hogy az megvádolt kukások vallomása szerint a kérdéses videó félreérthető, ők ugyanis a kukásautóba csak a műanyaghulladékot rakták be.
A munkások arra is panaszkodtak, hogy “mindig velük van baj, akkor is, ha nem viszik el az összes szemetet, meg akkor is, ha mindet eltakarítják. A sztrájkolók azt is kifogásolták, hogy a különböző fegyelmi intézkedéseket átugorva azonnali felmondással kirúgták a három kollégát.
Az újonnan bevezetett, kevésbé hatékony szelektív szemétszállítási előírások miatt Zágrábban városszerte gyűlik a hulladék, ennek nagy része a csordultig telt kukák körül díszeleg.
A felmondásokat ideiglenesen felfüggesztették
Délután fél öt körül, a Čistoća igagatója, Davor Vić sajtótájékoztatót tartott. Bejelentette, hogy a felmondásokat ideiglenesen felfüggesztették.
– A dolgozók nem megfelelő hozzáállásukkal nagy károkat okoztak az egész rendszernek, és rendkívüli felmondást kaptak. A kollégáik válaszul úgy döntöttek, hogy nem veszik fel a munkát, és nem végzik el munkafeladataikat. Egész nap kapcsolatban voltunk a dolgozókkal és a szakszervezetekkel, és folyamatosan tárgyaltunk. Tekintettel az új értesülésekre, úgy döntöttünk, hogy ideiglenesen felfüggesztjük a felmondásról szóló határozatot. Egyértelmű számunkra, hogy a munkavállalók nyomásnak vannak kitéve
– mondta Vić, aki a nyomás jellegéről nem beszélt, egyébként sem volt vicces kedvében, mert senki sem szeret meghátrálni, ezért kérdés, hogy a felmondólevelek “kukába kerülnek-e”, keménykedni azonban a jelenlegi helyzetben nem nagyon lehet.

A kukások ezt a szemetet sem vitték el (Twitter)
Az igazgató úr még magyarázta a bizonyítványát egy ideig, de végül azt is elmondta, hogy 13 százalékos fizetésemelést kínáltak fel a szakszervezettel folytatott tárgyalások során, ezt azonban a dolgozók egyelőre még nem fogadták el.
A városi választmányban ellenzékben lévő, főleg jobboldali pártok, Horvát Demokratikus Közösség, Hazafias Mozgalom, stb. képviselői támogatták a dolgozók követeléseit, és a regnáló “balliberális” koalíciót okolták az áldatlan helyzetért.
Szerencsére mindez télen történik, és nem nyáron, így Zágrábot egyenlőre nem fenyegeti a nápolyi forgatókönyv, viszont egy újabb politikai balhéhoz szükséges témát máris sikerült a kukásoknak összehozniuk. De lehet, hogy nem is ők a hunyók.

-
Bosznia4 nap telt el azóta
MEGY A PARA: Helez kitart amellett, hogy az oroszok Boszniában paramilitáris erőket képeznek ki
-
Szerbia3 nap telt el azóta
Új ember a BIA élén, akiben a szerb elnök jobban bízik, mint az édestestvérében
-
Szerbia4 nap telt el azóta
SZERB SZUVERENITÁS: A szerb médiahatóság elnöke náci egyenruhában jelenítette meg magát
-
Szerbia2 nap telt el azóta
Jack Sparrow csak kitüntetést kapott, Lord Voldemort viszont szerb állampolgárságot