Szerbia
A szerb rendőrség felügyelt, de nem akadályozott meg egy neonáci demonstrációt
A CNN-közeli belgrádi N1 Televízió beszámolói szerint a szerbiai rendőrség felügyelt, de nem akadályozott meg egy kisebb neonáci megemlékezést Belgrádban. A Zentropa Srbija (Зентропа Србија) csoport Milan Nedić egykori nácibarát szerb hadügyminiszter, majd miniszterelnök 1946. február 4-én bekövetkezett haláláról emlékezett meg. Hivatalos adatok szerint Nedić kiugrott annak a belgrádi kórháznak/börtönnek az ablakán, ahol fogva tartották, egyes feltételezések szerint ebben „segítséget is kapott”. A szerb neonácik most halálának a helyszínén gyűltek össze.
Neonáci daloktól volt hangos Belgrád központja
A „Zentropa Srbija” neonáci csoport mintegy 50 tagja demonstrált szombaton (február 4-én) Belgrád központjában, hogy megemlékezzen Milan Nedićnek, a második világháborús szerb „nemzeti megmentési kormány” elnökének a haláláról.

Neonáci daloktól volt hangos Belgrád központja (Forrás: RFE)
A neonáci csoport tagjai az egykori Népvédelmi Osztály (Odeljenje za zaštitu naroda, OZNA), vagyis a kommunista titkosszolgálat épülete előtt gyülekeztek, amelynek ablakából 1946. február elején, a tárgyalás előestéjén kiugrott/kiesett a szerb Quisling-kormány vezetője, aki a náci Németország oldalán részt vett a holokausztban, és két szerbiai gyűjtőtáborban zsidókat és cigányokat végeztetett ki.
Belgrád volt az egyik első város a megszállt Európában, amelyet annak idején „judenfrei”-nek nyilvánítottak.
A szombat esti neonáci tüntetés résztvevői transzparenseket bontottak Nedić dicséretére, és neki szentelt dalokat énekeltek, majd fáklyákat gyújtottak.
A szerbiai rendőrség nem tiltotta be és nem akadályozta meg a megemlékezés megtartását, hanem erőteljes jelenlétével „biztosította a megemlékezést”, mivel jónéhány antifasiszta aktivista is megjelent a helyszínen, ahol megjelentek a „Nem fojtogatjuk Belgrádot” (Ne davimo Beograd) nevű politikai szervezet képviselői is.
Az antifasiszta felvonulók azt kiáltozták, hogy „nem adják a fasisztáknak Szerbiát”, transzparenseiken pedig egy másik világháborús szlogennel tudatták, hogy „halál a fasizmusra, szabadságot a népnek”.
Rendőrök biztosították a neonáci megemlékezést
A szerbiai hatóságok nem tiltották be a neonáci Zentropa Srbija által szervezett megemlékezést, amelynek tagjai így „jogszerűen demonstrálhattak”.
A rendőrség kordont húzott az előbb említett két csoport közé, és megakadályozta, hogy tettlegességre kerüljön sor, így egymás verbális gyalázásán kívül komolyabb incidens nem törént a mintegy 50-60 perces „megemlékezés” során.
– Annak lehetünk a szemtanúi, hogy a rendőrség egy fasiszta demonstrációt védelmez, mert mi másnak lehet nevezni egy kollaboráns megünneplését, aki nyíltan támogatta a fasizmust, képviselte a náci ideológiát és részt vett annak népszerűsítésében

Sofija Todorovic elítélte a belgrádi neonáci megemlékezést (Forrás: N1 Televízió, screenshot)
– jelentette ki Sofija Todorović az „Ifjúsági kezdeményezések az emberi jogokért” (Inicijative mladih za ljudska prava) nevet viselő civilszervezet vezetője.
Todorović úgy fogalmazott, hogy a fasizmus népszerűsítését tiltó törvény Szerbiában gyakorlatilag hatályon kívül van, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a hatóságok annak ellenére nem tiltották be a szóban megemlékezést, hogy a civilszervezetek ezt kérték.
– A rendőrség ma este azért volt itt, hogy azokat védelmezze, akik támogatják a fasizmust, és a kollaboráns Milan Nedićet ünneplik. Ismét oda jutottunk, hogy üres szócséplés az, amit az ország vezetői az antifasizmussal kapcsolatban mondanak, és semmiféle értékük nincs
– tette hozzá az N1 Televíziónak nyilatkozva Todorović az Ifjúsági kezdeményezések az emberi jogokért nevű csoport képviseletében.
Nem először tartottak neonáci megmozdulást
Szerbiában nem ez az első eset, hogy a neonáci csoportok hallattak magukról.
Az utolsó hasonló megmozdulás 2021-ben Újvidéken rendezték, ahol a „Tradicionalisták” (Tradicionalisti) szélsőjobboldali szervezet tagjainak és támogatói a város központjában gyertyát gyújtottak és dalokat énekeltek Milan Nedić, valamint a második világháborús kollaboráns félkatonai (Zbor) vezető, Dimitrije Ljotić emlékére.

Régi nácikra emlékeznek a neonácik. Balról Milan Nedić, jobbról pedig az, akinek nem mondanánk ki a nevét (Forrás: screenshot)
Belgrádban legutóbb 2018-ban mozgolódtak a neonáci csoportok, akkor a Nedićet ünneplő szélsőjobboldaliak náci és fasiszta szimbólumokat használtak egy szintén február 4-i tüntetésen. Emiatt a belgrádi ügyészség több résztvevő ellen büntető- és szabálysértési eljárást indított.
A mostani megmozdulást a Zentropa Srbija szervezte, amely egy nemzetközi neonáci hálózat tagja.
A család kérte a rehabilitálását
A belgrádi fellebbviteli bíróság 2019-ben megerősítette a belgrádi legfelsőbb bíróság döntését, amely egy évvel korábban elutasította a Milan Nedić rehabilitációjára irányuló kérelmet.
A volt nácibarát vezető leszármazottai 2015-ben azért kezdeményezték a szerb „nemzeti megmentési kormány” elnökének rehabilitálását, mert véleményük szerint Szebiában eddig rosszul interpretálták Nedić „történelmi szerepét”, ő ugyanis a szerbek megmentésére törekedett, ám végül a kommunista rezsim áldozata lett.
A család szerint a szerb Quisling-kormány vezetőjének nem volt befolyása arra, ami a szerbiai gyűjtőtáborokban történik, nem adott parancsot a kommunisták elleni támadásokra, és kényszerből, nem pedig ideológiai megfontolásból működött együtt a náci Németországgal.

A neonácik bizonyára örülnének, ha több utca is viselni Nedić tábornok nevét (Forrás: N1, screenshot)
A világhálóra felkerült fényképek szerint a közép-szerbiai Aranđelovacban utcát is neveztek el róla, amire 2017-ben derült fény.
Az utca állítólag nem sokkal a 2000-es szerbiai fordulat után vette fel Nedić tábornok nevét, amikor az országot a Demokrata Párt irányította.
Akkortájt ez még a szerbiai történészeket is meglepte, de ők azzal magyarázták az elnevezést, hogy a volt Jugoszlávia felbomlásával az értékrend és a történelemfelfogás is megbomlott, és az etnikai kritériumok az etikai szempontok fölé kerültek.
Ez a megállapítás – a jelek szerint – ma is megállja a helyét.
