Több tízezer ember részvételével emlékeztek meg Zomborban a Kis- Jugoszlávia elleni NATO-légicsapások kezdetének 24-ik évfordulójáról, ami jó alkalomnak bizonyult a szerb elnök számára, hogy ismét üzenjen...
Szijjártó Péter Magyarország külgazdasági és külügyminisztere egynapos bosznia-hercegovinai tárgyalássorozaton vett részt. Ennek során egyeztetett Elmedin Konaković januárban hivatalba lépett boszniai külügyminiszterrel, Christian Schmidttel a nemzetközi közösség...
Milorad Dodik a boszniai Szerb Köztársaság elnöke éles kritikával illette a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) által Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szemben kiadott nemzetközi elfogatóparancsot. Véleménye szerint a...
Milorad Dodik többnapos szóváltásba keveredett az USA Bosznia- Hercegovinában tevékenykedő intézményeinek vezetőivel. A szerb entitást szerinte megillető vagyon elvonását olyan vörös vonalnak minősítette, aminek átlépése kapcsán...
Husein Kavazović bosnyák főmufti (reis-ul-ulema) március 5-én az Igman Televízió vendégeként körülbelül azt mondta, hogy Bosznia- Hercegovinának meg kell védenie magát az állami intézmények keretében, de...
A nyugat-balkáni országok, beleértve Szerbiát és Bosznia- Hercegovinát is, megszavazták azt az ENSZ-határozatot, amely az orosz erők Ukrajnából történő azonnali kivonását követeli. Az ENSZ Közgyűlés egy...
Máris kormányválság alakulthat ki Bosznia- Hercegovinában, pedig egy hónapja sincs, hogy megalakult a Borjana Krišto által vezetett új kabinet. Brüsszelből Várhelyi Olivér bővítési biztos & egyéb...
A bosznia-hercegovinai kormányváltást követőn az utca emberéből boszniai külügyminiszterré avanzsált Elmedin Konaković, aki terjedelmes interjúban ismertette, milyen irányú lépéseket tervez hazája külpolitikájában. A január közepén hivatalba...
Szerbiában egyre gyakrabban szerveznek Szent Száva-napi bálokat, az önálló szerb ortodox egyház alapítójára emlékezve. Már a XIX. században is ünnepnapnak számított január 27-e, vagyis Szent Száva...
Milorad Dodik a boszniai Szerb Köztársaság elnöke keményen visszaszólt a bosznia-hercegovinai politikai és gazdasági helyzetért őt főbűnösnek kikiáltó Christian Schmidtnek, a nemzetközi közösség bosznia-hercegovinai főképviselőjének. A...
A horvát és a boszniai határőség adatai szerint jelentősen megnőtt a két állam határán menekült státuszért folyamodó oroszok száma. Miközben az ukrajnai háború hatásai elől menekülő...
A boszniai rendőri szervektől származó értesülések szerint Christian Schmidt Belgiumból érkező e-mail üzenetben kapott súlyos, erőszakos fenyegetést. Az illetékes hatóságok az esetet egy ott élő, boszniai...
A horvát Davor Bunoza igazságügyi miniszter neve közokirat hamisítással kapcsolatban merült fel, míg a biztonsági miniszteri posztot nem kis meglepetésre elnyerő szerb Nenad Nešić a parlament...
Igor Kalabuhov, az Oroszországi Föderáció bosznia-hercegovinai nagykövete terjedelmes interjút adott a boszniai szerb entitás köztelevíziójaként működő RTRS-nek. A riport főként az orosz-ukrán konfliktus kapcsán enged mélyebb...
Állítólag Tojás Tóbiásék jutottak hozzá az orosz elnök főideológusának internetes levelezéséhez, amely lassan bejárja a balkáni sajtót, és némi magyarázatot ad arra, hogy a dolgok miért...
Hamarosan megalakulhat Borjana Krišto kormánya. A kormányalakítás előtt a bosznia-hercegovinai Állami Nyomozó és Védelmi Hivatal (Držvna Agencijaza Istrage i Zaštitu, SIPA) elvégezte a Borjana Krišto által...
Bosznia- Hercegovinán belül erőteljes fegyverkezésbe kezdtek a különböző országrészek, a boszniai szerbek fegyverbeszerzéseire válaszul a szomszédos Tuzla Kanton is fegyvervásárlásba kezdett, ez pedig mind – tehát...
Mire lecsengett a boszniai közéletben a boszniai Szerb Köztársaság félhivatalos január 9-i napja kapcsán kibontakozott adok-kapok, az Európai Parlament határozatot fogadott el annak kapcsán, amelyben javasolta...
Január 15-én ismeretlenek felgyújtották Predrag Nešićnek, a boszniai Szerb Köztársaság parlamenti képviselőjének autóját. A Nešićnek címzett erős üzenet pontos célja és az elkövetők köre ismeretlen, a...