Connect with us

Szerb Köztársaság

Dodik szerint Putyin nem a háború barátja, a szerbeknek ad templomot és konzulátust

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

templom, Putyin
Dodik "keresztben" és nem "hosszában" tárgyal Putyinnal a moszkvai "nagyasztalnál" (Forrás: Twitter, Igor Dodik)

BALK Magazin applikáció telepítése

play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 8 perc

Vlagyimir Putyin orosz államfő a Kremlben fogadta Milorad Dodikot a boszniai Szerb Köztársaság elnökét. A két vezető közti egyeztetés számos témát érintett, azonban ezekről csak Dodik nyilatkozott a megbeszéléseket követően. Ebből megtudhattuk, mi mindent adnak az oroszok a közeljövőben a boszniai szerb országrésznek. Egyebek közt új konzulátust, új templomot és gázáremelést. Dodik a találkozót követően az ukrajnai válságot egy feltételezett amerikai katonai akcióhoz hasonlította, amelyet az USA hajtana végre Oroszország mexikói megjelenése esetén.

Mindenki elégedett mindenkivel

Milorad Dodik a boszniai Szerb Köztársaság elnöke kedden este a nemzetközi sajtóban az ukrajnai háború kitörése után ismertté vált „bazi nagy fehér asztalnál” vitatta meg a világ dolgait minden oroszok urával és elnökével, Vlagyimir Putyinnal.

A két „régi harcostárs” immár nyolc hónapja nem foghatott kezet, annak ellenére, hogy Dodik már a tavaly októberi boszniai választást megelőző kampányban is az orosz kapcsolatok fontosságával igyekezett maga mellé állítani a nacionalista boszniai szerb szavazókat.

A találkozó kapcsán csak a boszniai szerb köztelevízió funkcióját betöltő RTRS készített pár felvételt, amelyeken jól látszik, hogy Putyin és Dodik a tolmácsok társaságában ülnek a már említett tetemes méretű bútordarab körül.

A jelenet mélyebb értelmezésébe elmerülő boszniai politológus karnak rögvest szemet szúrt, hogy a szerb nemzet Miléje nem az asztal hosszabbik végén kapott helyet, hanem a rövidebb oldal mentén nézhetett szembe Putyinnal. Akárcsak nyolc hónappal ezelőtt, csak akkor a tolmácsok fülhallgatón ül fordítottak.

templom, Putyin

Dodik nem csak Putyinnal találkozott, hanem a minden oroszok külügyérével, Szergej Lavrovval is, legalább egy fotó erejéig (Forrás: Twitter, Milorad Dodik)

Az egyeztetés rövid sajtónyilvános részén Dodik ceruzát és papírt ragadva jegyzetelte az orosz elnök által elmondottakat. Az RTRS kamerája előtt mindkét fél kifejezte elégedettségét a boszniai Szerb Köztársaság és az Oroszországi Föderáció közti kapcsolatokkal összefüggésben.

Putyin külön megköszönte Dodiknak, hogy a boszniai Szerb Köztársaság továbbra is semleges álláspontot képvisel az ukrajnai „különleges katonai művelet” kapcsán, és a szerb entitás változatlanul fenntartja a baráti együttműködést a Boszniában lévő orosz intézményekkel.

Ezt követően az orosz államfő megjegyezte: tisztában van azzal, hogy a boszniai szerb entitás iskoláiban diákok ezrei tanulnak orosz nyelvet, amit ő az orosz kultúra támogatásának minősít.

Az orosz elnök szavaira reagálva Dodik kifejezte abbéli reményét, hogy a boszniai Szerb Köztársaság és Oroszország a jövőben is folytatja az eredményes gazdasági együttműködést.

Utalt rá, hogy vannak olyan vállalkozások mindkét oldalon, amelyeknek fontos a korábban megkezdett közös munka folytatása. Ezeket a cégeket azonban Dodik nem nevezte meg, ágazatként pedig csak a földgáz ellátást emelte ki, mint olyant, ahol Moszkvának döntő szerepe van.

A gáz drágul, Dayton romokban, de lesz templom

A Putyinnal folytatott találkozó után Dodik az RTRS-nek adott egy 15 perces interjút. Ebben a legfontosabb fejleménynek azt minősítette kellő szerénységgel, hogy az orosz fél újfent az ő személyén keresztül tárgyalt a boszniai szerbekkel.

A nézőket leginkbb érdeklő gázár kapcsán azonban Dodik nem szolgált jó hírekkel. Mint mondta, a most érvényben lévő ár növekszik a következő hat hónapban. Szavai szerint ez nem az orosz félen múlt, hanem a tranzitdíjak emelkedtek a tranzitországokban.

Hangsúlyozta, hogy az általa vezetett szankcióellenes politikának az elsődleges haszonélvezői azok a szarajevói lakosok, akik nincsenek pozitív véleménnyel róla, pedig ők a legnagyobb gázhasználók, és Dodik közbenjárása nélkül már régóta drágábban jutnának hozzá az orosz gázhoz.

Gyors témaváltással felhozta, hogy a daytoni egyezmény kapcsán kifejtette Putyinnak, hogy az egyezmény „romokban hever”. Sejtelmesen megjegyezte, hogy „a Szerb Köztársaság közeledik ahhoz a ponthoz, amikor el kell gondolkodnia azon, hogy milyen további lépéseket tegyen ezzel kapcsolatban”. Mindenesetre megnyugtatónak találta, hogy Putyin tisztában van a boszniai helyzettel.

A szerb entitás elnöke a közös ügyek közül kiemelte, hogy fel kívánja gyorsítani az orosz támogatással épülő pravoszláv vallási központ munkálatait Banja Lukában. Állítása szerint ez egy olyan téma, ami minden Putyinnal folytatott találkozón szóba kerül a projekt kezdete óta.

A boszniai szerbek várakozása szerint Oroszország nem csak templomot, hanem konzulátust is létesít Banja Lukában.

Dodik szerint Putyin nem a háború barátja

Az interjú második részében Dodik az ukrajnai hadműveletek kapcsán elmondta, hogy „Putyin természetesen nem olyan ember, aki a háború barátja.”

Az oroszpárti meggyőződés kifejezése érdekében Dodik egyértelművé tette, hogy a boszniai Szerb Köztársaság a jövőben sem képvisel olyan politikai álláspontot, ami a konfliktusban az egyik felet minősíti kizárólagosan felelősnek a harcok kirobbanásáért.

Az orosz katonai fellépést Dodik úgy magyarázta, hogy Oroszország a saját biztonsági környezetének a megőrzéséért harcol. Azzal a hasonlattal élt, hogy az orosz fél ugyanúgy reagált, mint ahogy az USA reagálna, ha Oroszország katonai erővel akarna megjelenni Mexikóban.

Szerinte az orosz fél az ukrajnai harcok megkezdése előtt megkísérelte garanciákkal elérni a békés rendezést, a diplomáciai próbálkozások sikertelensége miatt azonban arra kényszerült, hogy a különleges katonai műveletet megkezdje.

A világpolitikai helyzet jövője kapcsán is elmélkedett Putyin és Dodik, ezzel összefüggésben a boszniai szerb vezető elmondta, hogy mindketten egy multipoláris világrendet tartanak elfogadhatónak, amiben nincsenek aktív konfliktusok, és aminek Oroszország az egyik legmeghatározóbb szereplője.

Dodik szerint ennek megvalósítása érdekében Putyin több eredményt említett számára. Ezek közül az orosz gabona exportjának a jövő évben várható növekedését emelte ki, aminek köszönhetően Oroszország világelső lesz a gabonaexportban.

A nyugattal elnehezülő kapcsolatokat Dodik az oroszok melletti kiállással magyarázta. Mint mondta, a szerb entitás vezetése nem fogadta el az Orosz Föderáció ellen életbe léptetni kívánt szankciókat, és emiatt nehezedik diplomáciai nyomás a boszniai Szerb Köztársaság vezetésére a nyugati partnerek részéről.

A nyomásgyakorlásnak szerinte két célja van, egyrészt a szankciós politika elismertetése, másrészt egyes orosz féllel indított közös projektek felfüggesztésének elérése.

Dodik kiemelte, hogy ezzel szemben a Szerb Köztársaság vezetése úgy döntött, hogy nem vesz részt az általa „hisztérikus” jelzővel illetett oroszellenes politizálásban, hanem teret engednek annak, hogy a két fél, vagyis Oroszország és Ukrajna önállóan rendezzék a köztük kialakult helyzetet.

Szerinte a szerb entitásban mindenki tisztában van azzal, hogy ez az összecsapás nem az orosz és az ukrán felek között zajlik, hanem a Nyugat és Oroszország között.

Az általa vezetett entitás helyzete kapcsán jelezte, hogy a boszniai Szerb Köztársaság stabil és békés, azonban ki van téve olyan próbálkozásoknak, amelyek a daytoni egyezményen alapuló békerendszer felszámolását célozzák.

Megemlítette, hogy több mint 100 olyan hatáskört tartanak a Szerb Köztársaságban számon, amelyeket a Daytoni Egyezmény vagy a boszniai alkotmány a szerb entitás számára biztosít, az elmúlt húsz év során azonban azokat elvették a szerbek vezette országrésztől.

Dodik úgy vélte, hogy ez a nemzetközi jog megsértése, majd azzal a sejtelmes megjegyzéssel zárta a gondolatot, hogy az Orosz Föderáció a daytoni békerendszer egyik garantőr állama.

Dodik ráadásként átadta a találkozón az orosz államfőnek a boszniai Szerb Köztársaságért érdemérmet (Ordenza Zasluge RS). A kitüntetés adományozásáról a boszniai szerb vezető már idén január 8-án döntést hozott, a nemzetközi események miatt azonban annak átadására csak most kerülhetett sor.

A szövetségeseket kiakasztotta

Dodik moszkvai útjának múlt hét végi beharangozásával mind a koalíciós partnereit, mind pedig az úgynevezett „nyugati szövetségeseket” kiakasztotta. Bár a boszniai kormány szerepét betöltő Miniszterek Tanácsának (Vijeća Ministara) tagjai nem kommentálták a szerb entitás vezetőjének oroszországi útját, a május 17-én Szarajevóba tárgyaló Várhelyi Olivér bővítéspolitikáért felelős uniós biztos kemény szavakkal illette Dodik utazási terveit.

Korábbi cikkünkben írtunk arról, hogy a Borjana Krišto bosznia-hercegovinai miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztató során az N1 hírcsatorna tudósítója által feltett kérdésre az uniós biztos hideg hangon közölte, hogy „a mi – értsd az EU – szövetségeseink nem mennek Oroszországba! Aki pedig a mi szövetségesünk akar lenni, az sem megy Oroszországba.”

Ezek után kétségtelen, hogy Dodik mostani oroszországi útjával az EU nyugat-balkáni bővítésén fáradozó tisztségviselők helyett leginkább a boszniai szerbek legfőbb koalíciós partnereit hozta nehéz helyzetbe.

Az USA és az EU nyomására a Dodik vezette Független Szociáldemokraták Szövetségével (Savez Nezavisnih Socijaldemokrata, SNSD) koalíciót kötő, többségében baloldali és liberális bosnyák szavazókra építő „hatok” pártszövetséget az ominózus moszkvai út bejelentése után a jobboldali, konzervatív Demokratikus Akció Pártja (Stranka Demokratske Akcije, SDA) holdudvarához tartozó boszniai médiumok össztűz alá vették.

A Dodik által nagy vehemenciával bejelentett oroszországi útra úgy hivatkoztak az SDA közeli médiumokban, mint annak a bizonyítékára, hogy a baloldali bosnyák szervezetek elárulták a bosnyákok össznemzeti érdekeit, és asszisztálnak ahhoz, hogy a boszniai szerb entitás vezetője párhuzamos külpolitikát folytasson.

A koalíciós kormány tagjai részéről nem került minősítésre a szerb entitás vezetőjének újabb oroszországi utazása, a koalícióban résztvevő Mi Pártunk (Naša Stranka) megmondóembere, Predrag „Peđa” Kojović azonban az N1 hírcsatornának adott riportban elmondta, hogy megítélése szerint az entitás vezetője egyre inkább elszigetelődik.

– Az EU-ban senki sem tekint úgy erre az utazásra, mint egy boszniai állami tisztségviselő oroszországi látogatására, hanem úgy minősítik, mint Putyin egyik emberének akcióját. Dodik pragmatikusan látja a dolgokat

– mondta Kojović , aki „fel is tárta” Dodik moszkvai útjának célját.

– Odautazik, hogy a gáz árának csökkentéséről tárgyaljon. Ez önmagában szép dolog, azonban más etikai és politikai tényezők figyelmen kívül hagyását nem tudom elfogadni. Úgy reagál, mint egy gyerek, akit, ha választás elé állítana, hogy most kap egy bélyeget vagy holnap ötöt, akkor most azt az egyet akarja.

A 2015. és 2021. között a Mi Pártunk elnöki székét betöltő Kojović a fentiekkel megkísérelte egyszerre elmarasztalni Dodikot a moszkvai kiruccanásért, és felhívni a közvélemény figyelmét, hogy a szerb nemzet Miléje nem véletlenül tart ott, ahol. Hiszen rendre ő az a boszniai politikai elit tagjai között, aki a Putyinnál tett vizitjei margóján találkozik a muszka gázóriás Gazprom vezetőivel, és a Putyinnal meglévő szoros kapcsolatára hivatkozva kérheti a világpiaci árszint alatti eladási ár alkalmazását a boszniai exportőr javára.

Dodik megőrizte a mozgásterét

A Kojović által elmondott verdikt értékelésünk szerint figyelmen kívül hagy egy fontos elemet, ami Dodikot a Putyinnál tett vizitre ösztönözhette. Ez pedig a saját politikai mozgásterének demonstrálása.

Az SNSD 2023. januárjában megalakult koalíciós kormányba való belépését követően Dodik egy majd három hónapos periódusban önmagához képest kifejezetten visszafogott és konstruktív politikai szerepvállalást mutatott. Ez az időszak vélhetően azt szolgálta, hogy a koalíciós partnerek és azok nyugati támogatói meggyőződjenek arról, hogy az SNSD képes az együttműködésre, ha a többi szereplő is tiszteletben tartja a koalíciós megállapodásban foglaltakat.

Korábbi cikkünkben írtunk arról, hogy formálisan a boszniai szerb vezetés jó viszonyra törekszik Aleksandar Vučić szerbiai államfővel és az ottani kormánnyal, a boszniai és szerbiai szerb kapcsolatok terén azonban repedések jelentkeztek, aminek következtében mindkét főszerb kísérletet tett a másik politikai mozgásterébe való beavatkozásra.

Mindezek alapján a mostani oroszországi út egyidejűleg szolhatott az SNSD saját szavazóinak, akik kifejezetten nagyra értékelik az Oroszország melletti nyílt kiállást az orosz-ukrán háborúban, valamint a belgrádi vezetésnek, akik kénytelenek tudomásul venni, hogy a Drina bal partján honos szerb entitás, bár hagyományosan a kistestvér szerepét tölti be Szerbia mellett, az orosz irányú kapcsolatait azonban maga alakítja.

Dodik pedig élesben tesztelhette a koalíciós partnerei fegyelmezettségét és tűréshatárát. Utóbbi be is jött, mert az említett Kojović interjún túl senki sem fogalmazott meg negatív véleményt.

A legfontosabb kérdés ebben a sokszereplős játékban, hogy maga Moszkva, mint a legnagyobb pravoszláv testvér mit akart üzenni azzal, hogy Dodikot fogadta egy olyan periódusban, amikor az EU és a NATO illetékesei egyre harsányabban hangoztatják a két nyugati orientációjú szervezet nyugat-balkáni államokkal szembeni nyitottságát, azonban a gesztusdiplomácia szintjén túllépve, a gyakorlatban ebből vajmi kevés látszik.

English

Dodik travels to Moscow, yet receives money from the European Union

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Dodik pénzt kap az EU-tól / Dodik travels to Moscow and receives money from the EU

BALK Magazin applikáció telepítése

play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 5 perc

The European Commission has lifted the suspension it imposed last year on the disbursement of EU funds intended for the Bosnian Serb Republic. Milorad Dodik, the president of the Bosnian Serb entity, expressed his gratitude to his coalition partners for their support in this matter, while the entity he leads is experiencing worsening economic conditions. The upcoming repayment of bonds issued on the Vienna Stock Exchange this year may force Dodik to take on additional significant loans. It is possible that he will seek assistance in Hungary as well.

In Brussels, they loosened their grip

Milorad Dodik, the president of the Bosnian Serb Republic, achieved a significant result on Friday, as the EU revoked the suspension of EU-funded development projects in the Serbian entity.

The disbursement of EU funds intended for the Bosnian Serb Republic had been suspended since February last year, as the EU Commission sought to exert pressure on Dodik’s Independent Social Democrats Alliance (Savez Nezavisnih Socijaldemokrata, SNSD) due to their secessionist tendencies.

Although the European Union did not impose sanctions on Bosnian Serb political leaders at that time, the Commission ordered the freezing of all projects receiving EU support.

It was already known at the time of the halt in investments, mostly related to infrastructure development, that the Serbian entity, burdened by significant debt due to bonds issued on international stock exchanges, would not be able to compensate for the resulting shortfall from its own budget.

In May of this year, several Bosnian newspapers reported that the leadership of the Bosnian Serb Republic could be in trouble if they do not find new external funding to finance their accumulated external debt.

While the risk of technical bankruptcy is not discussed in Banja Luka, it can be assumed that the EU, in plain terms, „didn’t let Dodik off the hook” and resumed the disbursement of previously frozen financial assets.

According to experts knowledgeable in the Bosnian financial sector, the EU’s restart of programs has provided a lifeline to the otherwise grim state of the Bosnian Serb economy.

However, experts agreed that the influx of EU funds alone will not be sufficient to ensure the necessary growth for financing external debt. This is because its impact does not generate enough additional GDP growth in the Bosnian Serb Republic to break free from the debt spiral.

One may ask, why did Brussels yield?

The answer, according to many, is that this step was a significant gesture towards the Bosnian Serb region on the brink of international isolation and economic collapse.

Dodik, in turn, has only earned this by fulfilling the coalition agreement he made with the Croatian Democratic Community of Bosnia and Herzegovina (Hrvatska Demokratska Zajednica Bosne i Hercegovine, HDZ BiH) and the left-wing Bosnian party alliance known as the „troika” until now.

Troubles within the coalition arise

The importance of restarting EU programs is also reflected in Dodik himself expressing gratitude, in front of the press, to Elmedin Konaković, the Bosnian Minister of Foreign Affairs, for consistently keeping the issue of restarting frozen projects in the Serbian entity on the agenda during his visits to Brussels this year.

elmedin konakovic milorad dodik 1

On the right, Elmedin Konaković, the Bosnian Minister of Foreign Affairs, plays the role of a helpful lobbyist, while on the left, Milorad Dodik, the president of the Bosnian Serb Republic, needs to be connected to a financial infusion

Simultaneously with the announcement of the financial good news, Denis Bečirović, the Bosnian member of the Bosnia and Herzegovina Presidency, also held negotiations with members of the Western Balkans Working Group of the European Parliament in Brussels.

Bečirović’s participation in the meeting caused significant disruption within the communication machinery of the Bosnian government coalition. This was because the member of the presidency asked the present EU representatives to impose further sanctions against Dodik, and he described the continuation of the disbursement of EU financial assets as a „terribly bad step.”

Regarding Bečirović’s stance against Dodik, it is worth noting that in previous years, he has repeatedly accused the top Bosnian Serb leader of separatist tendencies and violating the principles of the Dayton Agreement.

His recent actions were particularly uncomfortable for his own party, the Social Democratic Party (Socijaldemokratska Stranka, SDP), as this position completely contradicted the coalition government’s stance, including that of his own party, regarding EU funds.

Although there haven’t been similar levels of communication discord among some players within the five-party government coalition in the past, and the government seemingly continued its work uninterrupted, strong figures within the coalition parties often make comments that indicate underlying tension.

When it comes to separate communication, the SDP takes the lead, as several prominent members sharply criticize the work of the coalition partners organized on the basis of two ethnicities, the Bosnian Serb SNSD and the Croatian HDZ BiH.

The ‘unique word scattering’ observed in the communication of the SDP can be traced back to the fact that the Yugoslav state party’s successor organization in Bosnia, in addition to its traditional center-left orientation, has sought to broaden its support among progressive and neo-Marxist youth groups. These groups find it difficult to accept that the SDP, which represents a multiethnic and atheist approach they support, formed an alliance with the Bosnian Serb and Croatian conservative political forces that were continuously criticized in the previous cycle.

Dodik needs to pay (or should pay)

Regardless of the opening of EU funds, the economic situation of the Bosnian Serb Republic is difficult to assess positively.

The maturity dates of entity bonds issued on the London and Vienna stock exchanges are approaching, and their repayment will pose a significant burden on the budget of the Serb entity.

The numbers speak for themselves.

This year, the Serb entity has a bond-based debt obligation of approximately 1,099 million BAM (convertible mark), which amounts to 208 billion Hungarian forints. In addition, the government of the Bosnian Serb Republic has to pay an additional 900 million BAM (170 billion Hungarian forints) this year based on other commitments.

A significant portion of these obligations is related to certain infrastructure investments. From this year’s upcoming debt pile, a portion of the Bosnian Serb bonds issued on the Vienna Stock Exchange in previous years will mature in June. After this, the Serb entity will have to pay approximately 400 million BAM (75 billion Hungarian forints).

To ensure the financing of the mentioned debt, the Bosnian Serb Republic received a loan of 180 million BAM (34 billion Hungarian forints) from Hungary.

We have previously reported in detail about this transaction and the support program provided by the Hungarian government to Bosnian Serb agricultural entrepreneurs.

According to news reports in the Bosnian press, in order to continue rolling over the high external debt, Dodik may be preparing, or rather, be forced to take on another loan of approximately 2 billion BAM (380 billion Hungarian forints) in the near .

Most analysts link this future transaction, which has so far been only speculation, to the Chinese development funds that are still leading in the Western Balkans region, due to the drying up of Russian resources. However, it is also possible that Dodik may once again knock on Budapest’s door for a little injection of funds.

Az olvasás folytatása



Meteorológia

KÖVETÉS

Napi hírlevél


A szerző cikkei

Líra-könyvek

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Utazás

Letöltések

Google-hirdetés

Tíz nap legjava