Oroszország szerint az USA piszkálja fel az EU „fiatal” tagjait a Moszkva elleni fellépésre. Bár a vádban alighanem van igazság – Washingtonnak politikai és gazdasági...
Horvátország, Magyarország, de Közép- Európa számára is történelmi jelentőségű a krki LNG-terminál üzembe helyezése, értett egyet felszólalásában Andrej Plenković horvát miniszterelnök és Szijjártó Péter magyar külügyminiszter...
A 2020-as év enyhén szólva sem volt a turizmus éve. A járvány miatt az idegenforgalom világszerte drámaian visszaesett, a legtöbb országban a vendéglátó szektor nagy veszteségeket...
A Vajdaságban több japán cég is megvetette a lábát. Az egyik a Japan Tobacco International (JTI), amely 2006-ban vette meg a zentai dohánygyárat, és azóta közel...
Eduard Limonov orosz író idén, tehát 2020 márciusában bekövetkezett halála számtalan kérdést vetett fel ellentmondásos személyiségét illetően. Persze, akadt olyan, aki istenítette, és nem egy olyan,...
A lehető legrosszabb kompromisszumot sikerült megkötni Magyarországgal és Lengyelországgal – állapította meg Soros György a Project Syndicate című véleményportálon megjelent cikkében. Az amerikai üzletember szerint magának...
Senki sem mondaná meg, hogy a 3,5 ezer lakosú isztria mézeskalácsváros, Vodnjan egy több mint egy milliárd dollár értékű szoftverfejlesztő cég, az Infobip székhelye. A legenda...
Meghátrált a lengyel kormány, és elhalasztotta az abortusz további szigorításának bevezetését, miután a kérdés felkavarta az érzelmeket. Európa legkeményebb abortusztörvénye azért nem szigorodott tovább, mert a...
Két csoport is gumicsónakkal lépte át a magyar-szerb határt illegálisan Szegednél, a Tiszán szombatra virradóra – tájékoztatta a Csongrád- Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t. A...
Janez Jansa szlovén, és Orbán Viktor magyar miniszterelnök, valamint Gordan Grlić Radman horvát külügyminiszter részt vett a Cirkovce- Pince távvezeték alapkőletételén a szlovéniai Kidričevóban 2020. október...
Lassan már a feledés homályába merül, hogy egy pártelnök tengerbe taszigálása indította el Bulgáriában a több mint két hónapja tartó tüntetések, útblokádok és egyéb tiltakozó akciók...
Soha nem látott mértékben csökkent a nyáron a bolgár tengerparton nyaraló külföldiek száma: június-július-augusztusban mindössze 372 ezer külföldi pihent a Fekete-tenger üdülőhelyein a bolgár Idegenforgalmi minisztérium...
A magyar miniszterelnök is az Adrián nyaralt, legalábbis egy horvát hírportál szerint. A Jutarnji list állítását a fenti homályos képpel bizonyította, amelyről nem közölte, hogy hol...
A horvát hegyimentők nagy erőkkel keresik azt a lengyel hegymászót, aki hétfőn a tengerhez közeli Biokovo-hegységben tűnt el. A férfi a hegység legmeredekebb részén járt, amikor...
A Horvát Turisztikai Szövetség szerint júliusban 2,44 millió turista érkezett, akik 18,60 millió vendégéjszakát töltöttek Horvátországban. Ez jóval elmarad a tavaly júliusi eredményektől, viszont reménykeltő augusztus...
Értesülésünk szerint a Fidesz felsőbb döntéshozóinak irodáit többségében Nagy- Magyarország térképek díszítik. Sokakat meglephet Horvátország érzékenysége, de az országnak a magyar- és az olasz határ kivételével...
Ha nagyobb migránstömeg érkezne, akkor a csehek, a lengyelek és a szlovákok haladéktalanul határőregységeket küldenek a magyar-szerb határra – jelentette ki a magyar miniszterelnök a minap,...
Svako ima svojih pet minuta, neko jednom, neko više puta – énekelte majdnem fél évszázaddal ezelőtt a bosnyák műdalok egyik avatott előadója. A szörnyűséges produkció refrénje...
Az LNG-terminálok létesítése egy hosszútávú amerikai terv részét képezi. A „krími krimi” után az Egyesült Államok igyekszik elriasztani Oroszországot attól, hogy visszaállítsa korábbi befolyását Közép- Európában....