Egészségügy
VÖRÖS VILLÁM: A szerbek szolidárisak a lengyel tüntetőkkel, a szerb pópák ugyanakkor ugyanazt képviselik, mint a lengyel papok

Meghátrált a lengyel kormány, és elhalasztotta az abortusz további szigorításának bevezetését, miután a kérdés felkavarta az érzelmeket. Európa legkeményebb abortusztörvénye azért nem szigorodott tovább, mert a rendszerváltás óta nem látott tömegtüntetések rázták meg az országot. Stanisław Gądecki érsek, a lengyel katolikus egyház feje azonban kitart amellett, hogy az “életszentség tekintetében az egyház semmilyen kompromisszumot nem köthet”. Szerbiának viszonylag liberális abortusztörvénye van, de a szerb pópák hasonló álláspontot képviselnek, mint a lengyel papság.
Testi autonómia
Szerbiában a nők, de egyes esetekben még a férfiak is szolidaritásukat fejezték ki a közösségi médiában azokkal a lengyelekkel, akik már legalább egy hete tüntetnek az abortusz szinte teljes körű betiltása ellen.
A Facebookon sokan vörös villámot tettek ki a profilfotóikra – ami a lengyelországi tiltakozás szimbóluma -, hogy ezzel fejezzék ki szolidaritásukat, a feministák pedig tüntettek Lengyelország belgrádi nagykövetsége előtt.
– A lengyel lépés nem csak az abortuszt érinti, hanem egyúttal támadás a demokrácia ellen is, azoknak a lengyel embernek a lenézése, akik kitartóan, folyamatosan, indokoltan és jogosan vonulnak az utcákra, hogy követeljék az alapvető emberi jogaik betartását
– nyilatkozta a belgrádi Prva TV-nek Staša Zajović, a Nők Feketében (Žene u crnom) elnevezésű szerbiai feminista és pacifista csoport alapító tagja, aki szerint a tilalom a sötét középkort idézi.
Szerbiában a törvények nem korlátozzák az abortuszt, a vonatkozó előírások szerint a nő döntésén múlik, hogy megszakítja-e a terhességet.
Abortuszt csakis a terhes nő kérésére lehet végrehajtani, erre azonban csak az jogosult, aki elmúlt 16 éves.
Az orvos ugyanakkor köteles jelezni a nő számára az abortusz veszélyeit és következményeit, illetve megismertetni őt a nem kívánt terhesség elleni védekezés egyéb módszereivel és eszközeivel.
Mi az Isten, és mi a nő joga?
A Szerb Ortodox Egyház már korántsem ilyen megengedő, hiszen álláspontja szinte szó szerint megegyezik lengyel katolikus egyháznak, illetve általában véve a római katolikus egyháznak a véleményével.
– Az egyház véleménye világos: az életet csakis az Úr veheti el, és mindaddig ez lesz az álláspont, amíg az egyház létezik
– nyilatkozta Boško Savić szerb pap, aki szerint ugyanis aki majd megszületik, az már a terhesség ideje alatt is ember.
– A nőnek joga van arra, hogy anya legyen, de nem az ő joga, hogy elvegyen egy életet
– tette hozzá a Prva TV-nek nyilatkozó szerb egyházfi, aki szerint más aspektusokból is szükség van az abortusz tilalmára.
– Bajok vannak a populáció csökkenésével, és problémák jelentkeznek a születések számarányával, Az egyház sohasem nyugszik bele az abortusz fenntartásába, a vallás ugyanis igazán a családon keresztül élhető meg, ezért a család valójában egy “kis egyház”.
Kórházi források szerint Szerbiában a művi terhességmegszakítás a beavatkozás jellegétől függően legalább 25 ezer dinárba (75 ezer forintnak megfelelő összegbe) kerül az állami és a magánkórházakban egyaránt, ezért a szegényebb közösségekben nem mindenki számára érhető el.

-
Magyarország4 nap telt el azóta
Lázadoznak a kamionosok Kelebiánál, a szerbek a magyar vámosokat hibáztatják
-
Szerbia6 nap telt el azóta
Szerbia villanyosít, 10 vízerőművet épít egy 55 kilométeres folyószakaszon
-
Szerbia5 nap telt el azóta
A szerb elnök szerelmes Giorgia Meloniba(?) és a magyar zászló esete
-
Oroszország7 nap telt el azóta
Lavrov Moldovát nevezte meg az orosz agresszió következő áldozataként