Gazdaság
GAZDASÁGI INVÁZIÓ: A japánok megszállják a Vajdaságot

A Vajdaságban több japán cég is megvetette a lábát. Az egyik a Japan Tobacco International (JTI), amely 2006-ban vette meg a zentai dohánygyárat, és azóta közel 200 millió dollárt fektetett bele. A japánok 2019-ben új gyártósort adtak át Zentán, ami lehetővé teszi új termékek bevezetését, megnöveli a kivitelt és munkahelyeket teremt. De nem ez az egyetlen japán befektetés a Vajdaságban.
Könyvek kedvezménnyelA BALK nem kalapozik, csak annyit kérünk tőled, hogy könyvet rajtunk keresztül vásárolj! Te kedvezményt kapsz, és mi is jól járunk. Könyvek kedvezménnyel, kattints ide!
A japán dohány
Aleksandar Vučić szerb elnök nemrégiben egy japán küldöttséggel kereste fel Golubincit, amely egyre inkább, sőt, annál is inkább, a dohánytermesztésről „kezd elhíresülni.
A Japan Tobacco International 250 családi gazdaság számára biztosít megélhetést, ez a fele a Szerbiában dohánnyal foglalkozó családoknak.
Golubinciban 1700 hektáron termesztenek dohányt. A hektáronkénti átlaghozam két tonna, így nem nehéz kiszámolni, hogy évente 3400 tonna dohányt takarítanak be.
Ennek egyharmadát az említett szerémségi faluban „termelik meg”. Ha visszaosztunk, akkor körülbelül ezer tonna dohány származik Golubinciből, amiből ötvenmillió doboz cigaretta állítható elő.
A bonyolult számítások vége az, hogy az említett szerbiai falu majdnem 150 ezer ember számára biztosítja a napi doboz cigarettát, a japánok pedig összességében naponta félmillió embert látnak el „szívni valóval” a Balkánon.
Merthogy a Zentán előállított cigarettát főleg Montenegró, Bosznia- Hercegovina, Észak- Macedónia és Albánia piacára szállítják, de jut belőle az Európai Unióba is.
Szerbiának a japánok azért is kedvesek, mert évi 300 millió eurós exportot valósítanak meg, és így az egyik legnagyobb adófizetők.
– Ahol a japánok megjelennek, oda viszik a felelősséget, a stabilitást és a megbízhatóságot, így a velük együttműködő szerbiai emberek is kimondhatatlanul felelőségteljesen viselkednek
– jelentette ki a szerb elnök, aki arról is beszélt, hogy a Golubinciban működő „dohányos vállalkozások” a szezonban 50-60 idénymunkást alkalmaznak gazdaságonként.
Az idénymunkások a szegényebb vidékekről, a macedón határ melletti Preševoból, valamint a román-bolgár-szerb hármashatár környékén lévő Negotionból érkeznek.
A japán gumi
A szerb elnök napokkal korábban a Golubincitól mindössze tíz kilométerre lévő Ingyijában (Inđija) járt, ahol a Toyo Tires ottani gyárának alapkövét tették le.
A japánok itt építik ki első, és ebből kifolyólag egyetlen európai üzemüket, amely gumiabroncs-gyártásuk és terjesztésük európai és oroszországi központja lesz.
– A 382 millió eurós beruházás a legnagyobb japán beruházás Szerbiában, és hatalmas ösztönző erő a szerb gazdaság számára
– mondta a szerb elnök, aki megjegyezte, hogy a japán céggel több mint két éve kezdték meg a tárgyalásokat, és Gdańskot előzték meg a versenyben.
– A lengyel Gdańsk volt a konkurencia, de a Szerbia által biztosított feltételeknek köszönhetően sikerült nyernünk, merthogy éhesek vagyunk a beruházásokra, és a jövőbe tekintünk
– nyilatkozta Aleksandar Vučić.
A szerbek azzal nyertek, hogy 63 hektáros földterületet ajándékoztak a Toyo Tiresnek, és 41 millió eurós állami támogatást is beígértek az oszakai cégnek.
A japánok 2022 áprilisára tervezik az 560 főt alkalmazó üzem beindítását, amelyben évente ötmillió gumiabroncsot gyártanak.
A Toyo Tires viszont azt vállalta, hogy az elkövetkező öt évben nem csökkenti az alkalmazottak számát, és nem viszi el az üzemet Ingyiából.
A japán zsákbamacska
A szerb elnök egyik megnyilvánulása során megjegyezte, hogy egyre több japán befektető érkezik Szerbiába, és bejelentette egy harmadik japán cég megjelenését is.
Nevet ezzel kapcsolatban nem mondott, de belengette, hogy hamarosan hivatalosan is közlik a szóban forgó japán befektető Újvidékre érkezését.
Vučić arról is beszélt, hogy nagyon rosszak a vajdasági utak, és ebben az értelemben néhány vajdasági projektet betuszakolnak a 2025-ig tartó szerbiai fejlesztési tervbe.
A szerb elnök ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a helyi utak tele vannak hatalmas lyukakkal, mintha 50-60 év óta semmi sem történt volna.
Ennek köszönhetően az Újvidék-Árpatarló (Ruma), és a Belgrád- Nagybecskerek autópálya mellett várhatóan rendbe tesznek több regionális és helyi utat is.
A fentebb demonstrált számmisztika mellett fontos a logisztika is.
Nem lehet nem észrevenni, hogy Újvidék és Ingyija is a Dunán van, illetve a Duna közelében fekszik, és mindkettőn áthalad a Belgrád és Budapest közötti vasútvonal, amelyet éppen mostanság „gyorsítanak fel”.

- Szerbia6 nap telt el azóta
Donald Trump Jr. Belgrádban, találkozott Vučić elnökkel
- Szerbia6 nap telt el azóta
A Vörös Sapkások az Úttörő parkban, ezek Vučić igazi barátai
- B A Balkanac4 nap telt el azóta
Síró játék: ó, mozik, ó, emberek! (ó, béka, ó, skorpió!)
- Szerbia6 nap telt el azóta
Ki verte ki egy rendőr szemét, a diákok vagy a társai?