Connect with us

Horvátország

VALAMI AMERIKA: Infobip, a horvát egyszarvú, amely egy amerikai céget vásárolt

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Infobip
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Senki sem mondaná meg, hogy a 3,5 ezer lakosú isztria mézeskalácsváros, Vodnjan egy több mint egy milliárd dollár értékű szoftverfejlesztő cég, az Infobip székhelye.

A legenda szerint 2006-ban Silvio Kutić kerek négy órát bírt ki az első munkahelyén, egy állami tulajdonban lévő cégben, de az ebédszünetről már nem tért vissza, hanem ehelyett hazament Vodnjanba, és testvérével Robertoval, illetve barátjával és üzlettársával Izabel Jelenićtyel megalapította az Infobipet.


Tizennégy éves kora ellenére a horvát startup annyira felnőtté vált, hogy a minap 300 millió dollárért megvásárolta az amerikai OpenMarket céget, ezzel tovább erősítve jelenlétét az Egyesült Államokban.

Mi is az az Infobip?

A horvát IT-unicornis – a befektetők így becézik a rövid idő alatt egy milliárd dollár értékre felfutó startupokat, miután ezek ritkák, mint a mitikus egyszarvú – saját bevallása szerint egy globális, felhőben működő kommunikációs platformot hozott létre, amely lehetővé teszi a vállalkozásoknak, hogy közvetlen kapcsolatba lépjenek ügyfeleikkel.

Az Infobip-platform fő erőssége, hogy egy helyről több csatornán (SMS, társadalmi hálózatok, e-mail, WhatsApp Business, Viber Business, Live Chat, stb.) lehet kapcsolatot teremteni, biztonságos módon.

Az Infobip üzletfeleit lehetetlen felsorolni egy újságcikk keretein belül, de amennyiben a közelmúltban az olvasó üzenetet kapott bankjától, a Facebooktól, vagy az Ubertől, az Infobitet használta.

Silvio Kutić szavai szerint az üzletfelek között 750 bank és 650 mobilszolgáltató van, nem beszélve a kis és közepes nagyságú cégekről, kórházakról.

Kutić sohasem mulasztja el megemlíteni, hogy az Infobit szolgáltatásait körülbelül 5 milliárd ember veszi rendszeresen igénybe, azaz az emberiség kétharmada.

6 kontinens, 52 ország

Az Infobip jelenleg 6 kontinensen, 52 országban van jelen, ahol több mint 60 hivatallal és 28 adatközponttal rendelkezik, a foglalkoztatottak száma 2100, tavaly 602 millió euró jövedelme volt, és a kezdetektől nyereséges.

A céget még mindig nem jegyzik a tőzsdén, ezt Silvio Kutić elsősorban azzal magyarázza, hogy az Infobipnek lényegében nincs szüksége a részvénykibocsátásból származó eszközökre.

– A cégnél mindig is szerényen kezeltük a dolgokat, most szinte nem is tudjuk hirtelen, hogy mit kezdjünk a pénzzel.

Mindazonáltal Kutić azt tervezi, hogy három éven belül bevezeti a céget a tőzsdére, de még nem bizonyos hol kerül sor az elsődleges részvénykibocsátásra.

Jelen pillanatban a NASDAQ és a New York-i tőzsde tűnik kedvezőbbnek, de Kutić nem zárkózik el annak lehetőségétől sem, hogy a nyilvános tőzsdei kibocsátásra (IPO) Londonban, vagy Amszterdamban kerüljön sor.

A tervek szerint az Infobip a közeljövőben létrehozza zágrábi kampuszát 500 foglalkoztatottal, de a fejlesztések között szerepel horvátországi, boszniai, lengyelországi, oroszországi és indiai központjainak bővítése is.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Nulladik típusú találkozások, Ilija Srdanovic, az Egyetemista lista vezetője és Pásztor Bálint a magyar nagykövetségen rendezett fogadáson. Az egyik hozzászóló azt kérdezi, hogy Pásztor két ilyen brutális vereség után sem mond le?
Vajdaság5 nap telt el azóta

Túlélték, mégis meghaltak: a vajdasági magyarok megbüntették a VMSZ-t
Két mandátum, egy korszak vége? - A VMSZ történelmi visszaesésének politikai tanulságai

Ennyi sem maradt a Pionír parkban felállított sátortáborból, a "fekete sereg" és a rendőrök elvonulása után az ünneplők ugyanis felgyújtották, és a tűz martalékává vált Aleksandar Vučić nagy műve (Forrás: X platform)
Szerbia5 nap telt el azóta

Puccsra készült Vučić a választási vereség után? Orbán beszélte le róla?
A Times forrásai szerint négyezer rendőr és háromezer verőember állt készültségben, de aztán hirtelen fordulat történt

Aleksandar Vučić Szabadkán is megbukott. A Szerb Haladó Pát molinóonak eltávolításában részt vett Iso Planić, ismert szabadkai hegymászó és tanár is, akit törvénytelenül bocsátottak el egy szabadkai középiskola éléről, mert mindvégig kitartott tiltakozó tanárai és a diákjai mellett
Szerbia7 nap telt el azóta

Az egyetemisták Szabadkán megvonnák Vučićtól a díszpolgári címet
Vučić szabadkai trónfosztása: a választók már elvették a volt szerb elnök díszpolgári címét

A szerb választások után kezd újra rendeződni a tájékoztatási rendszer, amelynek a segítségével Aleksandar Vučić uralta Szerbiát, legalábbis annak a közszolgálati része. Ennek a koronaékszere a szerb állami televízió (RTS) volt. A képen a parlament közvetlen közelében elhelyezkedő RTS egyik szárnya látható
Szerbia5 nap telt el azóta

Szerb választások: az RTS-nél hullanak a fejek a politikai fordulat után
Miután Aleksandar Vučić elveszítette a választásokat, a köztelevízió hirtelen felébredt

November 21-én több horvát városban is utcára hívják a polgárokat. A célok ismertek, a szervezők kevésbé. Mindeközben az egyik zágrábi portál komolyan elemzi a címben felvetett lehetőséget, de lesznek-e valóban horvátországi tüntetések
Horvátország6 nap telt el azóta

Magyarország és Szerbia után Horvátország következik?
Megérkeztek a névtelen forradalmárok, akik tüntetésekre mozgósítanak, de lehet, hogy ez csak digitális blöff

Mielőtt rátérnénk a Montenegró EU-csatlakozására, gyönyörködjünk ebben az autóban egy kicsit, amihez nem nehéz jutni, ha szemfüles az ember, merthogy ezúttal is bebizonyosodott a régi sületlenség, hogy alkalom szüli a tolvajt
Horvátország4 nap telt el azóta

Zágráb félhivatalos üzenete Podgoricának: ne számítsanak a német nyomás sikerére
Zágrábi figyelmeztetés Podgoricának, Karlo Ressler kemény szavai és egy eltűnt Bugatti szerencsés véget ért története

Szabadkai ünneplés a szerbiai választások után, Vučić vereségét követően
Szerbia7 nap telt el azóta

Egy választási megfigyelő rövid naplója
Szerbiában most értek véget a kilencvenes évek: sokan úgy érzik, születésük óta most először szabadok

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap