Belgrádban nyilvánosságra hozták az új kormány névsorát, amelyet a megbízott szerb miniszterelnök a Szerb Haladó Párt elnöksége elé terjesztett, a közvéleménnyel azonban Aleksandar Vučić ismertette, ezzel...
A hétfői osztrák-szerb-magyar migrációs csúcsot követően miniszteri szinten folytatódott a háromoldalú eszmecsere, amelyen Magyarországot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter képviselte. A belgrádi találkozó résztvevői szerint a...
Szerbiában hatalmas felháborodást váltott ki a nyolcadik szankciócsomag, amelyből Horvátország és több más tagállam kezdeményezésére kihagyták Szerbiát a kedvezményezetti körből, így Szerbia ezentúl nem tud olcsó...
Belgrádban az egyik fő téma, hogy a szerb külügyminiszter kozultációs tervet írt alá orosz kollégájával a következő két évre, és hogy Szijjártó Péter pedig egyedüli uniós...
Magyarországnak erről a szándékáról a magyar külgazdasági és külügyminiszter tájékoztatta a Nyitott Balkán elnevezésű kezdeményezés belgrádi csúcstalálkozójának résztvevőit. Szijjártó Péter úgy fogalmazott, hogy Budapest azt követően...
Vladimír Bilčik, az Európai Parlament szerbiai jelentéstevője Szerbia uniós csatlakozásával összefüggésben vizsgálta meg a szerb belügyminiszter moszkvai látogatását. A szlovák származású politikus úgy fogalmazott, hogy Szerbia...
A Szerb Haladó Párt megkezdte a mozgósítást arra a csütörtöki rendezvényre, amellyel az 1995-ös Vihar hadművelet évfordulójáról emlékeznek meg Újvidéken. A közel harminc évvel ezelőtt végrehajtott...
A Magyar Honvédség is segít Szlovéniának – derült ki a magyar külgazdasági és külügyminiszter vasárnap közzétett bejegyzéséből. A bejegyzéshez Szijjártó Péter négy képet is csatolt, amelyeken...
A „szerb-magyar gázszerelem” azért bontakozhatott ki ily mértékben, mert Szerbia nem bővítette a törzsudvarnoki gáztározót, pedig már a létesítmény több mint tíz évvel ezelőtti átadásakor világos...
Bár sokkal szívesebben értekeznék arról, hogy a kínaiak ismét egy jókora lépéssel közelebb kerültek az önellátáshoz chipügyekben, miután a SMIC kínai félvezető-öntöde bejelentette, hogy sikeresen megkezdte...
Magyarország támogat minden olyan intézkedést, amely elősegíti a Nyugat- Balkán és azon belül is Bosznia- Hercegovina békéjének, stabilitásának és gazdaságának megerősítését. Ezt a külgazdasági és külügyminiszter...
Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter 2022. július 1-jén Banja Lukában találkozott Milorad Dodikkal, a boszniai államelnökség szerb tagjával. Dodik ugyan államelnökségi tag, de az utóbbi időben...
Brüsszeli szégyen, hogy az Európai Unió bővítése tapodtat sem haladt előre az elmúlt időszakban, pedig a Nyugat- Balkán integrációja egyszerre járna a biztonsági helyzet és a...
A magyar külgazdasági és külügyminiszter – aki most már a keresztényügyet is viszi – Budapesten fogadta a szerb pénzügyminisztert, akivel a leginkább a gázszállítmányokról tárgyalt. Szijjártó...
Május 19-én New Yorkban találkozott Zoran Tegeltija, a bosznia-hercegovinai Miniszterek Tanácsának (Vijeća Ministara Bosne i Hercegovine) elnöke Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel, a sorrend lehet fordított...
Nagyon nehéz tél vár az egész világra, de ezt az itt élő emberek még nem látják, mert semmi sem hiányzik, és a válság lényegében nem érezhető...
Szijártó Péter szerint, ha a nyugat-balkáni bővítés tekintetében az Európai Unió nem tud változtatni nagyképű hozzáállásán, akkor hasonló kudarc éri, mint amikor elvesztette az Egyesült Királyságot....
A magyarellenes cikkeiről hírhedté vált Nacional zágrábi hetilap legfrissebb számában azt írja, hogy Horvátország energiastabilitásának és függetlenségének biztosítása érdekében Andrej Plenković horvát kormányfő egyik lépése a...
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke munkavacsora keretében tárgyalt a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel az Oroszország ellen tervezett újabb szankciókról. Von der Leyen...