A szerbiai sajtó még mindig Olaf Scholz német kancellár belgrádi látogatását elemzi, kitérve a szerb elnök „hősies magatartására”, főleg Koszovót illetően. A belgrádi kormánypárti hírportálok és...
Újabb gyöngyszemmel ajándékozta meg olvasóit a belgrádi Novosti, amely vasárnap azzal riogatott, hogy a „NATO tüntetéseket szervez Vučić és Lavrov ellen az elnökség előtt”. Legalábbis ezt...
Újabb fordulatot vett a Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerbiai látogatása körül kialakult bonyodalom. Az igencsak kormánypárti szerb Novosti hírportál jelentése szerint három ország is megtiltotta, hogy...
Ismeretlen tettesek szombaton délután kővel dobálták a Sólyom (Soko) szupervonatot, amelyet Aleksandar Vučić szerb elnök Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel közösen adott át a forgalomnak március közepén....
A Zoran Milanović-féle monkey-business sehogy sem akar kifulladni, a horvát köztársasági elnök szinte naponta osztja az észt, támad, sérteget, fenyegetőzik. Bár mindenki számára világosnak kellene lenni,...
Bár igyekszem akár csak jelzés szintjén is sugallni olvasóinknak, hogy Horvátországban az élet egészen más mederben folyik, semmint azt a közéletben és a médiában kavargó káosz...
Lengyel állampolgárokat tartóztattak le, mert jogosulatlanul közelítették meg a čačaki „Sloboda” (Szabadság) lőszergyárat, amelyről felvételeket is készítettek. Ez a katonai létesítmény általában akkor kerül a hírekbe,...
Egyre gyakrabban fordul elő, hogy oroszellenes hírek jelennek meg a belgrádi sajtóban, sőt maga Aleksandar Vučić szerb elnök is tesz néha hasonló nyilatkozatokat. A szerb elnök...
A szlovák parlament két héttel azután szavazott az eddig háromszoros miniszterelnök, Robert Fico mentelmi jogának felfüggesztéséről, hogy a rendőrök elvitték volt belügyminiszterét, Robert Kaliňákot és egy...
Zoran Milanović horvát köztársasági elnök azzal vált igazi világsztárrá, hogy bejelentette Svédország és Finnország NATO-csatlakozási kérelmének megvétózását, amennyiben az EU és a nemzetközi közösség nem tudja...
A Putyinnal kapcsolatos belgrádi őrülethez csatlakozott a kormánypárti Pink televízió újságírónője is, aki reggeli műsorokat vezet a „zászlósmédiában”, és aki mindenáron szeretne interjút készíteni az orosz...
A kormányzó Szerb Haladó Párt vezetői között időnként fellángoló vádaskodások lassan azokhoz a televíziós szappanoperákhoz kezdenek hasonlítani, amelyeket az elmúlt évtizedekben volt alkalmunk végignézni Szerbiában. Az...
A belgrádi brit nagykövetség cáfolta a szerb Novosti hírportál/napilap állításait, amelyek szerint Nagy- Britannia páncéltörő fegyvereket szállított Koszovónak. A napokban a BALK is beszámolt arról, hogy...
Az Ankarába látogató magyar külgazdasági és külügyminiszter úgy fogalmazott, hogy a magyar-török együttműködés fejlesztése továbbra is a magyar külpolitika fókuszában lesz, „amire az is garancia, hogy...
A nagy erőkkel fegyverkező Szerbia rossz néven vette, hogy szerb állítások szerint Nagy- Britannia Javelin és NLAW páncéltörő rakétákat szállított le Koszovónak. A szerbek egy nemrég...
Nagyot fordult a világ Szlovákiában az orosz offenzíva megindulásakor. Az oroszokkal szembeni szimpátia percek alatt elszállt, a lakosság szinte egy emberként támogatta a szankciók meghozatalát. A...
A magyar külgazdasági és külügyminiszter nem azért utazott Bosznia- Hercegovinába, hogy Milorad Dodikkal tárgyaljon – mint azt korábban írtunk – hanem azért, hogy megnyissa a Mostari...
A szerbiai választásokat leginkább a káosz jellemezte, ellenzéki állítások szerint számos visszaélés történt, a szavazóhelyek környékén egy-két tettlegesség is előfordult. A választási káoszból a kormányzó pártok...
Miután csütörtökön Ana Maslać Plenković, Andrej Plenković horvát miniszterelnök felesége egészséges fiúgyermeknek adott életet, senki sem vádolhatja tehetetlenséggel – impotenciával – a horvát kormányfőt, de azzal...