Connect with us

Horvátország

TRÓNÖRÖKÖS: Megszületett a harmadik csemete, Plenkovićból így nem lesz hiány

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

horvatkormanyules
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 2 perc

Miután csütörtökön Ana Maslać Plenković, Andrej Plenković horvát miniszterelnök felesége egészséges fiúgyermeknek adott életet, senki sem vádolhatja tehetetlenséggel – impotenciával – a horvát kormányfőt, de azzal sem, hogy miatta hal ki a horvát nemzet. Szóval, Plenkovićból a jövőben sem lesz hiány, a fiúcskát szülei Ivannak nevezték el, ami magyarul János lenne.

Eseménygyár

A büszke apa azonban nem követhette el azt, amit balkáni, közép-európai hímek ilyenkor el szoktak követni – fizetett pár kört a kocsmában a haveroknak – ugyanis egy országot kell irányítania ezekben a cudar időkben.

Horvátország pedig, attól függetlenül, hogy mennyire pici, rengeteg eseményt termel ki. Például, a legfrissebb hír az, hogy lemondott a spliti polgármester Ivica Puljak, ami annyit jelent, hogy választások lesznek a második legnagyobb horvát városban.

Ez Plenković, illetve a kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) számára egyfajta pótvizsgát jelent, mert a helyhatósági választásokon elbukták Dalmácia fővárosát, és ez nem is tetszett nagyon nekik.

Hogy az előrehozott választásokon ki lesz a kormánypárt jelöltje, nehéz megmondani, ugyanis Vice Mihanović, a HDZ helyi vezetője, bizonyítottan nem bírja a splitiek bizalmát, és népszerűségének a növeléséhez a doktorátusa körüli félbotrány sem járult hozzá.

Emlékeztetőül, Mihanovićot plagizálással vádolták, ám ezt időközben jól-rosszul elkenték, sőt az eszéki Közgazdasági Tanszék dékánja, Boris Crnković február közepén bejelentette, hogy megszűntetik a Management doktori szakot, éppen azt, ahol Mihanović doktorált, vagy „doktorált”.

Szóval Mihanović talán nem a legmegfelelőbb jelölt a polgármesteri tisztségre, de konkrétumokról még nem esett szó. Annál is inkább, mert a horvát kormány is rekonstrukció előtt áll. Erre Plenković megkapta a kormányzó koalíció áldását, és körülbelül már azt is tudni, hogy erre húsvét táján kerül sor. Hogy ki megy, ki marad a miniszterek közül, az lázas találgatások témája.

Annyit biztosra lehet venni, hogy távozik a kormány alelnöke, a szerb származású Boris Milošević tárca nélküli miniszter, aki belegabalyodott a Horvat-botrányba, és szinte biztos, hogy megy a koalíciós partnerek által is „alulkapacitáltként” megbélyegzett védelmi miniszter, Mario Banožić is. Josip Aladrović munkaügyi, etc. miniszter már előzőleg bejelentette lemondását, így ez is tiszta sor, viszont nem világos, hogy mi lesz Nataša Tramišak regionális fejlesztésért és az EU-s alapokért felelős miniszter sorsa, aki miatt Plenković külön találkozott Ivan Anušić „szlavón bánnal”, azaz Eszék- Baranya megye ispánjával, aki a HDZ második emberének számít.

Tramišak azzal hívta ki maga ellen a miniszterelnök haragját, hogy nem értesítette azokról az állítólagos fenyegetésekről, amelyek munkája végzése folyamán érték, hanem közvetlenül a médiákban pakolt ki. Hogy mi lett a találkozó végkimenetele, egyenlőre még nem tudni.

Magától is menne

Ugyancsak érdekes Tomislav Ćorić gazdasági miniszter sorsa, aki a híresztelések szerint szabadulni szeretne a miniszteri poszttól. Ćorić azt állítja, hogy belefáradt, az ellenzék szerint botrányai miatt menekülne, de ebben is, akárcsak bármi más kormányt illető ügyben, Plenkovićot illeti a döntés joga.

Időközben a választási célokból hűtőszekrényben tanyázó szerb elnök, Aleksandar Vučić is talált annyi időt, hogy foglalkozzon a Szerbiát fenyegető energetikai válsággal.

Szerinte polgárainak nem kell aggódniuk amiatt, hogy május 15-e után gyakorlatilag egy csepp kőolaj sem fog érkezni a pancsovai finomítóba. Mint korábban már hírül adtuk, az európai szankciók miatt a horvát kőolajvezeték, a JANAF értesítette a szerb partnert, hogy nem tud eleget tenni a januárban aláírt szerződésnek.

Vučić szerint ezt meg fogja oldani az EB-vel és a horvát kormánnyal, bár jelenleg erre senki sem lát épkézláb megoldást. Úgy tűnik, hogy Szerbia, csak akkor juthat kőolajhoz, ha nacionalizálja az orosz többségi tulajdonban lévő szerb kőolajipari vállalatot, a NIS-t.

Hogy erre mit mondanának Moszkvában, könnyű elképzelni, ám ezzel az aprósággal Vučić nyilván csak a választások után szándékozik foglalkozni, amikor már nem kell a hűtőszekrényben gubbasztania.

Horvátország

Sztrájkügyben a bíróság a kormány ellen döntött, új multiplex mozi nyílt Koszovóban

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

sztrájk, multiplex
Széleskörű találkozó a kormány "tartalék főhadiszállásán" (Forrás: Twitter, Andrej Plenković )
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 3 perc

Hétfőn Horvátországban azzal kezdődött a nap, hogy tíz óra tájban a zágrábi Megyei Bíróság bejelentette a döntését, amely lehetővé teszi a köztisztviselők és közalkalmazottak sztrájkját az igazságszolgáltatásban. Tehát az összes bírósági tisztviselő, gyorsíró, sofőr, takarítónő és más alkalmazott, aki ma reggel 7 órakor kezdte meg a sztrájkot, immár legálisan folytathatja a megmozdulást. Ezzel a bíróság lényegében a kormány ellen döntött, mert a kabinet a sztrájk betiltását követelte.

Szabad sztrájkolni

Történelmi nap ez a szakszervezetek, különösen a „nem reprezentatívak” számára, mert a bíróság kimondta, hogy törvényes a munkavállalók sztrájkja a bíróságokon és az ügyészségeken.

– Délelőtt 10 órakor ott voltunk a megyei bíróságon a sztrájkot jogszerűnek nyilvánító ítélethirdetésen, 10 óra 5 perckor pedig meghívást kaptunk Ivan Malenica igazságügyi minisztertől, hogy ma fél háromkor menjünk be tárgyalni. Nos, ez a megmozdulás legalább arra jó volt, hogy létrejöjjön a találkozó

– mondta Iva Sušković, az Állami és Helyi Alkalmazottak Szakszervezetének (SDLS) elnöke a zágrábi városi polgári bíróság előtt röviddel déli 12 óra előtt tartott tüntetésen.

Salamoni döntés

A kormány „tartalék főhadiszállásán”, a zágrábi Nemzeti és Egyetemi Könyvtárban Andrej Plenković miniszterelnök fél tízkor találkozott a közszolgálati szakszervezetek képviselőivel.

A találkozón a miniszterelnök mellett részt vett Oleg Butković miniszterelnök-helyettes és ügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter, Marko Primorac pénzügyminiszter, Ivan Malenica igazságügyi és közigazgatási miniszter, Davor Filipović gazdasági és fenntartható fejlődési miniszter, Marin Piletić a munkaügyi kérdésekért és a nyugdíjrendszerért, valamint a család- és szociálpolitikáért felelős miniszter, Vili Beroš egészségügyi miniszter, valamint Radovan Fuchs tudományos és oktatási miniszter.

sztrájk, multiplex

Andrej Plenković miniszterelnök és Sanja Šprem a Horvát Pedagógus Szakszervezetek képviselője (Forrás: Twitter, Andrej Plenković)

Nem sokkal 11 óra után véget ért a találkozó, amelyet követően Plenković miniszterelnök és Sanja Šprem a Horvát Pedagógus Szakszervezetek képviselője állt ki a sajtó munkatársai elé.

– A párbeszéd keretében arra jutottunk, hogy a következő napokban egyetértési megállapodást kötünk, amely megelőlegezi a kormány döntését az állami alkalmazottak és a köztisztviselők ideiglenes illetménykiegészítésének kifizetéséről

– jelentették be a találkozót követően tartott sajtótájékoztatón.

– Ezt a köz- és állami alkalmazottak fizetéséről szóló új törvény kidolgozásával összefüggésében kell érteni

– nyilatkozta Plenković miniszterelnök, hozzátéve, hogy a törvénynek január 1-jéig hatályba kell lépnie, és hozzátette, hogy két különböző rendeletet fogadnak el, egyet az állami tisztviselők, és egyet a köztisztviselők vonatkozásában.

Plenković szerint a közös döntések 219 000 alkalmazott bérét érintik, és bejelentette, hogy a legalacsonyabb bérek 100 euróval emelkednek.

Azok, akiknek valamivel magasabb fizetésük van, 80 vagy 60 euró növekedéssel számolhatnak. Ugyanakkor a kormányfő azt is közölte, hogy a nyaralási pótlék mindenki számára azonos lesz, azaz 300 euró.

Új mozi Koszovóban

Amíg Európa döntő többsége egy újabb háború kirobbanásával ijesztgeti magát Szerbia és Koszovó között, a német-horvát Blitz Cinestar, amely a régió legnagyobb filmszínházhálózatát működteti, bejelentette, hogy június 2-án, pénteken megnyitotta eddigi legnagyobb, 15 moziteremmel büszkélkedő megaplexét Koszovó fővárosában, Prištinában.

megamozi pristian

Fő a kényelem, a pristinai megamozi egyik terme a tizenötből (Forrás: Cineuropa)

A megamozi Európa azon részének legnagyobb bevásárlóközpontjában, a Prishtina Mallban működik, fittyet hányva mindenféle vérgőzös jóslatnak.

A prištinai CineStar Megaplex a legnagyobb, legmodernebb, és egyben a legszebb mozi Koszovóban.

A Wall-to-wall Harkness vásznakat, a Barco 4K RGB lézerprojektorokat, a Real D Ultimate 3D-t, a JBL hangszórókat és a Crown audioerősítőket magában foglaló technológia mellett a prištinai CineStar belső berendezése, a zágrábi Franić & Šekoranja tervezőiroda munkáját dicséri.

A zágrábi tervezőiroda más, díjnyertes CineStar mozik belső berendezéséért is felelős, köztük a 2018-as Európa legjobb új építésű mozijának díjával büszkelkedő CineStar Split belső berendezése is az ő terveik után készült.

Körülbelül ennyit a háborúról, ami körül szakértők sora aggodalmaskodik Belfasttól České Budějovicéig.

Addig amíg nem zárják be a Ferizaj (szerbül Uroševac) melletti Camp Bondsteelt, illetve az amerikaiak nem vonulnak ki Koszovóból, nyugodtan lehet fagyizni és moziba járni, főleg most, hogy már van hova a CineStar jóvoltából.

Az olvasás folytatása



Meteorológia

KÖVETÉS

Napi hírlevél


A szerző cikkei

Líra-könyvek

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Utazás

Letöltések

Google-hirdetés

Tíz nap legjava