A NATO Ukrajna melletti elköteleződését megerősítő vilniusi csúcs előtt Volodomir Zelenszkij ukrán elnök Bulgáriába látogatott. Ugyan nem volt annyira sikeres, mint törökországi utazása, ahonnan hadifoglyokkal térhetett...
Belgrádi médiajelentések szerint nem engedték be Szerbiába Pjotr (Peter) Nyikityin orosz háborúellenes aktivistát, az Orosz Demokratikus Társaság alapítóját, aki állandó lakhellyel rendelkezik az országban, ahol 2016...
Az Egyesült Államok szankciók alá helyezte Aleksandar Vulint, a szerbiai polgári titkosszolgálat vezetőjét, akit kábítószer-kereskedelemben való részvétellel gyanúsítanak, és az orosz befolyás kiterjesztésével vádolnak. A BALK...
A közösségi média szerbiai szekciójában megjelent egy lista, amely szerint a Szerb Haladó Párt 14 ezres “anyázótábort”, vagyis úgynevezett “botokat működtet” az ellenzék és a koalíciós...
A szerbiai politikai elit szívesen énekelget a vendégek tiszteletére rendezett ebédeken és vacsorákon, vagyis némileg mulatósra veszi a figurát. Így volt ez a montenegrói elnök látogatása...
A Magyar Narancs május 25-én közölt egy hosszabb cikket arról, hogy megjelenés előtt álló könyveket tiltottak le a Vajdaságban. A vajdasági “kézi vezérelt magyar kultúráról” szóló...
A fenti halvány – vagy éppen tetszetős – rímkísérlet ellenére megállapítható, hogy azért alapvetően más itt a szükséges hangvétel. Ugyanis sokkal több véres története van az...
A Magyarországon valami miatt bezzegországként emlegetett, fehér-piros kockás szomszédságban az élet megyen a maga medrében. Belföldön is beindult a nyaralószezon, még egy kicsi, a politikusok is...
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Milorad Dodikkal a boszniai Szerb Köztársaság elnökével közösen adta át a tavaly meghirdetett agrártámogatási program keretében magyar állami támogatással beszerzett eszközöket....
A világhálón való bóklászás melléktermékeként a múlt héten valahol ráfutottam egy Mark Twain idézetre. Ez körülbelül úgy szól, hogy “14 éves koromban az apám nem tudott...
A nyári szünet előtti utolsó hajrában termékeny hetet hagyott mögött a román törvényhozás és a román kormány. Egyebek közt a magyar élelmiszerárstopot idéző intézkedést fogadtak el,...
Kedves Feleim, hivatalosan is meghirdetem az uborkaszezont és a zágrábi Szent Szűz imádatát. Ugyanis, már pár napja nem történik nagyon semmi. Split előtt horgonyt vetett a...
Több, mint tíz éve folyamatos a migráció a balkáni útvonalon, annak ellenére, hogy 2016 márciusában lezártnak minősítették ezt a haladási irányt. Az első menekülthullám érkezésekor, 2012-ben,...