Letette a hivatali esküt Jakov Milatović, és ezzel hivatalosan is ő lett Montenegró harmadik elnöke a függetlenség 2006-os kikiáltása óta. Az esemény leginkább arról marad emlékezetes,...
Az egyre inkább „uborkásodó” horvát médiatérben legkomolyabb hírnek az tűnik, hogy a Plenković-kormány megkísérli, ha nem is megfordítani, de legalább némiképpen lelassítani Horvátország lakosságának fogyatkozását. A...
Volt egyszer, hol nem volt, zöld erdőben, zöld mezőben egy fekete disznó. Akár így is kezdődhetne a szlavóniai fekete disznó története, de sajna nem így kezdődik....
Pedig idáig úgy volt, hogy nagyon is kell. Persze, nem a szlovén fővárosról van szó, hanem az annak német nevét viselő, sokszínű, sokrétű avantgárd együttesről, amely...
Holmi furcsa figurák – fekete-fehér „színárnyalatokban” – szaladgálnak, dobognak, Nagyfőnökük szerint „öszölődnek” a színpadon: emelik fel, teszik le, húzzák-vonják, taszigálják egymást stb. Cselekszenek olyasmiket, amikre pontosan...
Zoran Milanović horvát elnök ma (szerdán, február 1-jén) Zágrábban találkozott Nataša Pirc Musar szlovén elnökkel, majd a találkozó után sajtótájékoztatót tartottak, amelyen egy cipészes mondás is...
A boszniai Föderáció autópálya kezelő közhasznú társasága most először érvényesített késedelmi kötbért a népmesébe illő tempóban épülő 5C autópálya kivitelezőjével szemben. A kötbérbeszedési kedvet valószínűleg az...
Most éppen „lokális felmelegedés” fenyeget a Balkánon, ahol a szerb-horvát viszony olyan mint az adriai kikötőkben az apály és a dagály, merthogy a politikai tenger folyamatosan...
Az „éjszakai farkasok” és a „szurkolói keménymag” riogatta a bosnyákokat a boszniai szerbek „állami ünnepén”. A boszniai Szerb Köztársaság napja alkalmából idén január 9-én is felvonultak...
Milorad Dodik ismét olyan gesztust tett, ami általános megrökönyödést váltott ki a nyugati táborban. Ezzel ismételten megmutatta, hogy hova sorolja magát, illetve milyen irányba kívánja terelni...
Aleksandar Vučić a szentestét Görögországban töltötte, a Szerb Ortodox Egyház szent helyéről, a Hilandar-kolostorból visszatérve azonban a szerb kormányzat „szent médiacsatornájának” számító Pink Televízióba sietett. Ennek...
A Russia Today belgrádi lerakata arra használta fel a két koszovói szerb fiú elleni karácsonyi merényletet, valamint egy harmadik szerb fiatal bántalmazását, hogy a koszovói albánok...
Szerencsére csak kicsit véres ünnep, mert csak könnyebben sebesült meg az a két fiatal, akikre egy albán férfi lőtt rá a Koszovó déli részén lévő Shtërpcë...
Az idei évben is sor kerül a tavaly alkotmányellenesnek nyilvánított boszniai Szerb Köztársaság napjának megtartására. A rendezvény kapcsán a horvát-bosnyák Föderáció belügyminiszterének kellett békíteni a bosnyák...
Au euró bevezetést követően a horvát kormány és az árdrágítók között kialakult csörte továbbra sem nyerte el végkifejletét. Bár csütörtökön felreppentek olyan hírek is, hogy a...
Újabb bizonyítékok vannak arra, hogy Oroszország és az Egyesült Államok is nyomást gyakorol Szerbiára, aminek a tétje a balkáni jelenlét megszilárdítása mindkét fél esetében. A NATO,...
Szerbiai médiajelentések szerint Albin Kurti koszovói (albán) miniszterelnök a szerb karácsony előestéjén engedélyezte, hogy a szerb pátriárka felkeresse Koszovót, ahonnan az ottani hatóságok korábban kitiltották, majd...
Évértékelő beszédet mondott Aleksandar Vučić szerb elnök a Szerbia Palotában, amelyet Jugoszlávia széthullása előtt a Föderáció Palotájának neveztek. De történelmi visszatekintés helyett inkább azzal szeretnénk foglalkozni,...
Az újév és a karácsony alkalmából Szergej Lavrov orosz külügyminiszter üdvözletét küldte szerb kollégájának, Ivica Dačićnak, akit „tisztelt miniszter úrnak, és drága Ivicának” szólított. A Russia...