Mint már erről többször is szó volt, nyárelején hagyományosan le szoktam vonulni a fővárosból Cérnára, egy bűbájos kis kelet-szlavóniai faluba, hogy aztán csak őszre térjek vissza....
Erdoğan török államfő a múlt héten a Perzsa-öbölben járt, s ha már ott volt, nem tétlenkedett: számos egyezményt aláírva Szaúd-Arábiában tető alá hozott egy hatalmas megállapodást...
A bűnözők és a politikusok kapcsolatáról is szól az az interjú, amelyet Saša Janković Szerbia első ombudsmanja adott a belgrádi Vreme című hetilapnak és hírportálnak a...
A címben az anyatermészettel kapcsolatban megfogalmazott megállapítást vallási nyelvre is lefordíthatnánk, ami képletesen és nem képletesen szólva úgy hangzana, hogy mostanában sűrűn csapkod az istennyila arrafelé....
A következő cikk rövid rezüméje, hogy egy pofonért három hónap börtön jár: másodfokon ugyanis ennyi letöltendőre ítélték Dragan Lukač volt boszniai szerb belügyminisztert. A boszniai Szerb...
Kiáll Aleksandar Vulin mellett a Drinántúl, a boszniai Szerb Köztársaságban több plakátot helyeztek el a megszankcionált BIA vezető támogatására. Ilyen plakátok jelentek meg a Szarajevótól 10...
A Magyar Narancs május 25-én közölt egy hosszabb cikket arról, hogy megjelenés előtt álló könyveket tiltottak le a Vajdaságban. A vajdasági “kézi vezérelt magyar kultúráról” szóló...
Vajon tudjuk-e, hogy a fülcimpához és az előreugró orrhoz hasonlóan fajunk ajka is egyedülálló? Ilyen ajakkal (ha nem is dajakkal), egyik főemlős sem rendelkezik. Ajkuk természetesen...
Kedden Palicson ugyan aláírásra került a Magyar-Szerb Stratégiai Együttműködési Tanács létrehozásáról szóló politikai deklaráció, és számos egyezmény is köttetett, erről a szerbiai sajtó, különösen pedig a...
Aleksandar Vučić szerb elnök hétfőn délután találkozott Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel a két ország együttműködési stratégiai tanácsának mai első ülése előtt. Casual dress code A szerb...
A szabadkai rendőrkapitányság közlése szerint a Magyarországgal közös államhatár menti erdős területen konfliktus alakult ki két migránscsoport között. Az eddigi hírek szerint hárman megsebesültek, egyikük sem...
A BALK egy héttel ezelőtt azt írta, hogy a Szerbiai Villanygazdaság (EPS) tavaly áprilisban kinevezett ügyvezető igazgatójának a napjai annak ellenére meg vannak számlálva, hogy a...
Vasárnap este a Jutarnji list lelkendezve számolt be a legnagyobb délkelet-európai beruházásról, a lap szerint Jurij Kosiuk ukrán oligarcha Sziszek-Petrinja térségében 500+ millió eurót fektet be....