Szerbia
Leváltják-e az amerikaiak által megszankcionált szerb titkosszolgálati vezetőt?
Erre a kérdésre keresi a választ a szerbiai ellenzéki Danas hírportál, amely nyilván szívesen látna egy ilyen fordulatot, viszont nem szokott alaptalanul találgatni. A lapnak több szakértő is úgy nyilatkozott, hogy az amerikai szankciókkal összefüggésben Washingtonban túl súlyos vádak merültek fel Aleksandar Vulinnal szemben, ezért gondolkodhatnak Szerbiában a legfelsőbb szinten a Biztonsági Tájékoztatási Ügynökség igazgatójának leváltásáról, akit egy magyar drogkereső rendőrkutya is megugatott.
Haladó politikus válthatja
A Danas beszámolója szerint Aleksandar Vulin szinte biztosan távozik a BIA éléről, helyére valaki a Szerb Haladó Párt tagjai közül kerül, míg a BIA igazgatóhelyettesi posztja a Szerbiai Szocialista Párt ölébe hullhat.
Az igazgatóhelyettesi posztot eddig senki sem töltötte be, Vulin ugyanis helyettes nélkül dolgozott.
Kapcsolódó cikk
KNINDZSISZTÁN: Aláírásgyűjtés Vulin mellett, és szerb állami ösztöndíj Mladić-fanoknak
A Danas azt írja, hogy az új titkosszolgálati vezető kinevezésének időpontja egyelőre nem ismert, de hamarosan nyilvánosságra hozzák.
A szerbiai közösségi médiában az a hír járja, hogy Vulin helyére Marko Đurić kerül, aki jelenleg Szerbia amerikai nagykövete, és aki Aleksandar Vučić egyik legközelebbi bizalmasa, közösen “koszovóztak”, amikor Đurić a szerb kormány koszovói irodájának a vezetője volt.
Marko Đurić hazahívása akkor is szóba került, amikor Nikola Selaković volt külügyminiszter menesztését tervezték. A szerb (Tabloid) és horvát (HOP) nacionalista portálok korábban azt írták, hogy másságuk révén Marko Đurić, Nikola Selaković és Aleksandar Vulin a szerb elnök szeretői, ráadásul Vulin még súlyos kábítószerfogyasztó is.
– Vigyázat, Vulin csak egy drogos bolond, egy szemernyi erkölcs nélkül, aki fekete dzsipből beszél a munkavállalók jogairól és a szociális jólétről az éhező embereknek
– jelentette ki évekkel ezelőtt – amikor Vulin még szociális miniszter volt – Đorđe Višekruna, akit a Tabloid úgy mutatott be, mint Aleksandar Vučić egykori közeli munkatársát és barátját, és aki ellen nem sokkal később Budapesten ismeretlenek állítólag merényletet kíséreltek meg.
Nem sokkal később a szerb kormánypárti sajtó az ellenzék legbrutálisabb szóvivőjének nevezte Višekrunát, és azzal vádolta meg, hogy a szerb elnök meggyilkolására szólított fel, akkortájt a szerb kormánypropaganda az ilyen hírek terjesztéséből sportot csinált.
Vulin és a szankciók
Vulin a társutas Szocialista Mozgalom nevet viselő operettpárt vezetője volt mielőtt tavaly december elején átvette a polgári titkosszolgálat igazgatói posztját, ezt követően lemondott elnöki tisztségéről, és befagyasztotta párttagságát, jelentsen ez bármit is.
Az említett belgrádi hírportál arra emlékeztetett, hogy Vulin sokáig nem jelent meg és nem szólalt meg a nyilvánosság előtt, a hallgatás fala pedig határozottan bebetonozódott, amióta az USA szankciókat vezetett be ellene hivatali visszaélés, valamint állítólagos kábítószer- és fegyverkereskedelem miatt.
Egy titkosszolgálati vezetőnek nem feltétlenül feladata, hogy járja a baráti tévéstúdiókat, mint ahogy azt Vulin tette védelmi- vagy belügyminiszter korában, viszont az is tény, hogy a vele szemben bevezetett szankciókat követően sem szólalt meg.
Helyette a szerb elnök reagált az amerikai döntésre, Aleksandar Vučić úgy nyilatkozott, hogy a BIA igazgatója elleni amerikai szankciókért őt terheli a felelősség, mert “nem vezetett be szankciókat Oroszországgal szemben”.
A szerb elnök úgy fogalmazott, hogy ha ő egy nappal korábban elrendelte volna a Moszkva elleni szankciókat, akkor az amerikaiak békén hagyják Vulint.
Vučić úgy vélte, hogy a Vulin elleni szankcióknak semmi közük a fegyver- és drogkereskedelemhez, ugyanakkor megjegyezte, hogy ha bármilyen releváns információt kapnak (az amerikaiaktól), akkor eljárást indítanak Vulin ellen.
Nem fér bele a szerb aranykorba
Božo Prelević ügyvéd, aki a 2000-ben bekövetkezett fordulatot követően néhány hónapig maga is miniszterkedett, azt mondta, hogy a szervezett bűnözéshez való kötődés, a korrupció és az egyéb vádak nagyon kellemetlenek egy ország számára, amely az “aranykorát” éli.
Prelević szerint teljesen mindegy, hogy személy szerint Vulin kicsoda, az viszont egy hülyeségekkel szórakoztatott nemzet tragédiája, hogy valaki (a szerb elnök) őt nevezze ki a BIA élére.
Srđan Milivojević, a Demokrata Párt egyik leghangosabb parlamenti képviselője közben úgy vélte, hogy jobb helyeken, vagyis normális országokban ilyen vádakat követően egy minisztert nem csak leváltanak, hanem bíróság elé is állítanak.
Milivojević szerint Vučić biztosan talál majd Vulin helyett valaki mást, aki ugyanolyan inkompetens és kompromittált, mint a BIA jelenlegi vezetője, és akinek úgy kell majd tennie, mintha irányítaná a szolgálatot, amely már rég kicsúszott minden ellenőrzés alól.
Szerbia
Jézus sírjánál imádkozott a legfőbb szerb titkosszolga, miközben Koszovóban dúl a válság
A belgrádi nagyon ellenzéki hírportál, a Nova fedezte fel, hogy Aleksandar Vulin, a szerbiai Biztonsági Tájékoztatási Ügynökség (BIA) igazgatója Jézus sírjához zarándokolt, miközben Koszovóban igencsak komoly válság alakult ki. A BIA ezt követően közleményt adott ki, amely szerint a főkém valójában egy napos “hivatalos és hivatali” látogatáson tartózkodott Izraelben. Elképzelhető, hogy meghívása volt Jézus sírjához?
A BIA igazgatója Jézus sírjánál
Három nappal a koszovói vérontás után, ahol három szerb és egy albán rendőr vesztette életét, Aleksandar Vulin, a BIA igazgatója Jeruzsálembe zarándokolt.
Az értesülést a Nova.rs hírportál több fotóval is alátámasztotta, amelyen Vulin a Szent Sír-templomban látható, úgy hogy ezt cáfolni sem lehet.
A “hírportál kémei” a jeruzsálemi Szent Sír-templomból azt jelenttették, hogy a szerb világ ügyeit más alkalommal egyébként a lelkén viselő Vulin biztonsági embereinek a kíséretében érkezett a szent helyre.
– Megállítottak minden zarándokot, hogy soron kívül tudjon bemenni. Körülbelül 20 percig volt ott, majd távozott
– mondta az ellenzéki portálnak egy zarándok, aki a nevét nem árulta el, de a BIA már biztosan nyomoz utána.
A Nova megjegyezte, hogy Vulin “nyilvánvalóan magánlátogatást tett a Szentföldön” mindössze három nappal a banjskai fegyveres konfliktus után, amelyben három szerb és egy koszovói albán rendőr vesztette életét.
A Koszovó északi részén történt fegyveres konfliktust követően az egyik kulcskérdés mindenképpen az, hogy mit tett a lövöldözés előtt és után a BIA, és hogy a szerb titkosszolgálatnak voltak-e információi arról, hogy leszámolás, más értelmezés szerint terrortámadás készül a Banjska kolostor környékén.
Vulin – aki belügyminiszter volt – tavaly december 2-án került a BIA (Bezbednosna Informativna Agencija) élére, ahol Bratislav Gašićtól vette át az irányítást, ezzel Aleksandar Vučić szerb elnök két elnyűhetetlen munkatársa tulajdonképpen pozíciót váltott a “helycserés kormányalakítás” során.
Vulin eddigi “áldásos tevékenységét” az Egyesült Államok szankciókkal jutalmazta.
A fotók annyire egyértelműek, hogy cáfolni nem lehetett (Forrás: Nova.rs)
A BIA kármentésbe kezdett
Miután Aleksandar Vulin így lelepleződött, a BIA nem tehetett mást, mint hogy kármentésbe kezdjen, a fotók ugyanis annyira egyértelműek, hogy az értesülés cáfolásának semmi értelme sem volt.
A Politika kormánypárti lap és hírportál egy nappal később, tehát csütörtökön tette közzé a Biztonsági Információs Ügynökség közleményét, miszerint Aleksandar Vulin, a BIA igazgatója régóta tervezett egynapos hivatalos látogatáson volt Izrael Állam partnerszolgálatánál.
A közlemény megjegyezte, hogy Vulin látogatása a házigazdák kíséretében zajlott Jeruzsálemben és Tel-Avivban, és hogy A BIA ezt egy bizonyos médiában megjelent cikkre reagálva teszi közzé, miután a “bizonyos média” azt vélelmezte, hogy a BIA igazgatója, Aleksandar Vulin “nyilvánvalóan magánlátogatáson tartózkodott Jeruzsálemben”.
Kapcsolódó cikk
Feljelentették a Wagnert, az orosz nagykövetet, a BIA igazgatóját és a Népi Járőrséget
A rövidke közlemény szerint a BIA a politikusok vagy a média hazugságaitól és trükkjeitől függetlenül nem teszi közzé, hogy vezetői milyen tevékenységet folytatnak, de a pillanat miatt, amikor egyesek megpróbálnak ártani Szerbiának, a BIÁ-nak és a BIA igazgatójának, kénytelen reagálni.
Amiből egyértelműen következik, hogy Vulin Szerbia érdekében ment imádkozni a Szent Sírhoz, és aki azt gondolja, hogy itt már ez sem segít, az biztosan a szerb nép ellensége.
A BIA szempontjából talán jobb lett volna, hogy ha most sem nyilvánul meg, mert a közleményből nem csak az derül ki, hogy a szervezet igazgatója valóban Jeruzsálemben járt, hanem az is, hogy egy korábban tervezett utat annak ellenére nem mondott le, hogy “forró a helyzet”, mint ahogy azt a legfőbb szerb, Aleksandar Vučić éppen aznap este állapította meg, amikor Vulin a “házigazdák társaságában” a Szent Sír-templomban fordult elő.
Az is kényelmetlen lehet – bár ebből a Balkánon általában nem csinálnak ügyet – hogy a “hivatalos és hivatali” látogatásokat magáncélokra, esetleg zarándoklatokra használják fel, vagyis közpénzen mennek el imádkozni Jézus sírjához, vagy mondjuk Bosznia esetében a Kába kövéhez, mint ahogy erre már volt példa bizonyos bosnyák vezetők esetében.
Hiába, Isten és a politikai útjai néha összefonódnak.
-
Koszovó5 nap telt el azóta
Lelőttek egy rendőrt Koszovóban, akár magyar katonák élete is veszélybe kerülhet
-
Szerbia4 nap telt el azóta
Vučić etnikai tisztogatásról beszélt, Moszkva szerint Koszovó potenciális veszélyt jelent
-
Koszovó3 nap telt el azóta
A koszovói eseményeket követően mindenki gyászol, még Szerbia is
-
Horvátország6 nap telt el azóta
A Horvát Demokratikus Közösség befolyása alá kerül a regionális sajtó?