Harminc évvel a délszláv válság kitörése után Magyarország másik szomszédja, Ukrajna is háborúba süllyedt. A két konfliktus között sok a különbség – a volt Jugoszláviában például...
Az Ankarába látogató magyar külgazdasági és külügyminiszter úgy fogalmazott, hogy a magyar-török együttműködés fejlesztése továbbra is a magyar külpolitika fókuszában lesz, „amire az is garancia, hogy...
Egy amerikai diplomata szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök nem elégszik meg Ukrajna bekebelezésével, és más országok elfoglalását is megkísérli. W. Robert Pearson, az Egyesült Államok volt...
A horvát külügyminisztériumban átadták Andrej Nyesztyerenko orosz nagykövetnek azt a jegyzéket, amelynek értelmében tiltakozásul az Ukrajna elleni „brutális agresszióra, és az annak folyamán elkövetett számos bűncselekményre”,...
Miután csütörtökön Ana Maslać Plenković, Andrej Plenković horvát miniszterelnök felesége egészséges fiúgyermeknek adott életet, senki sem vádolhatja tehetetlenséggel – impotenciával – a horvát kormányfőt, de azzal...
A háborúnak nincs vége. Az orosz elnök ma aláírta azt a határozatot, amely alapján tavasszal 134 ezer új katonát soroznának be az orosz hadseregbe, őket nem...
Kajári Ferenc vezérőrnagy a koszovói Telegrafinak adott exkluzív interjújában azt mondta, hogy semmilyen fenyegetésnek nincs jele, de ha ilyen lenne, akkor is készen állnak arra, hogy...
Vjerica Radeta, a Szerb Radikális Párt (SRS) alelnöke kijelentette, hogy pártja orosz bázisokat szeretne Szerbiában. A korábban a Hágai Törvényszék által keresett politikus, aki 2016 és...
A NATO új harccsoportokat telepít Bulgáriába, Magyarországra, Romániába és Szlovákiába, hogy megerősítse a szövetség keleti régiójának védelmét – közölte a NATO főtitkára Brüsszelben az észak-atlanti szervezet...
Románia és Lengyelország szerint is szükség van a NATO keleti szárnyának további erősítésére az Ukrajnát ért orosz agresszió kapcsán, ezért a júniusi madridi NATO-csúcs előtt összehívják...
A Balkánon aligha van nagyobb köpönyegforgató politikus, mint Milo Đukanović montenegrói elnök, aki ifjúkorában szépen lépdelt felfelé a kommunista ranglétrán, 1979-ben már a Jugoszláv Kommunista Szövetség...
Legszívesebben azt mondanám, hogy egy órás „tömény őrület” az az interjú, amelyet Igor Kalabuhov, Oroszország szarajevói nagykövete adott a szarajevói Face TV-nek. Az alapító műsorvezető, Senad...
Albánia katonai járműveket küldött Ukrajna Oroszország elleni harcának segítésére, csapatai pedig jelen vannak Lettországban, a közelmúltban pedig megjelentek Koszovóban is. Erről Niko Peleshi albán védelmi miniszter...
Milorad Dodik, a boszniai államelnökség szerb tagja Szarajevóban tárgyalt az ottani orosz nagykövettel, aki leplezetlen módon fenyegette meg Bosznia- Hercegovinát. Igor Kalabuhov körülbelül azt mondta, hogy...
Nem sokkal azt követően, hogy közzétettük az Air Serbia gépére vonatkozó két hamis bombariadóról szóló cikkünket, egy harmadik ilyen eset is történt. Ezúttal még nem indult...
Ezúttal is hamis volt a bejelentés, miszerint a szerb légitársaság Belgrád- Moszkva útvonalon repülő gépében robbanószerkezet van – közölte a Szerbiai Belügyminisztérium. A közlemény szerint ezt...
A horvát miniszterelnök az Európai Tanács üléséről hazatérve felkereste Zágráb Jarun városrészét, és a drón becsapódása következtében keletkezett kráter mellett nyilatkozott az újságíróknak, akik közül sokan...
Orosz-ukrán mintára okozhat-e háborút, hogy Koszovó kérte felvételét a NATO-ba, vagyis az Ukrajnától eltérően mindössze zsebkendőnyi nagyságú Koszovó, belezavarhatja-e a világot egy ukrajnai háborúhoz hasonló hacacáréba,...
A szerbiai kormánypárti média & sajtó „egy emberkén állt ki” Aleksandar Vučić szerb elnök és az Ukrajnával kapcsolatban korábban elég nehezen megszült belgrádi álláspont mellett, amely...