A Háború
ALBÁN AGGODALMAK: Az oroszok szerb támogatással hajthatnak végre agressziót a Balkánon

Albánia katonai járműveket küldött Ukrajna Oroszország elleni harcának segítésére, csapatai pedig jelen vannak Lettországban, a közelmúltban pedig megjelentek Koszovóban is. Erről Niko Peleshi albán védelmi miniszter beszélt Brüsszelben az Euronewsmek adott interjújában, amelyben azt is megemlítette, hogy az oroszok a Balkánt is destabilizálhatják a szerbek segítségével.
Hűséges szövetséges
Az albán védelmi miniszter a NATO rendkívüli találkozóján vett részt, mint a katonai szervezet egyik tengerparti bástyájának képviselője.
Albánia esetében aligha lehet bármiféle dilemmáról beszélni, ami a szövetség iránti hűséget illeti.
– Az ország felkészült katonai jelenlétének növelésére a NATO igényeinek megfelelően
– mondta az albán védelmi tárca vezetője a rendkívüli ülésen.
– A NATO-szövetség soha nem volt egységesebb, mint ma. A szövetségesek között már nincs nézeteltérés, mindannyian egységesen készen állnak, és meg vannak győződve arról, hogy Ukrajna támogatásával meg kell erősíteni a védelmünket
– jelentette ki erősen közhelygyanús nyilatkozatában az albán védelmi miniszter, aki arra figyelmeztetett, hogy Szerbia és Bosznia- Hercegovina nem hajlandó külpolitikáját az Európai Unióhoz igazítani az Oroszország elleni szankciók bevezetését illetően.
Szerb-orosz fenyegetés
Ezzel kapcsolatban Peleshi beszélt a Nyugat- Balkánon fenyegető veszélyekről is, véleménye szerint ugyanis az oroszok szerb támogatással a Nyugat- Balkánt is destabilizálhatják.
– Ez a balkáni politikai helyzetet alkalmassá teszi az orosz agresszióra
– jelentette ki az albán politikus, aki szerint újabb katonai egységeket kell a keleti végekre vezényelni, hogy elriasszák az oroszokat.
A miniszter sürgette az Európai Uniót és a NATO-t, hogy gyorsítsa fel a térség országainak csatlakozási folyamatát a nyugat-balkáni biztonság és fejlődés fokozása érdekében.
Albánia két Black Hawk helikopter leszállítását várja az Egyesült Államoktól, és azon gondolkodik, hogy további erősíti légi flottáját.
Albánia 2009 áprilisában lett a NATO tagja. A Szövetség a dél-közép-albániai Kuçove, vagyis az ottani egykori Sztálinváros katonai repülőterét korszerűsíti, ahol az első nyugat-balkáni légibázisát alakítja ki, amire 51 millió eurót fordít.

Bulgária
CSATATÉR: Ukrajna ismét fegyvert kért, Bulgária azonban visszautasította a kérést

Ukrajna ismét fegyvereket kért Bulgáriától, de a kérelmet a bolgárok elutasították. Ezt Dimitar Sztojanov ideiglenes védelmi miniszter jelentette be szeptember 29-én a bolgár kormány biztonsági tanácsának ülésén.
A bolgár állami televízió (BNT) jelentése szerint Ukrajna szófiai nagykövete, Vitalij Moszkalenko nehézfegyvereket kért Bulgáriától, nem pedig kézifegyvereket vagy lőszert.
Kapcsolódó cikk
Sztojanov azt nem volt hajlandó elárulni, hogy Kijev milyen nehézfegyverekre gondolt.
Az ideiglenes bolgár miniszter azzal utasította el az ukrán kérését, hogy a bolgár parlament megszavazta ugyan a katonai-technikai segítségnyújtást Ukrajna számára, de az nem vonatkozik arra, hogy Bulgária fegyvereket küldjön az oroszok által megtámadott Ukrajnának.
– Amíg én vagyok a miniszter, addig nem biztosítunk fegyvert nekik
– jelentette ki Sztojanov. Véleménye szerint Bulgáriát egyelőre nem fenyegeti közvetlenül a veszély, hogy belekeveredik a katonai konfliktusba, de hozzátette, hogy léteznek nemzetbiztonsági kockázatok.
A miniszter az oroszországi mozgósításról is beszélt, és megjegyezte, hogy az orosz hatóságok az orosz-bolgár útlevéllel rendelkező kettős állampolgárokat is besorozhatják.
Bulgária a napokban szólította fel állampolgáriát Oroszország elhagyására.
Sztojanov úgy nyilatkozott, hogy 300 ezer ember mozgósításával sem várható fordulat az ukrajnai háborúban, az oroszok csak akkor tudnak áttörést elérni, ha 1-1,5 millió embert vezényelnek a frontra.
-
Koszovó4 nap telt el azóta
KOSZOVÓI ELNÖK: Szerbiának nincs helye az európai nemzetek között, plusz 1 kecske
-
English6 nap telt el azóta
HYPOCRITICAL PROTEST: 52 Serbian and 41 KFOR soldiers injured in Kosovo, including Hungarians
-
Szerb Köztársaság2 nap telt el azóta
Dodik Moszkvába utazgat, mégis kap pénzt az Európai Uniótól
-
Szlovákia4 nap telt el azóta
GLOBSEC 2023: Szlovák biztonságpolitikai fesztivál, amelyre az egész világ odafigyelt