A december 8-én felállt új német kormányt a szociáldemokrata Olaf Scholz, a Németországi Szövetségi Köztársaság kilencedik kancellárja vezeti. Nóvum, hogy a most következő kormányzás lesz az...
Szerbia, Albánia és Észak- Macedónia politikai vezetői a Frankfurter Algemeine Zeitungnak írt cikkükben arra hívták fel a figyelmet, hogy lakosságuk csalódott, mert az Európai Unió továbbra...
Az Európai Parlament a karácsonyi zárás előtt megdorgálta a szlovén kormányt az újságírók és a kabinetet bírálók elleni „támadások és rágalomkampányok” miatt. A képviselők támogatták azt...
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szkopjéban járt, hogy tájékoztassa az ottani vezetőket az uniós külügyi tanács múlt heti ülésének eredményeiről. A magyar külgazdasági és külügyminiszter Szkopjéban...
Többször is írtunk már arról, hogy Szerbia ügyesen használja ki geopolitikai helyzetét a Balkánon, és játssza ki a nagyhatalmakat egymás ellen, de még inkább a maga...
A már több mint egy éve fogságban tartott ellenzékieknek kiosztott súlyos börtönbüntetésekkel vigasztalja magát Aljekszandr Lukasenka fehérorosz elnök, aki a jelek szerint igencsak felsült a litván,...
Zoran Milanović nemrégiben bohócnak nevezte Orbán Viktort. A horvát köztársasági elnök, akit „lehengerlő stílusa miatt” mi a BALK-nál néha Zoki Bondként emlegetünk, a jelek szerint már...
Legalábbis egyelőre. Az Egyesült Államok és az Európai Unió közös közleménye szerint a következő tárgyalásokat/közvetítői fordulót már meg sem tartják. A felelősséget a magukat közvetítőnek becézett...
A magyar miniszterelnök Banja Lukában tett látogatásával szinte párhuzamosan közölte a non-paper botrányt kirobbantó Poltički.ba szarajevói hírportál, hogy az európai külügyminiszterek következő ülésükön megtárgyal(hat)ják a szankciók...
Románia 2029-re fogja kitűzni az euró bevezetésének újabb határidejét, miután az eddigi terminusokat többször kitolta. Az újabb dátumot Florin Georgescu, a Román Nemzeti Bank első kormányzó-helyettese...
Az Európai Unió Tanácsa újabb csatlakozási tárgyalási fejezetek megnyitását hagyta jóvá Szerbia számára, ezek az úgynevezett zöld menetrendre és a fenntartható összeköttetésekre vonatkoznak. A tanács tájékoztatása...
Andrej Plenković, sokat tűrő horvát miniszterelnök (szerkesztői megjegyzés: könny elered!) hétfőn Szarajevóban tette tiszteletét, ahol a szerb származású Zoran Tegeltija, Bosznia- Hercegovina minisztertanácsának elnöke volt a...
Nem elszólás volt nemrégiben a fehérorosz elnök részéről, hogy elzárja a gázt, ha az Európai Unió megszigorítja a szankciókat hazája ellen. Aljakszandr Lukasenka most a török...
Kormánykoalíció létrehozásában állapodtak meg a bolgár pártok, és hamarosan hivatalosan is bejelentik az új kabinet összetételét. A legfrissebb hírek szerint gyakorlatilag az a koalíció állt össze,...
Gabriel Escobar, az Egyesült Államok nyugat-balkáni különleges megbízottja december 6-án, Szkopjéban tett látogatását követően kijelentette, hogy határozottan támogatja Észak- Macedónia gyors EU-integrációját. Látogatása során Escobar találkozott...
Most tartóztattak le Boszniában hét személyt, akik részt vettek Bijeljinában egy ottani mészárlásban. Horvátországban akkor már háború dúlt, és Bosznia is abba az irányba indult el....
Az Európai Bizottság közleményben jelentette be, hogy további 2,5 millió euró humanitárius segélyt mozgósít a Bosznia- Hercegovinában tartózkodó menekültek és migránsok támogatására. A BALK pontosan két...
Az Európai Unió 2021. évi országjelentésében újfent elmarasztalta Bosznia- Hercegovinát, hogy választási rendszere nem felel meg az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglaltaknak, ami a tagjelölti státus...
A BALK-on többször is emlegettük a belgrádi kormányzat egyes tagjainak nem éppen dicső múltját, az újságírói korrektség ugyanakkor megköveteli, hogy kitérjünk az ellenzék köpönyegforgató magatartására is....