A Háború
HÁBORÚ: Magyarország nem engedélyezi halált okozó fegyverek átszállítását (videó)

Magyarország hozzájárult, hogy az Európai Unió fegyvereket szállíthasson Ukrajnába, de a kormány ebben kétoldalú alapon nem vesz részt, és nem engedélyezi halált okozó fegyverek átszállítását hazánk területén. Erről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn beszélt Pristinában.
Biztonsági szempontok
A tárcavezető a koszovói kollégájával, Donika Gervalla- Schwarzcal közös sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a kormány vasárnap hozzájárult az úgynevezett Európai Békekeret (EPF) aktiválásához, amelynek nyomán az EU fegyvereket szállíthat Ukrajnába, azonban világossá tette, hogy Magyarország nemzeti, kétoldalú alapon nem fog így tenni.
– Ma pedig egy újabb döntést hoztunk, amelynek értelmében nem engedélyezzük a halált okozó fegyverek átszállítását Magyarország területén, tekintettel arra, hogy ezek a szállítmányok könnyen válhatnak célpontjává katonai támadásoknak
– közölte a külügyminiszter, aki fontosnak nevezve, hogy hazánk ne keveredjen bele a szomszédban zajló háborúba.
– Ezt a döntésünket Magyarország, valamint a kárpátaljai magyar közösség biztonsága indokolja
– jelentette ki a külügyi tárcavezető.
Segély Kárpátaljának
– A magyar emberek nem akarják ezt a háborút. Békét akarunk a szomszédságban és a térségben egyaránt
– hangsúlyozta Szijjártó.
A miniszter végezetül büszkeségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a világ bizonyos pontjain, például Koszovóban magyar katonák is részt vesznek a béke biztosításában. Rámutatott, hogy a NATO koszovói missziójának (KFOR) tavaly november óta magyar a parancsnoka, s jelenleg a 490 fős magyar kontingens számít a harmadik legnagyobbnak a műveletben.
Megfogalmazási szerint a mostani helyzetben még az eddigieknél is fontosabb a stabilitás fenntartása a régióban.
– Magyarország kész mindent megtenni a béke biztosítása érdekében a szomszédságunkban, ide értve a Nyugat- Balkánt is
– fogalmazott a magyar külgazdasági és külügyminiszter a koszovói fővárosban tett látogatása alkalmával.

Bulgária
CSATATÉR: Ukrajna ismét fegyvert kért, Bulgária azonban visszautasította a kérést

Ukrajna ismét fegyvereket kért Bulgáriától, de a kérelmet a bolgárok elutasították. Ezt Dimitar Sztojanov ideiglenes védelmi miniszter jelentette be szeptember 29-én a bolgár kormány biztonsági tanácsának ülésén.
A bolgár állami televízió (BNT) jelentése szerint Ukrajna szófiai nagykövete, Vitalij Moszkalenko nehézfegyvereket kért Bulgáriától, nem pedig kézifegyvereket vagy lőszert.
Kapcsolódó cikk
Sztojanov azt nem volt hajlandó elárulni, hogy Kijev milyen nehézfegyverekre gondolt.
Az ideiglenes bolgár miniszter azzal utasította el az ukrán kérését, hogy a bolgár parlament megszavazta ugyan a katonai-technikai segítségnyújtást Ukrajna számára, de az nem vonatkozik arra, hogy Bulgária fegyvereket küldjön az oroszok által megtámadott Ukrajnának.
– Amíg én vagyok a miniszter, addig nem biztosítunk fegyvert nekik
– jelentette ki Sztojanov. Véleménye szerint Bulgáriát egyelőre nem fenyegeti közvetlenül a veszély, hogy belekeveredik a katonai konfliktusba, de hozzátette, hogy léteznek nemzetbiztonsági kockázatok.
A miniszter az oroszországi mozgósításról is beszélt, és megjegyezte, hogy az orosz hatóságok az orosz-bolgár útlevéllel rendelkező kettős állampolgárokat is besorozhatják.
Bulgária a napokban szólította fel állampolgáriát Oroszország elhagyására.
Sztojanov úgy nyilatkozott, hogy 300 ezer ember mozgósításával sem várható fordulat az ukrajnai háborúban, az oroszok csak akkor tudnak áttörést elérni, ha 1-1,5 millió embert vezényelnek a frontra.
-
English4 nap telt el azóta
HYPOCRITICAL PROTEST: 52 Serbian and 41 KFOR soldiers injured in Kosovo, including Hungarians
-
Szerbia7 nap telt el azóta
VUČIĆ THE GREAT: A koszovói miniszterelnök elrontotta a szerb államfő játékát
-
Koszovó1 nap telt el azóta
KOSZOVÓI ELNÖK: Szerbiának nincs helye az európai nemzetek között, plusz 1 kecske
-
Szlovákia2 nap telt el azóta
GLOBSEC 2023: Szlovák biztonságpolitikai fesztivál, amelyre az egész világ odafigyelt