A szerb parlament a jövő heti zárás előtt egy hét alatt több mint félszáz törvényt fogadott el. A tempót azért gyorsították fel, mert az előre hozott...
A néhai nagyszalontai jegyző halhatatlan soraival ellentétesen, a horvát parlamentben nem holló szolgáltatta a kopogtatást, hanem a felbőszült ellenzék obstrukciója. Kedden (október 24-én) az ellenzék a...
Még hivatalosan ki sem írták az előrehozott parlamenti választásokat, már most borítékolhatjuk, hogy Szerbiában semmiféle változások nem lesznek az újabb megmérettetést követően. A szerb elnök csütörtökön...
A szerbiai választásokat december 17-én tartják – erősítette meg a Prva televízióban a szerb elnök, aki jelezte, hogy november 2-áig írják ki őket. Az interjú ezúttal...
Feszült légkörű interjút adott a kötekedő szerb államfő a szerbiai állami televíziónak (RTS) a banjskai eseményekről és egyéb aktuális kérdésekről. Aleksandar Vučić például bírálta a csatornát,...
A választásokat még ki sem hirdették Szerbiában, a „Szerbia az erőszak ellen” elnevezésű tiltakozásokat szervező ellenzéki pártok azonban a szerb parlamentben máris aláírták a „Győzelmi megállapodást”,...
Három nap után valakinek volt annyi esze, hogy ránézett a naptárra, amiből aztán rögtön kiderült, hogy a szerb elnök által meghirdetett napon nem lehet választásokat tartani....
A délszlávok, vagy legalábbis a horvátok és a szerbek közös bölcs mondása szerint az a kakas, amely a többieket megelőzve jelzi a napkeltét, általában a fazékban...
A szerb elnök ikszedik televíziós interjúja alkalmával jelentette be, hogy eddig sem hiába kampányolt, merthogy lesznek előrehozott választások Szerbiában. Aleksandar Vučić a kormány médiafészkének számító Pink...
Szerbiában harmadik alkalommal ünneplik meg a szerb összetartozás, a szabadság és az országzászló napját. Ez a nap Szerbia és a boszniai Szerb Köztársaság vezetésének megállapodása alapján...
A szerbiai ellenzék a jelek szerint nem szereti a párizsit, amelyet a szerb elnök kínált az általa produkált „One Man Show” során, ezért az elnöki palota...
Az anarchista módszerek Pristinát követően Belgrádban is felütötték a fejüket, ezért újabb választásokat kell kiírni Szerbiában. A belgrádi Blic napilap úgy értesült, hogy az előrehozott választásokat...
A szerbiai ellenzék obstruálta a parlamenti munkát Miután a „Szerbia az erőszak ellen” elnevezésű tiltakozások nem jártak sikerrel, és teljesen hiábavalónak bizonyult a közel húsz hétvégi...
A közelmúlt eseményeire a címben felvetett két magyarázat – puccs vagy bűnüldözés – vetélkedik egymással Szlovákiában hat héttel az előrehozott választások előtt. Pár nappal a volt...
Montenegróban ma, június 11-én választásokat tartanak, holnapra kiderül, hogy miként szerepel az új montenegrói elnök, Jakov Milatović pártja, az Európa Most Mozgalom, és azt is megtudjuk,...
A szerbiai ellenzék elutasítja, hogy bármiről is tárgyaljon a szerb elnökkel, amíg az nem teljesíti a tüntetéseken elhangzott követeléseket. Az ellenzék szerint Aleksandar Vučić elkésett a...
A szerb elnök szerint most már világos, hogy előrehozott parlamenti választásokat tartanak Szerbiában, Aleksandar Vučić pontos időpontot azonban nem mondott, csak annyit árult el, hogy ez...
A Híd távozott a magyar gyűjtőpártnak tervezett Szövetségből, de az már korábban eldőlt, hogy a magyar választók szavazatai legalább kétfelé oszlanak az előrehozott választásokon. Etnikai alapon...
A legfőbb közjogi méltóságok közül eddig a parlamenti elnöki poszthoz került legközelebb szlovákiai magyar nemzetiségű politikus, de akkor Bugár Béla lemondott róla a Selye János Egyetem...