Connect with us

Szerbia

Még idén kiírják, de csak jövőre lesznek választások Szerbiában, vajon miért?

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

választások idén jövőre
A szerb elnök a korábban a Twitter-bejegyzésekre alapozó HitTvit című müsorban (Forrás: Screenshot, Pinbk TV)
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 5 perc

A szerb elnök ikszedik televíziós interjúja alkalmával jelentette be, hogy eddig sem hiába kampányolt, merthogy lesznek előrehozott választások Szerbiában. Aleksandar Vučić a kormány médiafészkének számító Pink Televízióban úgy fogalmazott, hogy kész eleget tenni az ellenzék követelésének, és ennek szellemében december 31-éig kiírják a választásokat március 4-ére, vagy egy héttel előbbre.

Kommunikációs zavar a választások körül

Az ellenzék nem pontosan erre számított, jobban szerették volna, ha a választásokat még idén megtartják, de keletkezett némi kommunikációs zavar, amikor a kérésüket benyújtották az elnöki hivatalban.

A sorozatos hétvégi megmozdulásokat szervező balközép és liberális ellenzéki pártok szeptember 11-én adták le a követelésüket az elnöki hivatalban, a szöveg első mondatába azonban hiba csúszott, amit a szerb elnök ki is használt.

választások idén

Az első mondat ugyanis úgy szól, hogy a tüntetéseket szervező pártok követelik a parlamenti és a belgrádi helyhatósági választások kiírását 2023 végéig.

A szöveg szó szerint azt tartalmazza, hogy az ellenzék a választások kiírását (raspisivanje), és nem a megtartását (održavanje) követeli az év végéig, amiből keletkezett némi értelmezési vita, de senki sem gerjedt rá még túlzottan, mert Vučić azt ígérte, hogy a választások kiírásával majd akkor foglalkozik, ha visszatér New Yorkból, az ENSZ-közgyűlésének őszi ülésszakáról.

De miután a szerb elnök nem minden ígéretét tartja be – kivéve a párizsis reggelit – így már elutazása előtt bejelentette, hogy mikor lesznek a választások Szerbiában plusz Belgrádban.

Vučić tehát szó szerint tartotta magát az ellenzék követeléséhez, és nem az év végére, hanem az év végéig írja ki választásokat, ami körülbelül két hónmapos csúszást jelent az ellenzéki várakozásokhoz képest, merthogy a törvényes előírások szerint a választások kihirdetésének napjától a szavazásig nem telhet el kevesebb, mint 45 nap, de a 60 napot sem lehet túllépni.

Ez a csúszás valójában nem túl nagy veszteség, mert Szerbiában januárban még a fű sem nő, nem azért mert hideg van, hanem mert a január tele van ünnepekkel: újév, szerb karácsony, ortodox újév, és a különböző háziszentek ünnepei, tehát érdemi munka úgysem folyna.

Ugyanakkor a dátumok körül még lehet némi huzavona, mert Zoran Lutovac a legutóbbi hétvégi kormányellenes tüntetésen – amely a huszadik ilyen szeánsz volt a sorban – úgy fogalmazott, hogy az év végéig meg kell tartani a fair választásokat, ami magában foglalja a szerbiai állami televízió (köztévé) tisztességes működését a hazai törvények és az EBESZ ajánlásai alapján.

Erre érkezett meg az elnöki válasz, hogy a választásokat nem idén, hanem majd csak a jövő év tavaszán tartják meg, de hát így jár az az ellenzék, amely még fogalmazni sem tud! Ezen néhány nappal ezelőtt jót szórakozott maga a szerb elnök is, aki írástudatlannak nevezte az ellenzéket.

Ellenzéki oldalon egyedül azzal vigasztalódhatnak, hogy a kormányzat nem emeli vissza öt százalékra a korábban három százalékra leszállított parlamenti küszöböt, amit a szerb elnök is megerősített a vasárnap esti interjúban.

Erre erősített rá Miloš Vučević a Szerb Haladó Párt bábelnöke, akinek hétfőn reggel szintén a Pink Televízióban volt jelenése, és a tisztesség látszatát keltve úgy fogalmazott, hogy a Szerb Haladó Párt nem akar inkorrekt lenni a régi cenzus visszaállításával néhány hónappal a választások előtt. Más szóval ők is felfogták, hogy az oszd meg és uralkodj elve alapján nekik is jobb, ha sok kis ellenzéki párt van a parlamentben.

Ebbe a bejelentésbe is belecsúszott egy politikai baki, Vučević a kijelentéssel ugyanis megerősítette, hogy az országban az történik, amit a Szerb Haladó Párt, végsősoron pedig amit a gazda akar.

A bevásárló kosarak

A szerb elnök nem üres kézzel érkezett vasárnap este a Pink Televízió stúdiójába, mert már nem is egy, hanem két bevásárlókosarat is vitt magával, a piros mellett volt nála ugyanis egy “zöldfülű” is, de ennek nincs jelentősége.

A fontos inkább az, hogy a piros kosárban újabb tizenhat termék volt, amelynek az ára csökken a “Jobb ár – ár a népnek” akció során, amelyet Vučić nem sokkal azt követően indított be, hogy a szerbiai ellenzék focistadionná változtatta a parlamentet a vuvuzelás tobzódással.

Az újabb árleszállítás következtében ezentúl olcsóbb lesz az étolaj, a margarin, a háztartási keksz, a májkrém, a bab, a szappan, a lekvár, a dzsem, a liszt, a sajtkrém, a borsó, a káposzta, a fogkrém, az aludttej, a hagyma és a virsli.

választások idén jövőre

– Ez egy marmelád, nem próbáltam, de jól néz ki – mondta a szerb elnök a népnek szánt készítményről

Ennek az akciónak a során eddig húsz termék árát szállították le, köztük a tej, a sajt, a joghurt, a famózus párizsi, a tészta, a mosópor, a mosogatószer, a babasampon és tusfürdő, a felnőtt sampon és tusfürdő, a tisztasági betét, a krumpli, az alma, az almalé, a kávé és a wc-papír.

Itt érdemes megjegyezni, hogy nem egész termékcsoportokról, hanem egyes termékekről van szó, amelyeknek az előállítóival az államnak sikerült megállapodnia az árleszállításról, bár ezzel kapcsolatban vannak más értelmezések is.

A kérdés itt az, hogy ezek az árak kitartanak-e a jövő évi választásokig, mert a mostani árengedmények a jelek szerint csak az idei évre vonatkoznak, vagy a Szerb Haladó Pártnak, illetve a szerb elnöknek újabb bejelentéseket kell tennie ahhoz, hogy megtartsa a szavazók bizalmát.

Nem váltja le Vulint

Vučić a Pinknek adott interjú során foglalkozott azzal a felvetéssel is, hogy távozik-e a szerbiai titkosszolgálat (BIA) éléről Aleksandar Vulin, amiről korábban az ellenzéki Danas belgrádi hírportál/napilap írt.

A szerb elnökből ezúttal előjött a “csak azért sem” politikus, és jelezte, hogy most már biztosan nem kerül sor a Biztonsági Tájékoztatási Ügynökség vezetőjének a leváltására.

Vučić úgy fogalmazott, hogy a Vulin esetleges menesztésével kapcsolatos információk megszellőztetésével a Danas “meghosszabbította Vulin életét”, és most már akkor sem válthatja le, ha netalán azt tervezte volna.

A titkosszolgálati vezető – akit az Egyesült Államok nemrég vont szankciók alá – a hétvégén megjelent egy rendezvényen, amelyet az amerikai nagykövetség szervezett.

A szerb elnök szerint Vulin nem is tehetett volna mást, ha már meghívták, akkor elment.

Ennek az a pikantériája, hogy Christopher Hill amerikai nagykövet kimondottan utálja a szerbiai titkosszolgálati vezetőt, aki hónapok óta nem jelent meg a nyilvánosság előtt, most viszont éppen egy amerikai rendezvényen tűnt fel, nyilván csak azért is!

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása




BALK könyvek Balkán

Szerbia

Jézus sírjánál imádkozott a legfőbb szerb titkosszolga, miközben Koszovóban dúl a válság

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Jézus Szent Sír
Jézus sírjánál imádkozott a BIA vezetője, elvégre ő is keresztény, ha a keresztényi erényeit nem is nagyon csillogtatja (Forrás: Nova.rs)
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 3 perc

A belgrádi nagyon ellenzéki hírportál, a Nova fedezte fel, hogy Aleksandar Vulin, a szerbiai Biztonsági Tájékoztatási Ügynökség (BIA) igazgatója Jézus sírjához zarándokolt, miközben Koszovóban igencsak komoly válság alakult ki. A BIA ezt követően közleményt adott ki, amely szerint a főkém valójában egy napos “hivatalos és hivatali” látogatáson tartózkodott Izraelben. Elképzelhető, hogy meghívása volt Jézus sírjához?

A BIA igazgatója Jézus sírjánál

Három nappal a koszovói vérontás után, ahol három szerb és egy albán rendőr vesztette életét, Aleksandar Vulin, a BIA igazgatója Jeruzsálembe zarándokolt.

Az értesülést a Nova.rs hírportál több fotóval is alátámasztotta, amelyen Vulin a Szent Sír-templomban látható, úgy hogy ezt cáfolni sem lehet.

A “hírportál kémei” a jeruzsálemi Szent Sír-templomból azt jelenttették, hogy a szerb világ ügyeit más alkalommal egyébként a lelkén viselő Vulin biztonsági embereinek a kíséretében érkezett a szent helyre.

– Megállítottak minden zarándokot, hogy soron kívül tudjon bemenni. Körülbelül 20 percig volt ott, majd távozott

– mondta az ellenzéki portálnak egy zarándok, aki a nevét nem árulta el, de a BIA már biztosan nyomoz utána.

A Nova megjegyezte, hogy Vulin “nyilvánvalóan magánlátogatást tett a Szentföldön” mindössze három nappal a banjskai fegyveres konfliktus után, amelyben három szerb és egy koszovói albán rendőr vesztette életét.

A Koszovó északi részén történt fegyveres konfliktust követően az egyik kulcskérdés mindenképpen az, hogy mit tett a lövöldözés előtt és után a BIA, és hogy a szerb titkosszolgálatnak voltak-e információi arról, hogy leszámolás, más értelmezés szerint terrortámadás készül a Banjska kolostor környékén.

Vulin – aki belügyminiszter volt – tavaly december 2-án került a BIA (Bezbednosna Informativna Agencija) élére, ahol Bratislav Gašićtól vette át az irányítást, ezzel Aleksandar Vučić szerb elnök két elnyűhetetlen munkatársa tulajdonképpen pozíciót váltott a “helycserés kormányalakítás” során.

Vulin eddigi “áldásos tevékenységét” az Egyesült Államok szankciókkal jutalmazta.

Jézus Szent Sír

A fotók annyire egyértelműek, hogy cáfolni nem lehetett (Forrás: Nova.rs)

A BIA kármentésbe kezdett

Miután Aleksandar Vulin így lelepleződött, a BIA nem tehetett mást, mint hogy kármentésbe kezdjen, a fotók ugyanis annyira egyértelműek, hogy az értesülés cáfolásának semmi értelme sem volt.

A Politika kormánypárti lap és hírportál egy nappal később, tehát csütörtökön tette közzé a Biztonsági Információs Ügynökség közleményét, miszerint Aleksandar Vulin, a BIA igazgatója régóta tervezett egynapos hivatalos látogatáson volt Izrael Állam partnerszolgálatánál.

A közlemény megjegyezte, hogy Vulin látogatása a házigazdák kíséretében zajlott Jeruzsálemben és Tel-Avivban, és hogy A BIA ezt egy bizonyos médiában megjelent cikkre reagálva teszi közzé, miután a “bizonyos média” azt vélelmezte, hogy a BIA igazgatója, Aleksandar Vulin “nyilvánvalóan magánlátogatáson tartózkodott Jeruzsálemben”.

A rövidke közlemény szerint a BIA a politikusok vagy a média hazugságaitól és trükkjeitől függetlenül nem teszi közzé, hogy vezetői milyen tevékenységet folytatnak, de a pillanat miatt, amikor egyesek megpróbálnak ártani Szerbiának, a BIÁ-nak és a BIA igazgatójának, kénytelen reagálni.

Amiből egyértelműen következik, hogy Vulin Szerbia érdekében ment imádkozni a Szent Sírhoz, és aki azt gondolja, hogy itt már ez sem segít, az biztosan a szerb nép ellensége.

A BIA szempontjából talán jobb lett volna, hogy ha most sem nyilvánul meg, mert a közleményből nem csak az derül ki, hogy a szervezet igazgatója valóban Jeruzsálemben járt, hanem az is, hogy egy korábban tervezett utat annak ellenére nem mondott le, hogy “forró a helyzet”, mint ahogy azt a legfőbb szerb, Aleksandar Vučić éppen aznap este állapította meg, amikor Vulin a “házigazdák társaságában” a Szent Sír-templomban fordult elő.

Az is kényelmetlen lehet – bár ebből a Balkánon általában nem csinálnak ügyet – hogy a “hivatalos és hivatali” látogatásokat magáncélokra, esetleg zarándoklatokra használják fel, vagyis közpénzen mennek el imádkozni Jézus sírjához, vagy mondjuk Bosznia esetében a Kába kövéhez, mint ahogy erre már volt példa bizonyos bosnyák vezetők esetében.

Hiába, Isten és a politikai útjai néha összefonódnak.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása

KÖVETÉS

A BALK Hírlevele


Azonnali értesítés

Meteorológia

A szerző cikkei

Könyvek kedvezménnyel

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Könyvek kedvezménnyel

Tíz nap legjava