Terjedelmes cikkekben számolt be a magyar-szerb kormányülésről a belgrádi Politika című hírportál. A nagy múltú lap elektronikus kiadása részletekre is kitérő írásában első helyen említette...
A görög külügyminiszter, Nikosz Dendiasz augusztus legvégi látogatásán Észak- Macedóniában kijelentette, hogy Görögország a balkáni állam legszorosabb szövetségese és legjobb barátja kíván lenni. Dendiasz a pozitív...
Pénteken nem mindennapi látványosságra került sor a Bosznia- Hercegovina fővárosában. Férjhez ment Bakir Izetbegović, az ottani muzulmán lakosságot tömörítő Demokratikus Akciópárt (Stranka Demokratske Akcije, SDA) lánya,...
A Szabad Európa rádió beszámolója szerint Szerbia folytatni kívánja befektetéseit a boszniai Szerb Köztársaság hadiipari cégeibe. Bosznia- Hercegovina volt védelmi miniszterhelyettese szerint az együttműködés közös érdek,...
Az Egyesült Államok egybeterelné az úgynevezett nyugat-balkáni országokat, legalábbis gazdasági téren. A washingtoni külügyminisztérium szóvivője úgy nyilatkozott az Amerika Hangjának, hogy az USA „teljes szívvel támogatja...
Az új szerb ellenzéki napilapot, a Novát Horvátországban, Eszéken nyomtatják. A két hete működő napilap nyomtatása Veselin Simonović igazgató szerint azért került a határon túlra,...
A jövő év elejéig a szerb átlagbér eléri a 610 eurót, a szavatolt minimálbér pedig az év vége előtt meghaladja a 35 ezer dinárt (105 ezer...
Petr Kellner, Csehország és a régió egyik leggazdagabb üzletembere március végén halt meg egy alaszkai helikopterbalesetben. Az ő tulajdonában volt a montenegrói Telenor is, amely...
Matthew Palmer a szerbek veje, mégis az amerikai politikát hajtja végre. Ezt a sommás megállapítást a szerb elnök fogalmazta meg nemrégiben az Egyesült Államok nyugat-balkáni...
Amíg Orbán Szerbiában szomszédol, távol a brüsszeli csatazajtól, Horvátország élvezi a szélcsendet, és a Nyugat- Balkán osztályelsőjeként számolja az unióból érkező eurókat. Az EB elnöke, Von...
A Huawei bejelentette, hogy Szlovéniában hozza létre regionális elosztóközpontját, ahonnan a közép- és délkelet-európai országok piacait látja el termékeivel. A központ a ljubljanai Brnik repülőtér...
A BALK tíz nappal ezelőtt számolt be arról, hogy az OTP Bank tárgyalásokat folytat az amerikai Apollo befektetési alappal és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési...
A nyilvános kormányülésen, amelyet közvetített a Horvát Televízió, és a YouTube-on is követhető volt, a horvát kormány megszavazta a francia Rafale többrendeltetésű harci repülőgépek beszerzését....
A nyugat-balkáni bővítésről tanácskoztak az uniós külügyminiszterek Brüsszelben, miközben Zoran Zaev macedón miniszterelnök Ursula von der Leyen bizottsági elnökkel együtt vonult be a tárgyalóterembe, és...
Újvidéken megépül a negyedik híd a Dunán, és kerülőutat is kap a tartományi székváros. A 130 millió eurós befektetés mellett május elsején megkezdték a Tarcal-hegyi...
Ugyan 48 óra alatt összeomlott a vezető európai labdarúgó csapatok által tervezett Európai Szuperliga terve, a kudarcot vallott akció ismét rávilágított arra, milyen fontos szerepet játszik...
A „horvát Financial Times”, a Poslovni dnevnik üzleti napilap értesülései szerint az OTP Bank tárgyalásokat folytat az amerikai Apollo befektetési alappal és az Európai Újjáépítési és...
Aleksandar Vučić a B92-es televízióban megismételte, hogy nem látta azt a dokumentumot, amelyet Janez Janša szlovén miniszterelnöknek tulajdonítanak. Kifogásolta viszont, hogy a non-paper elkészítését összefüggésbe hozták...
Albániának a mai napig – egy kis olasz kikötőn kívül – nem volt jachtkikötője, a kormányokat és a magánbefektetőket valami oknál fogva nemigen érdekelte a vízi...