Bankrendszer
PIACVEZETŐ: Az OTP megvette a szlovéniai Nova KBM 100 százalékos részesedését
A BALK tíz nappal ezelőtt számolt be arról, hogy az OTP Bank tárgyalásokat folytat az amerikai Apollo befektetési alappal és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) a maribori Nova kreditna banka Maribor (Új Maribori Hitelbank – NKBM) többségi részvénycsomagjának megvásárlásáról. Az OTP Bank most aláírta az adásvételi megállapodást a szlovéniai Nova KBM 100 százalékos részesedésének megvásárlásáról. A megállapodásuk alapján a felek nem hozzák nyilvánosságra a vételárat.
Az eddigi legjelentősebb akvizíció
A bejelentett felvásárlás az OTP történetének eddigi legjelentősebb akvizíciója , amely várhatóan 2022 második negyedévében, a felügyeleti engedélyek megszerzésével zárul le.
A Nova KBM mérlegfőösszege alapján Szlovénia második legnagyobb bankja, 20,5 százalékos piaci részesedéssel.
Az OTP a tranzakciót követően piacvezetővé válik Szlovéniában, mivel egy másik ottani banknak, az SKB-nek is tulajdonosa. Részesedése megközelítheti a 30 százalékot.
Az OTP Bank vezérigazgató-helyettese a közlemény szerint hangsúlyozta, hogy a 2019-es piacra lépésük óta keresték a növekedési lehetőségeket Szlovéniában.
Wolf László közölte, hogy a bővülés nem áll meg, továbbra is keresik a térségben az akvizíciós lehetőségeket.
A Nova KBM vezérigazgatója – mint írták – az elmúlt évek fejlődésének tulajdonítja a befektetői érdeklődést. John Denhof hangsúlyozta, hogy több mint kétszeresére növelték a mérlegfőösszeget, négy bankot integráltak, jövedelmezőségük fenntartható.
Várakozása szerint az OTP vezetésével eredményes időszak elé néznek, amely hosszabb távon további sikereket alapozhat meg.
Aktív az OTP
A közlemény kiemelte, hogy az OTP Bank az egyik legaktívabb hitelintézet az európai akvizíciós színtéren, mostanáig 9 országban 11 pénzintézet, illetve banki portfólió megvásárlását jelentették be.
Magyarország mellett vezeti a bolgár, szerb és montenegrói piacot is, a külföldi csoporttagok jelentős mértékben járulnak hozzá a profithoz. Csoportszinten az ügyfelek száma meghaladja a 16,3 milliót, fiókhálózata majdnem 1500 egységből áll.
Az OTP csoport tavaly 310,268 milliárd forint adózott eredményt ért el, ami 26 százalékos csökkenés 2019-hez képest.
Az első negyedévet ugyanakkor a vártnál jobban zárták, 93,3 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredménnyel, szemben az előző negyedévi 71,4 milliárd forintos eredménnyel, és az egy évvel korábbi 4 milliárd forintos negyedéves veszteséggel.
A külföldi leánybankok eredmény-hozzájárulása a negyedéves korrigált profiton belül 47 százalékot tett ki, ami 16 százalékpontos javulás az egy évvel ezelőttihez képest – derül ki egy korábban közölt beszámolóból.
- Szerbia7 nap telt el azóta
Vučić leteremtette a szabadkai polgármestert, mert nem hívta meg Pásztor Bálintot a fogadására 🚂✨
- Szerbia2 nap telt el azóta
Elfogy az ivóvíz a Vajdaságban, ami még van, az kicsit sárga, kicsit büdös, és még mérgező is
- Bosznia6 nap telt el azóta
Villámár, áradás, özönvíz, Boszniában több helyütt is apokaliptikus helyzet alakult ki
- Románia2 nap telt el azóta
Brassó: tenyérnyi Nyugat Keleten