Európai Unió
6,3 MILLIÁRD EURÓ: Megérkezett a cukros néni, avagy 2023-ban Horvátország az eurozóna tagja lehet

Amíg Orbán Szerbiában szomszédol, távol a brüsszeli csatazajtól, Horvátország élvezi a szélcsendet, és a Nyugat- Balkán osztályelsőjeként számolja az unióból érkező eurókat. Az EB elnöke, Von der Leyen asszony ezúttal a cukros néni szerepében tette látogatását a horvát fővárosban, és személyesen tolmácsolta az EB jóváhagyását az uniós újraindítási csomag eszközeinek felhasználásával kapcsolatban.
Mennyi pénzt kap Horvátország?
A horvát kormány ülését követően az Európai Bizottság elnöke hivatalosan megerősítette, hogy az EB elfogadta a horvát újraindítási és ellenállóképesség-javító tervet, 48,7 milliárd kuna, azaz 6,3 milliárd euró összegben.
Horvátország a terv keretében 152 befektetés támogatását kérte, és ugyanakkor 77 reform lefolytatására kötelezte magát.
A számára szervezett program keretében Ursula von der Leyen felkereste a földrengésben károsult zágrábi székesegyházat, valamint a Rimac Automobili telephelyét. Mindkét színhely kapcsolódik az újraindítási programhoz, a horvát kormány ugyanis a földrengés következményeinek elhárítására még egy milliárd eurót kapott az EU szolidaritási alapjából, és ebből fedezi a székesegyház felújítását is.
Rimac esetében az önvezető (autonóm) járművek fejlesztését támogatják az újraindítási csomag eszközeivel.
Ez a legnagyobb befektetések egyike a javasolt 152 közül, értéke 200 millió euró.
Felix Croatia
Ha annak idején a Habsburg ház ügyes nősülésekkel terjesztette ki befolyását, és gyarapodott területileg is (Alii bella gerunt, tu felix Austria nube – Háborúzzanak mások, te szerencsés Ausztria, nősülj!), most Horvátország ügyes háttérmunkával elnyerte a brüsszeli struktúrák támogatását.
Andrej Plenković miniszterelnök baráti viszonyt ápol úgy Von der Leyen asszonnyal – Zágrábban is következetesen keresztnevén szólította Plenkovićot -, mint Charles Michellel az Európa Tanács elnökével.
Pillanatnyilag úgy tűnik, hogy az EP mai támogató döntésével a horvát kormánynak sikerül a szlovén EU-elnökölés időszakát kihasználva nyélbe ütnie egyik legfontosabb külpolitikai célkitűzését, Horvátország csatlakozását a schengeni egyezményhez.
Mint ezt Von der Leyen asszony is megerősítette, az EB erőteljesen támogatja Horvátország csatlakozását, mert most már “csak az ET-t kell meggyőzni”.
Képletesen szólva a tüzérségi támogatás első sortüzei már eldördültek, amennyiben Ylva Johansson az EU belügyi biztosa javasolta, hogy a tagországok hagyják jóvá Horvátország, Románia és Bulgária csatlakozását a schengeni egyezményhez.
Ha valami nem jön közbe – ebben a földrengéses, koronavírusos világban az ember már semmit sem mer biztosra venni – úgy tűnik, hogy Horvátország 2024-ig csatlakozik az eurozónához is, és Plenković, illetve a kormánypárt ezt követően nyugodtan várhatja a parlamenti választásokat.
Von der Leyen asszony a sajtótájékoztatón még Plenkovićnál is derűlátóbb volt.
– Ami az eurozónát illeti, Horvátország jó úton jár. Amennyiben folytatja a jó munkát, véleményem szerint pozitív előrejelzéseket adhatunk 2023-ra nézve
– mondta az Európai Bizottság elnöke.
Kellemetlen kérdések nem voltak
Miután kellemetlen újságírói kérdés valahogy nem volt a sajtótájékoztatón – sem a magyar gyermekvédelmi törvény, sem a migránsverés, sem a nyugat-balkáni uniós bővítés, de még Szerbia európai csatlakozásának kérdése sem került terítékre – így zavartalan volt az idill.
Ahhoz, hogy a várható diplomáciai sikereket kézzelfogható eredményekkel is alátámasszák, újra kell indítani a gazdaságot, és Horvátország egy füst alatt modernizációt is véghez szándékozik vinni, öt kiemelt területen.
Ezek a zöld és digitális gazdaság, a közigazgatás és igazságügy, az oktatás, tudomány és kutatás, a munkapiac és szociális védelem, valamint egészségügy.
Mint erről már volt szó, az új horvát gazdaság két húzóágazata az elektromos/önvezető járművek, és mesterséges intelligencia fejlesztése lesz, ezekre kapcsolódik a horvát szoftveripar, a robotika és az energetika.
A beruházások persze, nem kerülik el a mezőgazdaságot sem, miután egyre inkább úgy tűnik, hogy a jövőben az élelmiszertermelés stratégiai fontosságú iparággá lép elő.
Hogy ez hogyan, illetve milyen mértékben valósul meg Horvátországban, az még a jövő zenéje. Pimparariram-pampam.

-
Magyarország7 nap telt el azóta
Lázadoznak a kamionosok Kelebiánál, a szerbek a magyar vámosokat hibáztatják
-
Szerbia4 nap telt el azóta
SZERB SZUVERENITÁS: A szerb médiahatóság elnöke náci egyenruhában jelenítette meg magát
-
Bosznia3 nap telt el azóta
MEGY A PARA: Helez kitart amellett, hogy az oroszok Boszniában paramilitáris erőket képeznek ki
-
Szerbia3 nap telt el azóta
Új ember a BIA élén, akiben a szerb elnök jobban bízik, mint az édestestvérében