Connect with us

Bosznia

NŐ A MECSETBEN: Bazi nagy bosnyák lagzi, avagy a “török szultán” Szarajevóban

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

torokszultan
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 4 perc

Pénteken nem mindennapi látványosságra került sor a Bosznia- Hercegovina fővárosában. Férjhez ment Bakir Izetbegović, az ottani muzulmán lakosságot tömörítő Demokratikus Akciópárt (Stranka Demokratske Akcije, SDA) lánya, Jasmina Izetbegović. Bár ez önmagában is számot tartott a BALK Magazin hiánypótló pletykarovatának figyelmére, az eset ennél jóval érdekesebb: a saría jog szerint megejtett egyházi szertartáson maga a “török szultán”, Recep Tayyip Erdoğan volt az esküvői tanú. Mondanánk, hogy majd ő lesz a keresztapa is, de ezt a fogalmat a mostanában sokat emlegetett törvénykezés nem ismeri.

A szultán Szarajevóban

Erdoğan fele csaladjával emelte az esemény fényét, a lagziba elkísérte egyetlen felesége Emine, fia Bilal és menye Reyyan, a többi gyerekéről viszont nem szól a fáma. Ezúttal a szpáhi testőrezred helyett a szultán beérte 50 válogatott testőrrel, a selyemkaftánt pedig prózai, nyugati szabású öltönyre cserélte fel. Mint a régi szép időkben, a szarajevói utcákon nagy volt a tolongás, kivonult a pórnép, a “rája” (úgy ejtsd, ahogy írva vagyon), hogy tátsa a száját.

Az igazhitűek tetszését igencsak elnyerte, hogy a török elnök részt vett a pénteki džumán (déli ima), amit a Török Köztársaság Vákufa (vákuf, vakf – lényegében vallási jellegű alapítvány), illetve ennek főigazgatósága által folyósított eszközökből felújított baščaršijai (törökül: Başçarşı), 16. századi mecsetben tartottak meg.

A hívők nagy elragadtatására a péntek déli imán maga Erdoğan “tanította a Koránt”. Itt nem vagyunk egészen biztosak abban, hogy miről volt szó, de legvalószínűbben az ikametet mondta ki, ami egyfajta kötelező előimádkozás.

Mielőtt teljesen belebonyolódnánk az iszlám vallási fineszekbe, sietve továbblépünk és megjegyezzük, hogy Erdoğan közvetlenül megérkezése után lerótta kegyeletét dr. Alija Izetbegović, a boszniai muzulmánok háborús vezetőjének sírjánál, akinek az unokáját eskette.

Van amitől a bojkott megszakad

A déli ima után került sor a nagy eseményre, a szarajevói főmecsetben, miután Erdoğan röviden találkozott Bosznia- Hercegovina háromtagú elnökségével. A találkozón részt vett Milorad Dodik, a bosznia-hercegovinai elnökség szerb tagja is, aki máskülönben a srebrenicai népirtással kapcsolatos törvény meghozása miatt már egy ideje bojkottálja szövetségi szervekben folyó munkát.

A találkozót rövidre fogták – elvégre Erdoğan nem ezért jött – a komának mennie kellett a lagzi oldottabb részét képező mulatságra, amit jelképesen az Európa Szállóban tartottak meg, bizonytalan számú meghívottal.

Szóval a találkozón kutyafuttában megtárgyaltak ezt-azt az államközi kapcsolatokból, többek között kitértek a Törökország és a Bosznia- Hercegovina közötti szabadkereskedelmi egyezményre, amely augusztus elsején lépett életbe, és amelytől Erdoğan a török befektetések növekedést várja.

Dodik nagyon szeretett volna beszélgetni a Szarajevó- Belgrád autópályáról, illetve ennek török finanszírozásáról, de sikertelenül. A törökök beérték azzal, hogy az általa hirdetett bojkott megszegésére késztették a boszniai szerb vezetőt, aki ezúttal is bizonyította, hogy elveknél vannak fontosabb dolgok is, amelyeket érdekeknek hívnak.

S hol maradt a pletyka, kérdezi most a berzenkedő olvasó? Természetesen a végén – Zucker kommt zuletzt, ahogy mondták volna a kabátos emberek egykoron.

Zucker kommt zuletzt

Szóval: a menyasszony voltaképpen Hollandiában született, végezettségét tekintve formatervező, és egy marketingcéget vezet, amely jól fizető állami megrendeléseket tudhat magáénak. Ki gondolta volna, hogy ilyesmi előfordulhat Bosznia- Hercegovina esetében?

Jasmina Izetbegović egyébként egy fehér ruhakölteményben járult a Reis-ul- Ulema elé. A ruha származása ismeretlen maradt, de rafinált vonalvezetése valahogy a francia és nem a török főváros divattervezőinek munkáját idézi, pedig a török textilipar is csodákra képes, főleg, ami az alsóneműk “nyúlási hányadosát” illeti.

Az örömanya ruhája szabásában viszont valami visszafogottság, (elvégre mecsetbe igazán nem mehet estélyiben), viszont a rózsaszín aranybrokát, amiből a ruha készült, igencsak megdobta az árát, kb. 2000 eurót taksálták a szarajevói kollégák.

Viszont az igazi pletykát a mindentudó Dnevni Avaz szállította, amely két nappal a menyegző előtt arról cikkezett, hogy a stolaci születésű vőlegény Ćamil Humačkić családja erősen összekülönbözött Sebija Izetbegović asszonysággal az esküvői meghívók miatt.

Sebija állítólag sehogyan sem akart beleegyezni, hogy a meghívottak között jelen legyen Salmir Kaplan volt szövetségi kulturális miniszter, jelenlegi parlamenti képviselő a föderációban, aki a vőlegény közeli rokona. Kaplan ugyanis már jóideje a Bakir Izetbegović bosnyák párt- és mindenvezér fekete listáján van, így jelenléte Izetbegovićék szerint nem volt kívánatos.

A gyakran akadékoskodó Avaz – amely áttételesen az Izetbegović családdal nem túlzottan szimpatizáló Fahrudin Radončić bosnyák médiamogul tulajdonában van – kárörvendően írta meg, hogy a vőlegény rokonsága a sarkára állt, és végül a nagyasszony engedni kényszerült Kaplan meghívójának ügyében.

De ki is a vőlegény?

Beszéltünk már itt mindenkiről, török szultánról, örömanyáról, bosnyák fővezérről, de majdnem megfeledkeztünk a vőlegényről, aki valószínűleg maga sem gondolta, hogy ilyen magas polcra kerül.

NŐ A MECSETBEN: Bazi nagy bosnyák lagzi, avagy a török szultán Szarajevóban

“Ne tartsátok vissza Allah hívő szolgálólányait, asszonyait Allah mecseteitől!”

Az eddig még alig emlegetett vőlegény, Ćamil Humačkić már évek óta Németországban él, ahol saját IT-cégét vezeti. Ha hinni lehet a szarajevói kollégáknak, van mit aprítania a tejbe, mert ő állta a lagzi költségeit – és nem a török szultán – megközelítőleg 500 ezer euró értékben.

Ismerve a helyi viszonyokat, minden esély meg van rá, hogy a költségeket majd megtérítik a bosznia-hercegovinai adófizetők, egy vagy több állami megrendelés formájában, miután a tendereken csodálatos módon éppen Humačkić cége adja mindig a legkedvezőbb ajánlatot.

Bejegyzett haspók lévén, legnagyobb sajnálatomra, és minden igyekezetem ellenére sem tudtam kinyomozni, mi volt a menü a lagzin, és hogy folyt-e a lé Szarajevótól Isztambulig.

Így csak arra hagyatkozom, amit én szerettem volna enni egy ilyen szultáni lakomán, az pedig a sogan dolma. A sogan-dolma kriptikus elnevezés alatt töltött hagyma rejtőzik, amit az Ezeregyéjszaka meséit idéző fedeles fémedényekben szolgálnak fel tejföllel bőven megagyusztálva.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása




BALK könyvek Balkán

Bosznia

Hamis titkosszolgálati igazolványt találtak egy Szerbiában elfogott boszniai képviselőnél

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

igazolvány
Tiszteletbeli ügynökként működött a bosnyák Föderáció egyik képviselője (Forrás: Klix)
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 6 perc

Salko Zildžić, a Demokratikus Akció Pártjának (Stranka Demokratske Akcije, SDA) tuzlai vezetőjét lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt vették őrizetbe a Szerbiába történő belépésekor a határőrök, a személygépjárműve átvizsgálásakor pedig felleltek egy a bosznia-hercegovinai Hírszerző és Biztonsági Szolgálat (Obavjestajna i Sigurnosna Agencija, OSA) által kibocsátott „tiszteletbeli szolgálati igazolványt”. Bár a honatya kiadatása azóta megtörtént, az eset kapcsán parlamenti vizsgálat indul a nyugat-balkáni Csodaországban.

Fegyver helyett igazolványt találtak

Annak ellenére, hogy a nyári politikai uborkaszezon után a boszniai közvélemény érdeklődésének centrumában változatlanul a Milorad Dodik vezette Független Szociáldemokraták Szövetségének (Savez Nezavisnih Socijaldemokrata, SNSD) “alkotmányos szabadságharca” áll, a korábbi napokban újfent a bosnyák konzervatívok zászlóshajójának minősülő SDA-ra terelődött a figyelem.

A párttal kapcsolatos legfrissebb botrány érintettje Salko Zildžić, a horvát-bosnyák Föderáció parlamentjének képviselője, és az SDA tuzlai alapszervezetének vezetője, akit még szeptember 19-én vettek őrizetbe a szerb határőrök a Drina szerbiai oldalán fekvő Bajina Bašta határátkelőhelyen.

Zildžić elfogása kapcsán a szerbiai hatóságok kezdetben mindössze annyit közöltek, hogy a boszniai föderációs honatya által használt személyautó átvizsgálása során egy maroklőfegyvert találtak 15 darab lőszerrel. Zildžićnek a fegyverre ugyan volt engedélye, azonban azt Szerbiába nem vihette volna magával.

igazolvány

Nem mindennapi igazolvánnyal rendelkezett Salko Zildžić, a bosnyák-horvát entitás parlamenti képviselője (Forrás: Klix)

Az užicei bíróság nem volt rest mindezek alapján elrendelni a boszniai föderációs honatya előzetes letartóztatását.

Az eset további körülményei ettől a mozzanattól kezdődően eltérő értelmezés alá esnek az érintettek részéről, annyi azonban bizonyos, hogy Zildžić előzetes letartóztatásba vételét követően a szerbiai illetékesek tüzetesebben átvizsgálták a járművét, vélhetően további fegyverek után kutatva.

Így találták meg a bosznia-hercegovinai Hírszerző és Biztonsági Szolgálat (Obavještajna i Sigurnosna Agencija, OSA) igazolványát Zildžić nevére kiállítva.

A nyugat-balkáni sajtóviszonyokat és a hivatalos szervek adatkezelési gyakorlatát jól leképezi, hogy vélhetően előbb jelent meg a nem mindennapi hír a mindig jól értesült szarajevói Klix hírportálon, mint ahogy a BIA-t vezető Aleksandar Vulint tájékoztatták volna az okmány lefoglalásáról.

Az igazolvány kapcsán a szerbiai illetékesek nem is igen tudtak mit kezdeni a helyzettel. Egyfelől azért nem, mert annak birtoklása önmagában még nem valósít meg semmilyen bűncselekményt, így legfeljebb kellemetlen kérdések hada várhatta Zildžićet emiatt a fogdában.

Másfelől pedig a dokumentumon öles betűkkel a „tiszteletbeli szolgálati igazolvány” (Počasna službena iskaznica) felirat szerepelt, ami miatt annak eredetiségével kapcsolatban komoly aggályok merülhettek fel.

Hogyan kaphatott igazolványt?

Zildžić személye kapcsán nem ismert, hogy a korábbi években bármilyen kapcsolatban állt volna az OSA-val. Sőt, az önéletrajza meglehetősen letisztult, mondhatni transzparens, mivel a 2006-ban megkezdett politikai karrierje előtt is széles körben ismert volt a boszniai nyilvánosság előtt, mint élsportoló, aki bokszolóként és cselgáncsozóként jeleskedett nemzetközi szinten.

Az OSA működését szabályozó törvény ugyan lehetőséget ad a szervezet vezetőjének, hogy diszkrecionális jogkörében eljárva, egyedi esetekben adományozzon olyan igazolványt, amin a „tiszteletbeli” jelző szerepel, azonban az N1 Bosna csatorna értesülése szerint ezt a gyakorlatot a korábbi években kizárólag a komoly szakmai teljesítményt nyújtó, nyugállományba vonulók esetében követték a szervezetnél.

Zildžić tekintetében nyugállományról és komoly szakmai teljesítményről nem lehet szó, a sportszakmai karrierje mellett azért sem, mert mindössze 42 éves.

Parlamenti vizsgálat lesz

Önmagában Zildžić elfogása és előzetes letartóztatásba vétele nem érte el a boszniai politikai ingerküszöböt, a nem mindennapi okmány fellelése azonban nagy lendületet adott az eseményeknek.

Elsőként a bosnyák konzervatívok által szerbpárti nézetei miatt évek óta támadott Aleksandar Vranješ, Belgrádba akkreditált boszniai nagykövet jelezte a sajtóban, hogy tud a fogva tartás tényéről, teendője azonban nincs, tekintettel arra, hogy Zildžić nem kért konzuli közbenjárást az ügyében.

Sabina Čudić, a liberális Naša Stranka parlamenti képviselője nyilatkozatában jelezte, hogy kezdeményezte az OSA működését felügyelő parlamenti bizottság rendkívüli ülésének összehívását az eset kapcsán. Szerinte egy vizsgálat keretében kell tisztázni, hogy a korábbi években kik és milyen okból kaptak hasonló igazolványt.

Čudić nyilatkozatára reagálva Ilija Cvitanović, a HDZ 1990 parlamenti képviselője jelezte, hogy mint az illetékes bizottság elnöke megtette a szükséges intézkedéseket ahhoz, hogy a bizottság rendkívüli ülésére 10 napon belül sort kerítsenek. Az ülésen meghallgatják Almir Džuvót, az OSA idén tavasszal kinevezett vezetőjét, akinek válaszolni kell az igazolvány keletkezésével kapcsolatos kérdésekre.

Cvitanović bejelentése csak részben nyugtatta meg a közvéleményt, mert az eset kapcsán lényegében mindenki Osman Mehmedagić, az SDA-t vezető Bakir Izetbegovićtyal szoros kapcsolatban álló korábbi OSA-vezető érintettségét feltételezi. Mehmedagić a vele kapcsolatban megjelent híresztelésekre reagálva közleményt adott ki, amelyben tagadta, hogy ő adott volna utasítást a kérdéses dokumentum kiállítására.

Össze-vissza védekezik

Zildžić az ominózus igazolvány léte és eredete kapcsán az ügy kirobbanása óta több variációt ismertetett a nagyérdeművel. Még a szerbiai fogva tartása alatt ügyvédje útján azt közölte, hogy az igazolvány létezik, az azonban nem eredeti, hanem egy másolat, amit „hülyeségből készítettek neki a barátai, akikkel a Državna Bjezbednost (magyarul Állambiztonság) nevű Viber-csoportot alkotják.”

Zildžić azt is elárulta, hogy mintegy 10 fő tagja ennek a csoportnak, azonban konkrét személyeket nem nevezett meg. Ezen túlmenően arra sem akart magyarázatot adni, miért volt szüksége egy ilyen jellegű dokumentumra, és azt miért vitte magával Szerbiába.

A szeptember 27-i Szarajevóban adott sajtótájékoztatóján Zildžić egy eddig ismeretlen külső tényező vagy a józan logika hatására módosította a védekezését. A szerbiai fogságban ugyanis sem ő, sem az ügyvédje nem számolt azzal, hogy a dokumentum létének és birtoklásának elismerése miatt a boszniai ügyészség okirathamisítás és azzal visszaélés gyanúja miatt nyomozást rendel el.

Így az ügyészek munkáját nehezítendő Zildžić utóbb azzal állt elő, hogy nem is volt nála a kérdéses igazolvány, az nem az övé. Ebből adódóan azt nem találhatták meg nála. A különös nevű Viber csoport létezik ugyan, azonban tagadta, hogy annak a tagjai készítették volna „hülyéskedve” a dokumentum másolatot.

Az általa csak felhajtásnak minősített ügy céljaként pedig a személye lejáratását jelölte meg, továbbá azt, hogy ismeretlen okból minél tovább Szerbiában tartsák.

Tagadta továbbá, hogy valaha használta volna az igazolványt, és perdöntő bizonyítékként arra hivatkozott, hogy az okmányon a róla készült kép régi, így az a közreműködése nélkül kellett, hogy készüljön.

A lőfegyver és a lőszerek kapcsán konzekvensen azzal a magyarázattal állt elő, hogy azok a sajátjai, amiket engedéllyel tartott magánál, csak éppen elfelejtette kivenni az autójából, amikor Szerbiába indult. Azt pedig nem tartotta kommentárra érdemesnek, hogy milyen indokok miatt tartott a személygépjárművében egy lőfegyvert honatyai minőségben.

Megegyezett a szerbekkel

Zildžić kiadatására szeptember 25-én került sor. Ezt megelőzően a lőfegyver és a lőszerek jogosulatlan határon való átvitele miatt az užicei ügyészség gyorsított eljárásban megegyezést kötött vele.

Ennek keretében Zildžić elismerte bűnösségét, és elfogadta az egy éves szabadságvesztést azzal, hogy kiadják Bosznia-Hercegovinának a büntetés végrehajtása végett.

Utóbbi amiatt volt fontos számára, mert a szabadságvesztést meglehetősen szerényen osztó boszniai büntetőjog keretében lehetősége nyílik a jövőben a szerbiai büntetést, mint rövid időtartalmú szabadságvesztést pénzbírsággal megváltani, így a 365 nap szabadságvesztés helyett 365.000 konvertibilis márka, vagyis megközelítőleg 72 millió forint kifizetése ellenében mentesül a szabadságvesztés végrehajtása alól.

Már csak azt kell tisztáznia a parlamenti bizottság és az ügyészség felé az eddigieknél hihetőbb módon, hogy miként került az arcképe egy olyan okmányra, ami a Klix portál által megkérdezett szakértők szerint teljesen egyezik az OSA által kiadott igazolvánnyal.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása

KÖVETÉS

A BALK Hírlevele


Azonnali értesítés

Meteorológia

A szerző cikkei

Könyvek kedvezménnyel

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Könyvek kedvezménnyel

Tíz nap legjava