Átvette a parancsnokságot a koszovói NATO-misszió, a KFOR élén Kajári Ferenc. A Magyar Honvédség vezérőrnagya egy éven át lesz a KFOR 26., egyúttal első magyar parancsnoka....
Szarajevóban röppent fel, majd jutott el idáig az internet szárnyán a kissé fura hír (hoax?), hogy a háború után első ízben kapott hajba komolyabban a csevapcsicsa...
Noha az idei év eddig jóval nyugodtabb vizeket hozott a Földközi-tengeren, mint a tavalyi, az utóbbi hetek eseményei már viharfelhőket ígérnek: nemrégiben a török hadihajók két...
„Sedma sila” (a hetedik erő): így nevezik Szerbiában az újságírók hadát. Hogy miért éppen hetedik, azt ugyanúgy nehéz kideríteni, mint azt is, hogy az angolok miért...
Hirtelen intenzívvé váltak az orosz szerb kapcsolatok, amit három esemény is indukált. Az egyik természetesen az energiaárak gyors emelkedése, a másik a szerb és az orosz...
A belgrádi Blic hírportál elemzést tett közzé arról, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök az Európai Unióban szeretné látni Szerbiát, és ehhez Várhelyi Olivér személyében beépített embere...
Pár évvel ezelőtt Európában megtanultuk, hogy létezik „poláris örvény”, és azt is megtapasztaltuk, hogy ez az örvény a klímaváltozás miatt hajlamos arra, hogy meggyengüljön, és a...
Az EU és nyugat-balkáni országok vezetőinek szlovéniai találkozóján Brüsszel képviselői – szokásukhoz hasonlóan – ismét nem árulták el, pontosan mikor léphetnek be a térség országai az...
A görög miniszterelnök, Kiriákosz Micotákisz már EU- Nyugat- Balkán csúcs előtt pár nappal jelezte, hogy országa nem támogatja Bulgáriát Észak- Macedónia uniós tárgyalásainak blokkolásában. Amióta 2018-ban...
Andrej Plenković horvát miniszterelnök a szlovéniai EU- Nyugat- Balkán csúcsértekezlet margóján találkozott Aleksandar Vučić szerb elnökkel. A horvát kormányfő erről úgy nyilatkozott az újságíróknak: felszólította a...
A nemrégiben nyugat-balkáni körúton járt Ursula Von der Leyen a szlovéniai EU- Nyugat- Balkán csúcstalálkozón úgy fogalmazott, hogy a nyugat-balkáni térség az európai családhoz tartozik, de...
A legfrissebb statisztikák alapján erős irreguláris migrációs nyomás nehezedik idén Magyarország déli határszakaszára; a 38. hétig 79 ezernél több esetben intézkedtek a hatóságok. A Migrációkutató Intézet...
A „puha erő” kifejezést Joseph Nye harvardi (USA) professzor ötlötte ki, aki szerint „a legjobb propaganda nem propaganda. Az információs korszakban a szavahihetőség a lehető legritkább...
Megszületett a megállapodás! (We have a deal!) – adta diadalittasan ország-világ tudtára Miroslav Lajčák a Twitteren. Az Európai Unió különmegbízottja közölte, hogy két napos intenzív tárgyalások...
A horvát titkosszolgálat (Sigurnosno-obavestajna agencija, SOA) már hetedik alkalommal tette közzé jelentését az ország biztonsági helyzetéről. Az idei elemzés rámutat arra, hogy Horvátország biztonságos és stabil...
A két ország közötti jó viszonynak és a vezetőik utazási kedvének köszönhetően az utóbbi egy hónap elég mozgalmasan telt a török-szerb kapcsolatokban. A törökök még inkább...
Az ENSZ Közgyűlésének pulpitusáról üzengetett egymásnak Zoran Milanović horvát elnök és Željko Komšić, Bosznia- Hercegovina államelnökségének horvát képviselője, aki minden bizonnyal bosnyák támogatással került erre a...
A nagyrészt konzervatív ortodox keresztény Szerbiában az LMBT-közösséggel szembeni ellenszenv és diszkrimináció mára sem szűnt meg, de Belgrádban egy éves kényszerszünetet után ennek ellenére megtartották a...
Egyre szorosabbá válik a török-szerb együttműködés, nemrég török főkonzulátus nyílt a szandzsáki Novi Pazarban, a szerb elnök pedig Isztambulba látogatott, ahol ottani kollégájával tárgyalt. Ezzel azonban...