OROSZ RULETT: Legitimálta-e a daytoni szerződés az etnikai tisztogatást, avagy Moszkva Magyarországon keresztül bomlasztja a NATO-t

Most tartóztattak le Boszniában hét személyt, akik részt vettek Bijeljinában egy ottani mészárlásban. Horvátországban akkor már háború dúlt, és Bosznia is abba az irányba indult el. Jeszenszky Géza, volt külügyminiszter, aki 1994-ben maga is járt Szarajevóban, a BALK-nak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy ami akkortájt Boszniában történt, az nem etnikai tisztogatás, hanem etnikai alapú gyilkolás volt.

Etnikai alapú gyilkolás

Az interjú elején a volt magyar külügyminiszter, aki 1990 és 1994 között töltette be ezt a tisztséget, kijelentette, hogy annak idején mindenki azt várta a balkáni átalakulástól, hogy az „sokkal békésebb és nagyobb jólétet teremtő lesz”, hiszen ez a folyamat része volt az akkori rendszerváltásoknak, amelyek Kelet- Európában játszódtak le a kommunista diktatúrák bukása után.

Jeszenszky úgy fogalmazott, hogy Jugoszlávia jövőjét természetesen senki sem látta, ám 1990-ben nagyon kevesen voltak azok, akik azt gondolták, hogy ez a tulajdonképpen mesterséges állam felrobban, illetve felbomlik, bár ez a történészeket kevésbé lepte meg, mint a politikai iránt általánosságban érdeklődőket.

– Én történészként nagyon jól tudtam, hogy a nyelvi hasonlóság vagy azonosság ellenére azokat a vallási és kulturális különbségeket, amelyek a szerbeket, a horvátokat és a muzulmán bosnyákokat elválasztották, a titói rendszer, vagy még kevésbé a királyi Jugoszlávia nem tudta megsemmisíteni. Én nagy részvéttel követtem az ottani háborút, ami először Horvátországban zajlott, és ami az ottani magyarokat is súlyosan éritette, és amikor ezt sikerült időlegesen lezárni, nem utolsósorban a magyarokra is hallgatva az akkori Európai Közösség elismerte a függetlenné váló tagköztársaságokat, akkor jött a következő, a bosnyák háború. Az akkori Antall-kormány külföldön is, mindenütt, elmondta a véleményét arról, hogy biztosítani kell minden közösségnek a jogát a szabadságra, a saját életükre, valamint az önrendelkezésre. Nekem személyesen is nagyon jó és személyes viszonyom volt Haris Silajdžić bosnyák külügyminiszterrel, és mondhatnám, hogy csodáltam azt az erőfeszítést, amit a világban kifejtett: nagyon hatásos beszédekben hívta fel a figyelmet azokra a szörnyűségekre, amelyek ott történtek, vagyis arra, amit a világ eufemizmussal etnikai tisztogatásnak nevezett, valójában azonban az etnikai alapú gyilkolás volt, tömeggyilkolás, vagyis népirtáshoz közeli folyamat, aminek igazából a 95-ös NATO-amerikai beavatkozás vetett végett

– mondta a magyar diplomácia akkori vezetője, aki szerint „Magyarország maximálisan támogatta a háború felszámolását”, amire Jeszeneszky szerint egyetlen mód volt.

– Láttuk azt, hogy ez csak erővel történhet, és a Belgrád által támogatott boszniai szerbek voltak nyilvánvalóan az agresszorok. Aztán 1995-ben nagy örömmel láttam, hogy ennek az öldöklésnek vége lett, és reméltem, hogy a daytoni egyezmény meghozza a megoldást szintén az önrendelkezés alapján. Tisztában vagyok Bosznia- Hercegovina rendkívül bonyolult etnikai viszonyaival, amelyet erővel megváltoztattak azzal, hogy felszámolták azoknak a muzulmán közösségeknek egy részét, amelyek a városokban éltek. Ez a helyzet nem ért véget, és nagyon nehéz elképzelni, hogy miként érhet ez úgy véget, hogy tartós béke legyen, hiszen hát ez az érdekük az ott lakóknak és a szomszédoknak is, és egész Európának, hogy egész Bosznia- Hercegovina és az egész Balkán a béke félszigete legyen, és előbb-utóbb csatlakozhassanak ők is az Európai Unióhoz, mert ez oldhatja meg azt, hogy azok a határok, amelyek az első világháború után nagyon nehezen átjárhatók voltak, és a második világháború után a kommunista rendszerben még kevésbé voltak átjárhatók, ezek tűnjenek el, ahogy az Európai Unión belül ez meg is történt: ez volna a megoldás egész Bosznia- Hercegovina számára.

Legitimálta-e Dayton az etnikai tisztogatás eredményét?

Mivel szóba került a daytoni szerződés – Bosznia- Hercegovina esetében muszáj, hogy szóba kerüljön – megkérdeztem a volt külügyminisztert, hogy ez a megállapodás vajon mennyire legitimálta az etnikai tisztogatás eredményét?

– Tudomásul vette. Sajnos, a megölt embereket nem lehet feltámasztani, és az elűzöttek sem tudnak visszatérni, ezt látjuk a Balkánon és a Balkánon túl is. Ha a huszadik századot nézzük, akkor láthatjuk, hogy Trianon után félmillió magyart űztek el a szomszédos államok, ez is egy etnikai tisztogatásnak nevezhető volt – és éppen a Srebrenicában vagy Goraždeban végrehajtott tömeggyilkosságok azt jelentették, hogy megváltozott az etnikai összetétel, és az együttélés, ami évszázadokon át létezett akár Szarajevón belül is. Tehát az első fázis az, hogy mindenki elmenekül, és olyan környezetbe megy, ahol a csak a saját csoportja, etnikuma, vallása van, és azt láttuk, hogy ezek egy részét a szerb milicisták meggyilkolták a mészárlásban. Szomorúan, de azt kell mondanom, hogy sem a Balkánon nem fog visszaállni az az etnikai kevertség, ami az első világháború előtt fennállott, és hát a Kárpát-medencében sem, ahol a magyar etnikum folyamatosan csökken, különösen, ha azt vesszük, hogy azok a városok, amelyekben egyértelmű magyar többség volt 1918 előtt, sőt 1945-ben is, azokban a magyarok – ahol egyáltalán vannak – kisebbségben maradtak.

Hamarabb kellett volna beavatkozni

A volt magyar külügyminiszter a BALK-nak nyilatkozva elmondta, hogy folyamatosan figyelemmel kísérte nem csak a háború kirobbanását követő, hanem az azt megelőző bosznia-hercegovinai eseményeket is, tehát tájékozatlanságról nem lehet beszélni.

– Én szorosan követtem: volt egy népszavazás, amely kimondta Bosznia- Hercegovina önállóságát, és ezt az ottani szerbek nem akarták elfogadni, és ahogy Horvátországban korábban, Bosznia- Hercegovinában is polgárháborút kezdtek, amelyet a belgrádi Milošević-vezetés teljesen nyíltan támogatott, nem csak fegyverrel, hanem személyekkel (emberekkel) is, és ezért is teljesen indokolt volt, hogy a nemzetközi közösség ez ellen tiltakozzon, és hát sajnos nagyon hosszú ideig tartott, amíg belátták, hogy ennek csak fegyveres külső beavatkozással lehet véget vetni

– mondta Jeszenszky, akit arra emlékeztettem, hogy az éppen az általa említett Haris Silajdžić egykori bosnyák külügyminiszternek voltak jó kapcsolatai az Egyesült Államokban. A kérdés az volt, hogy Silajdžić mit tehetett volna még, miután az akkori amerikai elnök, Bill Clinton is úgy fogalmazott emlékirataiban, hogy későn reagált, ami természetesen megkésett amerikai reakciót jelentett.

– Nem tudott többet tenni. Részt vettünk több tanácskozáson is, amelyen ezt próbálta elérni. Sajnos, Belgrád semmiféle szép szóra nem hallgatott, úgy hogy ez már világos volt 92-től, 93-tól is, hogy az egyenlőtlen küzdelemnek véget kell vetni, ezért segítség érdemben elsősorban a muzulmán bosnyákokat illeti meg, de ez érintette a boszniai horvátoknak is egy jelentős részét. Hamarabb kellett volna beavatkozni, ez kétségtelen. Tulajdonképpen a szerbek érték el a beavatkozást, amikor a világ szeme láttára egy békés piacra bombákat dobtak, azt lőtték, és amikor a kényelmes amerikai otthonokban is mindenki látta, hogy mi történik ott, hogy a levegőbe repültek az emberek, akkor megteremtődött a népi szintű közvéleményben a készség annak a támogatására, hogy az Egyesült Államok igenis, avatkozzon be. Én, mint történész, még a beavatkozások előtt sokat hallottam, hogy a második világháborúban elsősorban a szerb partizánok milyen komoly ellenfelei voltak a náci haderőnek, én viszont a horvátországi harcok alapján is azt gondoltam, és ezt el is mondtam, hogy szerintem a beavatkozás most eredményes lenne, mert nem volt olyan tömegtámogatása a szerb agressziónak sem Horvátországban, sem Boszniában, hogy egy igazi partizán ellenállás alakuljon ki, és ez be is igazolódott, mert amikor (a szerbek) szembesültek a világ katonai akciójával, akkor végülis leállt ez a háború. A daytoni egyezmény végülis olyan keretet teremtett, amit, ha jóhiszeműen végrehajtanak, akkor ez talán megteremtette volna a tartós békét. Ahogy én ezt látom, ezt szerb részről próbálják felrúgni, megváltoztatni.

Az agresszióval időben kell szembeszállni

Egy interjút mindig sok irányba el lehet vinni, ezúttal engem az érdekelt, hogy ha annak idején nem vette komolyan a világ, ami Boszniában folyt, vajon most komolyan kell-e venni, ami ott történik?

– Hát hogyne, hogyne! Én egyetemi előadásaimban is mindig a megbékítési politikának az eredménytelenségére és tragikus következményeire hívtam fel a figyelmet, és én láttam, hogy a miloševići politikával szemben a megbékítésnek nem lesz eredménye, ezért azt mondhatom, hogy az agresszióval időben kell szembeszállni, mert különben csak súlyosbodik a helyzet, úgy hogy ezt a mostani helyzetre is érvényesnek tartom. Igazságos megoldás létezik, nagyjából ez a Dayton, annak lehet tekinteni. Úgy tűnik, hogy a boszniai szerbek jelentős része, talán a többsége is a Szerbiához való csatlakozásnak a híve, mindenképpen Dodik ezt képviseli. Ha valamiféle teória alapján történne a nemzetközi politika, akkor elképzelhető lenne az, hogy a Balkán határait átrajzolni, de igazából véve, ugyanúgy, ahogy a Kárpát-medencében sem lehetett mindenki számára elfogadható, igazságos határokat rajzolni 1919-1920-ban, ez, sajnos Boszniában sem lehetséges.

Jeszenszky Géza itt tett egy kis kitérőt, de aztán majd visszatér Boszniára, akit csak az érdekel, az ugorjon két bekezdést!

– Itt van például Koszovó esete: van egy szerb kisebbsége, amely nem akarja elfogadni Koszovó szuverenitását, és van egy ennél is kisebb számú albán kisebbség Szerbiában. A két területet ésszerű volna kicserélni, de minden külső hatalom fél ettől, hogy ez láncreakciót indít el, és a háborúk újabb háborúkat váltanak ki. Tehát igazából véve egy föderáció, de nem is egy föderáció, hanem az Európai Unió jelenthetné a megoldást, ahogy Magyarország és a szomszédainak a viszonyára is ez érvényes. Az említett etnikai változások következtében annak semmiféle realitása nincsen még etnikai téren sem, nem beszélve sem politikai, sem katonai realitásokról, hogy a magyar határok megváltozzanak, de abba sem szabad beletörődni, hogy a magyar kisebbségek létszáma egyre csökkenjen, és hogy Romániában a magyar feliratokat eltávolítják, a magyar szimbólumok használatát pedig nem engedélyezik, ami Szlovákiában a kettős állampolgárság esetében áll fenn. Itt nincs nyugalom ebben a kérdésben sem Közép- Európában Magyarország és a szomszédai között sem, de végülis arra nyújt megoldást az Európai Unió, hogy a határok eltűnnek, és az egész térség integrálódik, ami Nyugat- Európában rég megtörtént, és látjuk, hogy Dél- Tirol egy rendkívül pozitív példa kellene, hogy legyen nem csak a magyarok számára, hanem a világ számára is, mert hogy az az autonómia, amellyel Olaszországban rendelkeznek a német nyelvű dél-tiroliak, ez jelenti a megoldást, de úgy hogy ez nem egy olyan elkülönülést jelent, hogy egymással nem érintkezünk, falak vannak, akár útlevél kell, határellenőrzés, hanem úgy, hogy a határ nem is látható.

Jeszenkszky Gézának ebben nyilván igaza van, csak hogy ezek az ágrólszakadtak/kitaszítottak jönnének összes pereputtyukkal együtt – és ezt most senki ne vegye rossz néven – csak hogy a szerelemhez két ember kell – és hiába kopogtatnak, kukucskálnak be a balkáni népek egymás taszigálva valamelyik lyukon, a kerítés lécei között, vagy bármilyen más résen – ha nem akarják nekik kinyitni a kaput, ha nem akarják őket beengedni. Ettől kezdve mindez elmélet és feltételezés marad, balkáni barátaink ott fogják egymás haját tépni vagy torkát szorongatni az említett kapu előtt, de erről sokszor beszéltünk már a BALK-on. Mi tudjuk, hogy ami a Balkánon történik, az Európa felelőssége is, csak hogy ezt Európa nem akarja megérteni, viszont tíz-húsz év múlva késő lesz sírni-ríni. Ezt a kis kitérőt követően térjünk vissza Boszniába, mert még vannak meglepetések az interjúban.

– Boszniában is én ezt a megoldást látnám, mert Bosznia nem osztható fel valójában határokkal, hiszen lájuk, hogy a szerbek Bosznia- Hercegovinában nem egy tömbben élnek, ami közvetlenül csak Szerbiával határos, hanem körülveszik az egész muzulmán területet, tehát nem a határokat kellene erősíteni, hanem a határokat kellene lebontani, persze, úgy, hogy egymást tisztelik: békében és barátságban ​élnek.

A belülről bomlasztás és az anyatej

Amikor az ember azt hinné, hogy mindennel tisztában van a Balkánnal kapcsolatban, és valójában minden nagyon egyszerű, akkor jön egy csavar, a spindoktorok tesznek róla, hogy ne unatkozzunk. A következő kérdés Belgrád és a boszniai szerbek viszonyára vonatkozik, vajon a minden létező csatornán békét harsogó Belgrád mire készül? Ez természetesen a tejcsatornákra is vonatkozik, a most születő szerb gyermekek a békét már az anyatejjel szívják magukba. Gondolom én, de mit mondott erre Jeszenszky Géza?

– Itt messzebbre kell tekinteni, nem csak Belgrádra, hanem Moszkvára. Én mindenképpen azt látom: Moszkva arra törekszik, a mai Orosz Föderáció arra törekszik, hogy ha már megtörtént a NATO-bővítés, akkor ezt azzal ellensúlyozza, hogy a NATO-t megpróbálja belülről bomlasztani Magyarországon keresztül, a Balkánon pedig a befolyását erősíteni, ha úgy tetszik, helyreállítani, és erre Szerbiában talál egy megfelelő alanyt, egy megfelelő területet. Bulgária elkötelezettnek látszik a NATO-tagság és az uniós tagság mellett, így ott egyelőre nem tud labdába rúgni, Észak- Macedóniában még ezzel próbálkozik, Montenegróban kudarcot vallott, de hát nyilván nem adta fel, és belgrádi kiindulóponttal a boszniai szerbeket nyilván Belgrád is biztatja, Belgrádot pedig Moszkva biztatja, ezért nem nagyon könnyű elképzelni, hogy ez a válság hamar megoldódjon. Ha Oroszország felhagyna ezzel a cselekvéssel, nem bátorítaná tovább Belgrádot, és az Európai Unió ki tudná használni azt, hogy Belgrád azt is látja, hogy a hosszútávú jövője az európai integrációban van, ha ennek a feltételeihez ragaszkodik az Európai Unió, és a szerb politika ezt tudomásul veszi, akkor a Balkán-félsziget a béke félszigetévé válhat.

Ez jó végszó lehetett volna, főleg hogy a volt külügyminiszter már másodszor használta a fordulatot, de aki eddig elolvasta az interjút, az megérdemli a slusszpoént. Hirtelen átvillant az agyamon a gondolat, hogy Moszkva esetleg nem szeretne kizárólag Belgrádra támaszkodni a boszniai szerbek instruálásában, Vlagyimir Putyin ezért fogadta a napokban Milorad Dodikot a boszniai szerb „kisvezért”, vagyis Moszkva közvetlenül is mozgatja a szálakat Boszniában.

– Ezt én elég erősen feltételezem. Ha Moszkva és Belgrád, Oroszország és Szerbia szorosan együttműködik, akkor ennek nincs különösebb jelentősége. Dodik magát egy „kvázi független ország” kormányfőjének tekinti, hogy ő igazán beolvadást szeretne Szerbiába, amikor ő már nem lenne kormányfő, abban nem vagyok biztos, de minden esetre Boszniának az egységét ez kétségtelenül veszélyezteti, vagy aláássa. Az biztos, hogy Oroszország arra is kész, hogy közvetlenül próbálja a boszniai szerbeket a befolyása alá vonni, mert Szerbia esetében még azért elképzelhető egy változás, elképzelhető kormányváltás, hangulatváltás, ezért lehet, hogy Moszkva azzal is akarja garantálni vagy biztosítani belgrádi befolyását, hogy Boszniában is van egy erős bázisa, egy oroszbarát politikát folytató egység. A lényeg az, hogy ha ez az újra kibontakozó hidegháború véget érne vagy megszűnne, Oroszország és a Nyugat viszonya megváltozna – én mindig is úgy képzeltem el, hogy Oroszországnak helye van az európai integrációban, a kilencvenes évek elején pedig még az is felmerült, hogy előbb vagy utóbb Oroszország is a NATO tagja legyen, de hát ez egy más politika volt, ami sajnos vereséget szenvedett, de én ebben látnám az oroszok számára is a legkívánatosabb jövőt. Az Európai Unióban megvan erre a készség: sőt, időnként úgy tűnik, hogy túl sok engedményre is készek Putyinnal szemben.