Connect with us

Albánia

RÁGÓS FALAT: Bosznia-Hercegovinának nem etnikai, hanem korrupciós gondjai vannak, avagy az Egyesült Államok nehezen emészt

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

car bg escobar
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 3 perc

Gabriel Escobar régi motoros a Balkánon, és egyéb válságövezetekben. Röviden csak azt szoktuk mondani, hogy az USA Nyugat- Balkánnal megbízott különképviselője, hivatalosan ez kicsit hosszabb: Deputy Assistant Secretary overseeing policy towards the countries of the Western Balkans and the Office of Press and Public Diplomacy. A lényeg az, hogy sokszor megfordult a Balkánon, amelyet így jól ismer, és természetesen őt is ismerik a térségben.

Egy szállodával odébb

Az Egyesült Államok nyilván nem örült annak, hogy Horvátország “külpolitikai döntést hozva” francia Rafale-okat vásárolt – nyilvánosan ugyan nem rosszalta – de volt egy kis “árnyékbokszolás” a háttérben.

A nagy francia-horvát összeborulással párhuzamosan tartotta meg ülését Zágrábban az Adriai Charta, amelyen az Egyesült Államok mellett részt Montenegró, Albánia, Bosznia- Hercegovina, Észak- Macedónia, Horvátország képviseltette magát, valamint megfigyelők szintjén, Szerbia, Koszovó és Szlovénia. Csak azért, hogy a térség országai érezzék a törődést.

Az Adria Charta az Egyesült Államok égisze alatt jött létre 2003-ban, Albánia, Horvátország és Észak- Macedónia volt az alapító tagországok között, célja pedig az volt, hogy segítse a NATO-csatlakozási kísérleteket, majd 2008-ban bevették a buliba Bosznia- Hercegovinát és Montenegrót is. Az USA szerepvállalása miatt a társulást gyakran USA- Adria Chartának is nevezik.

Akár azt is mondhatnánk, hogy a Charta elérte elsődlegesen kitűzött célját, Albánia és Horvátország 2009. április 1-jén, Montenegró 2017. június 5-én, Észak- Macedónia pedig 2020. március 27-én csatlakozott a NATO-hoz. A felsorolásból csak Bosznia- Hercegovina maradt ki, de mint tudjuk, ez nehéz ügy, mivel arrafelé most már szinte folyamatos a válság, és a háború “konstans opció“.

Érdekes, és lehet, hogy nem véletlen egybeesés, hogy a szóban forgó Charta ülését a Macron látogatásával párhuzamosan tartották meg. Amíg Emmanuel Macron az Orient Express világát idéző Esplanade szállóban fogyasztotta a díszebédet, Gabriel Escobar amerikai különképviselő egy szállodával odébb, a Westin szállóban tartott szeánszot, és ott rajzolta fel a HINA horvát hírügynökség tudósítójának, mi is fog történni a Nyugat- Balkánon, de elsősorban Boszniában az elkövetkező hónapokban.

Ország vagy nemzet?

Gabriel Escobar tehát egy szállodával odébb azt volt szíves elaborálni, hogy véleménye szerint – amit akár az Egyesült Államok hivatalos álláspontjának is tekinthetünk – Bosznia- Hercegovinát nem az etnikai feszültségek terhelik, hanem az intézményes szintű korrupció és a politikai szereplők hitelességének problematikus volta, ami az állami intézmények munkájának ellehetetlenítéséhez vezet.

Escobar megfogalmazása szerint, őt személy szerint Bosznia- Hercegovinában jobban aggasztják a demográfiai és gazdasági kérdések, mint az etnikai különbségek, és egyúttal hangsúlyozta, hogy különösen fontos lenne, “hogy a polgárok olyan politikusokat válasszanak meg, akik az ország gondját helyeznék előtérbe, nem saját pártjukat és nemzetüket”.

A térséget személyes tapasztalatok által is jól ismerő Gabriel Escobar – Szerbiában, Boszniában és Montenegróban is teljesített szolgálatot – ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az Egyesült Államok, ellentétben egyes nyugat-európai politikusoktól, mint például a német szociáldemokraták, nem támogatja az etnikai kritériumok figyelmen kívül hagyását.

Az amerikai különmegbízott megjegyezte, hogy a Bosznia- Hercegovinával kapcsolatos amerikai politika alapja továbbra is az államalkotó nemzeteket szem előtt tartó belső berendezkedés fenntartása, legalábbis az ő megfogalmazása szerint.

Escobar egyúttal arról is tájékoztatott, hogy az Egyesült Államok pillanatnyilag azon fáradozik, hogy a bosznia-hercegovinai politika képviselőivel közösen olyan módon módosítsa a választási törvényt, hogy az teljes mértében kielégítse Bosznia- Hercegovina mindhárom nemzetének érdekeit.

– A horvátoknak is jól kell érezniük magukat Bosznia- Hercegovinában

– mondta Biden elnök különmegbízottja, amit akár egy kacsintás, egy gesztus lehet Zágráb felé, annak visszaédesgetésére az amerikai akolba.

Escobar aztán kacsintott még egyet, és méltatta a vendéglátók szerepét a helyzet rendezésében, mondván, hogy Horvátország “valójában stratégiai partnerré vált, az Egyesült Államok egyik legimpresszívebb partnerévé Európának ezen a részén.

Gábris nagy lapáttal adagolta a rizsát, hogy ezzel az aszfaltbetyár megfogalmazással éljünk, és bejelentette, hogy hamarosan kezdetét veszi a partneri viszony elmélyítését célzó stratégiai dialógus, amely a katonai és politikai együttműködésen túl, felölelné a kereskedelmi, pénzügyi, oktatási és kulturális szférát is. Mondta mindezt akkor, amikor egy szállodával odébb Macron éppen ebédelt.

Gabriel Escobarral kapcsolatban még csak annyit említsünk meg, hogy szókimondó stílusával sokban emlékeztet az annak idején Miloševićet is sarokba szorító Richard Holbrooke-ra, akit a State Departmentben tisztelői Dirty Dicknek (Piszkos Dick) néven emlegettek. A 2010-ben elhunyt Piszkos Dick annyiban volt lelki rokona Piszkos Frednek, hogy ő is kavart, és lényegében az ő érdemének tudható be a mostanában sokat emlegetett daytoni szerződés tető alá hozása.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása




BALK könyvek Balkán

Európai Unió

Az Európai Unió tényleg komolyan gondolja a 2030-as bővítést?

Közzététel:

a megjelenés dátuma

bővítés
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 7 perc

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke újraizesített rágócsontként dobta be a résztvevők közé nemrégiben Bledben, hogy az Európai Uniónak 2030-ig fel kell készülnie a további bővítésre, amivel az új tagországok felvétele ismét a brüsszeli politikai menetrend egyik kiemelt témája lesz. Természetesen csak akkor, hogy ha ezt bárki is komolyan veszi, mert hogy most a Nyugat-Balkánnak csúfolt térségben minden és bármi közelebbnek tűnik, mint a bővítés, illetve az uniós csatlakozás.

Hogyan került elő a bővítés?

Az Európai Unió sosem szeretett időpontot említeni, amikor a nyugat-balkáni bővítésről volt szó. A brüsszeli illetékesek inkább olyan üres frázisokat pufogtattak, mint például az “érdemeken alapuló integráció”, vagy mint “az uniós elvárások teljesítése”, ez az utóbbi sok esetben mozgócélpontnak számított.

Charles Michel augusztus végén Bledben arról beszélt, hogy az Uniónak 2030-ra készen kell állnia az új tagok integrálására, és hozzátette, hogy ha az EU hiteles akar maradni, akkor beszélni kell a menetrendről. Michel szózatának elhangzása óta el lehetett tűnődni azon, hogy vajon 2030 reális határidő-e, merthogy az Európai Tanács elnöke könnyen ígérget, neki 2026-ban lejár a mandátuma, így a bővítési folyamatot nem neki kell levezényelnie, kudarc esetén pedig nem neki kell magyarázkodnia.

Ráadásul nem ő az első uniós vezető, aki nyilvánosan licitált a nyugat-balkáni országok felvételének időpontjára, 2018-ban az Európai Bizottság volt vezetője, Jean-Claude Juncker tette ugyanezt, amikor egy bővítési stratégiai dokumentumban bejelentette, hogy Szerbia és Montenegró “2025-ig” csatlakozhat az EU-hoz, felsorolva az ehhez vezető szakaszokat.

bővítés

SÖTÉT LÓRA TETT: Amikor még nagy, illetve nagyobb volt az egyetértés Brüsszel és Belgrád között, a kép 2018. februárjában készült (Forrás: X-platform, EcoDev EU)

A tagállamok azóta diszkréten elutasították a dokumentumot, a 2025-ös határidő pedig feledésbe merült, ahogy Jean-Claude Juncker támolygó alakja is eltűnt a történelem gomolygó ködében. Csakhogy 2018 és 2023 között nincs semmi hasonlóság, az ukrajnai háború kitörésével ugyanis új dinamika alakult ki Európában.

Angela Merkel politikai jelenléte talán lassította az agresszív orosz politika előre nyomulását, az viszont biztos, hogy a Mutti a Berlini Folyamattal képes volt összecsődíteni a balkáni vezetőket, amely által valósulhatna meg egyébként az a német elképzelés, amely alapján a Nyugat-Balkán az uniós közös piacba integrálódna, és ez lehetne az Európai Unió bővítésének egyik lehetséges forgatókönyve, amiről még majd szó lesz.

Az ukrajnai háború kitörését követően az Európai Unió részéről ugyan nagyobb a politikai akarat a bővítésre, ami azonban nem garantálja a sikert, bár a jelen pillanatban nem vagyunk abban a helyzetben, hogy végtelenül sokat lehessen szórakozni a bővítéssel, mondjuk újabb húsz évet, mint a 2003-as Thesszaloniki Nyilatkozat után. Szerbia és Montenegró több mint egy évtizede, Észak-Macedónia pedig még régebb óta várakozik.

A közvélemény és a politikai elit ellenállása a bővítéssel szemben azóta sem szűnt meg sem itt, sem ott, és a vita előrehaladtával ismét növekedhet akár az Európai Unióban (Franciaország, Hollandia, Bulgária, Horvátország), akár a “szerb világban”, ahol a belgrádi és a banjalukai vezetésnek sikerült redukálnia a csatlakozási kedvet a szerb népesség körében. További problémát jelenthet, hogy a jelölteknek igazodniuk kell az európai külpolitikai álláspontokhoz, miközben Szerbia európai szempontból erős szimpátiákat táplál Moszkvával szemben.

Charles Michel bledi kiállását vagy elszólását követően – nézőpont kérdése – az uniós vezetők bővítési hajlandóságának első nagy próbája az október 6-i granadai csúcstalálkozó lesz. Az állam- és kormányfők Granadában az új tagok befogadására való hajlandóságot tesztelik majd a három fő kérdés megvitatásával, aminek keretében azzal foglalkoznak, hogy milyen legyen a döntéshozatal a bővített unión belül, mit tartalmazzon az európai szinten követendő politika és hogy azt miből finanszírozzák.

Szegényházi vásár

Hat nyugat-balkáni ország (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Montenegró, Szerbia és Koszovó), Ukrajna és Moldova pályázik a csatlakozásra (Törökország esetében az eljárás befagyasztásra került). A volt Jugoszlávia néhány országa már évekkel ezelőtt megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat, míg az EU decemberben dönt arról, hogy ezt lehetővé teszi-e Kijev és Kisinyov számára is. Charles Michel szerint Grúzia, amelynek jelenleg csak “európai perspektívája” van, még felzárkózhat a többiekhez, “ha megteszi a szükséges előrelépéseket”.

A nagyszámú szegény tagjelölt ország felvétele elkerülhetetlenül hatással lesz a közös költségvetésre. A tagjelölt országok bruttó hazai terméke jóval az európai átlag alatt van, ami azt jelenti, hogy az uniós költségvetés nettó kedvezményezettjei lesznek. Ugyanakkor néhány jelenlegi kedvezményezett országnak a bővítést követően nagyobb mértékben kell hozzájárulnia az EU költségvetéséhez. Lehet barkóbázni, hogy melyik korábban csatlakozott országnak tetszik majd a legkevésbé, hogy mélyebben kell a zsebébe nyúlnia, miközben a balkáni bővítés gyengítheti az ukrán csatlakozásra fordítható támogatást, és ez további turkálást jelenthet a zsebekben.

Önmagában a nyugat-balkáni bővítés nem jelentene különösen nagy pénzügyi kihívást, mivel a régió összlakossága 17 millió körül van, ami egy közepes méretű tagállamnak felel meg. Ukrajna viszont különleges eset a többi tagjelölt országhoz képest több mint 40 milliós lakossága, és a tönkrement, illetve szétbombázott infrastruktúrája miatt.

Egy másik nehezen megoldható kérdés a döntéshozatali folyamat esetleges megváltoztatása és az egyhangúság elvének elhagyása bizonyos területeken. Ez a vita éles ellentéteket válthat ki a tagországok között, különösen, ha a jelenlegi európai szerződések módosításának kérdése is felmerül. Ez tovább késleltetheti a bővítési döntést, és meghosszabbíthatja a tagjelölt országok várakozási idejét, tehát egyáltalán nem abba az irányba mutat, amit Charles Michel Bledben felvázolt.

A bővítési dinamika gyorsulását észlelve a francia elnök a nagykövetek párizsi értekezletén elővette a többsebességű Európára vonatkozó elképzelést, miközben az Európai Bizottság bejelentette, hogy október közepén közzéteszi a progresszív integrációval kapcsolatos tervet, amelynek alapján a tagjelölt országok lépésről lépésre csatlakozhatnának az EU különböző intézményeihez: a közös piachoz és az európai politikákhoz azokon a területeken, ahol sikeresen lezárták a tárgyalásokat – mindeközben pedig Ursula von der Leyen az előcsatlakozási alapok növelését és egy “növekedési tervet” is bejelentett a Nyugat-Balkán számára.

bővítés

Brüsszeli elképzelések szerint ez a megközelítés segíthetné a jelölteket abban, hogy útközben néhány kisebb győzelmet arassanak, ami keményebb munkára ösztönözné őket a végső cél elérése érdekében. Ez szép elgondolás, csak nem biztos, hogy a Balkán erre a srófra működik, könnyen előfordulhat ugyanis, hogy a tagjelölt országok megrekednek a csatlakozás valamelyik szakaszában, megfelelő szabályok hiányában pedig folytatják az egymással való acsarkodás, vagy éppen elárasztják magukkal Európát.

A nyár elején a német Kereszténydemokrata Unió (CDU/CSU) arra az álláspontra helyezkedett, hogy az uniós tagság nincs napirenden, helyette a tagjelölt országoknak inkább azt ajánlják fel, hogy 2030-ig csatlakozhassanak az európai közös piachoz. Ez egy “köztes szakasz” lenne a tagsághoz vezető úton, de ez a köztes szakasz határozatlan ideig is tarthatna. Ez a megközelítés – a progresszív integrációhoz hasonlóan – megszabadítaná a tagjelölt országokat a jelenlegi mindent vagy semmit logikától, vagyis a bent vagy kint állapottól.

Szkepticizmus a Nyugat-Balkánon

A nyugat-balkáni országok politikai vezetőinek hozzáállása sem elhanyagolható az új bővítési terveket és időpontokat illetően. Edi Rama albán miniszterelnök és Ivica Dačić szerb külügyminiszter szkeptikusan reagált a 2030-as bővítési dátumra, Ana Brnabić szerb miniszterelnök pedig azzal vádolta meg az EU-t, hogy folyamatosan változtatja a szabályokat és a feltételeket.

Az észak-macedóniai politikusok ugyanakkor rámutattak arra, hogy az integráció folyamatos halogatása miatt csökken az EU-támogatottsága az országban. Montenegróban némi beképzeltséggel úgy vélik, hogy ők tekinthetők a tagsághoz legközelebb álló országnak, így akár 2030 előtt csatlakozhatnak az EU-hoz, ezért úgy gondolják, hogy a fokozatos tagsággal kapcsolatos elképzelések feleslegesen elterelnék a figyelmet a fő célról.

bővítés

Ugyanakkor, ha ezek az országok a tükörbe néznének, akkor azt látnák, hogy tele vannak megoldhatatlan problémákkal, kezdve a foglyul ejtett államtól, a diszfunkcionális gazdaságon keresztül a befagyott konfliktusokig, amelyekkel mindegyik ország küzd a múlt terhes örökségeként, arról nem is beszélve, hogy jócskán megerősödtek a térségben azok az erők, amelyek kitöltötték az Európai Unió által az utóbbi húsz évben üresen hagyott teret.

Amennyire örömteli lehet a 2030-as csatlakozási időpont meghatározása, az legalább annyira frusztrálhatja is a balkáni vezetőket, az előttük álló hat-hét évben ugyanis teljesíteniük kellene, amihez egyáltalán nem voltak hozzászokva, besöpörték ugyanis az ilyen-olyan címen érkező támogatásokat, majd tettek is valamit, meg nem is.

Nekik egyáltalán nem lesz könnyű hozzászokniuk ahhoz, hogy várnak is tőlük valamit, és ezért idegesek az olyan javaslatoktól, mint amilyet Charles Michel tett Bledben, mert az időpont meghatározása visszahelyezi a hangsúlyt a reformok terén elért, illetve el nem ért eredményekre, és elejét veszi a további időhúzásnak a Balkánon, egyúttal pedig megszünteti a vernyogást, miszerint ők készen állnak a csatlakozásra, csak az EU nem akarja a bővítést – ezekután mindenkinek egy dolga van: forduljon arccal 2030 felé!

(A Les Echos és a Le Courrier des Balkans nyomán)

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása

KÖVETÉS

A BALK Hírlevele


Azonnali értesítés

Meteorológia

A szerző cikkei

Könyvek kedvezménnyel

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Könyvek kedvezménnyel

Tíz nap legjava