Egy nappal ezelőtt rálőttek egy újzágrábi vendéglő tulajdonosára, szakértők szerint a támadás tipikus leszámolási kísérletnek tűnik. A két támadó motorkerékpárral érkezett, az egyik vezetett, a másik...
Kórházba vitték a háborús bűnökért elítélt Ratko Mladić tábornokot. A boszniai szerbek hadseregének volt parancsnoka tüdőgyulladással és szívzörejekkel került kórházba Hágában – írják a balkáni portálok...
Az összeggel kapcsolatos találgatások már a hétvégén megindultak a sajtóban. A kormány segélycsomagjának értékét eleinte 6 milliárd kunára (kb.850 millió euró) becsülték, majd a hét elején...
A szerb elnök saját maga ment ki Recep Tayyip Erdoğan elé a belgrádi repülőtérre, ami már önmagában azt jelezte, hogy különös figyelmet szentel a török államfő...
Bekérették a szlovén külügyminisztériumba a szerb nagykövetet Aleksandar Vučić egyik kijelentése miatt, amely Borut Pahor szlovén elnök belgrádi látogatásakor hangzott el. A szerb elnök Szlovénia elleni...
Változnak az idők, az emberi/magyar leleményesség azonban a régi. A zágrábi Večernji list beszámolója szerint fordult a kocka, most a magyarok járnak át Horvátországba benzint vételezni:...
Horvátországban szerdán kulminált az INÁ-val kapcsolatos botrány. A horvát/magyar kőolajipari vállalat ellenőrző bizottsága több mint négy órás ülésezés után közleményt bocsátott ki, Andrej Plenković miniszterelnök pedig...
A horvát sajtó az évszázad rablásának nevezi, ami az utóbbi időben az INÁ-ban játszódott le, miután öt személyt állítottak elő, akik a gyanú szerint mintegy egy...
Az elmúlt éjszaka többnapos tárgyalássorozat ért véget a kívülről egyre inkább robbanékonynak tűnő koszovói helyzetet illetően. Túl sok részlet nem szivárgott ki azzal kapcsolatban, hogy valójában...
Nincs több orosz kőolaj Szerbia számára – írja néhány szerbiai hírportál Aleksandar Vučić vasárnapi beszédére hivatkozva. A szerb elnök vasárnap a koszovói helyzettel kapcsolatban tartott brüsszeli...
Görögország stratégiai gázkészleteit ezentúl a Revithoussa-szigeten lévő LNG-terminálnál tartják, hogy elkerüljék a külföldi bérleti költségeket. Görögország egyetlen LNG-terminálja Athéntól nyugatra található. Athéni sajtóértesülések szerint Görögország nem...
Montenegróban egy napos – éjszakába nyúló – vita után megbukott Dritan Abazović kormánya, mivel 50 képviselő szavazott a leváltása mellett, egy pedig ellene volt, a többiek...
Szerbia fokozta együttműködését a NATO-val, miután az orosz nagykövet kijelentette, hogy Moszkva „érdekeltségi listáján” szerepel egy orosz katonai bázis létrehozása a balkáni országban. Erről értekezik több...
Mától ismét áramkorlátozásokat vezetnek be Koszovóban. Tavaly decemberben már voltak hasonló intézkedések. A koszovói áramszolgáltató (KEDS) bejelentése szerint 6 órán keresztül lesz áram, majd 2 órás...
Egy balkáni biztonsági portál szerint Szerbia tavaly 1 milliárd 318 millió dollár értékben szerződött fegyverek és katonai felszerelések beszerzésére. Ez az összeg meghaladja minden más fegyverbeszerzés...
Nikanor bánáti szerb püspök nyilvános prédikációjában mássága és horvát felmenői miatt szidalmazta Ana Brnabić szerb miniszterelnököt, szüleit mészárosoknak nevezte, és fegyveres erőszakra szólít fel az LMBT-közösség...
Több százmilliárd euróra rúg a nyugati olajcégek haszna, amelyet az ukrajnai háborúnak köszönhetően zsebeltek be. A Putyin- Zelenszkij duó „véres bohóckodása” akkora pénzekhez juttatta őket, amekkorát...
Koszovó kész szembeszállni egy esetleges szerbiai támadással, ha a kisebbségi szerbekkel fennálló viszály fokozódása újabb fegyveres konfliktushoz vezet. Ezt Albin Kurti koszovói miniszterelnök szerdán nyilatkozta a...
Remélhetőleg mindenki látta, hogyan osztotta ki Roger Waters a CNN-t Ukrajna ügyében. Persze, ez a kérdés nem vonatkozik azokra, akik nem tudják ki az a Roger...