Az Abu Dzabiban zajló IDEX 2023 nemzetközi hadfelszerelési vásáron résztvevő szerb elnök bejelentette, hogy Szerbia öngyilkos drónokat vásárol az Egyesült Arab Emírségektől, és az erre vonatkozó...
Szerbia és Magyarország határán működött Mohammed Tetouani Horgosi Királysága, amelynek uralkodója egy marokkói férfi, bizonyos Mohammed Tetouani volt, mint az az elnevezésből sejthető lehet. Ez a...
Szóval, kedves feleim, ezen a pénteki verőfényes napon, amit még egy fránya kínai hőlégballon sem zavart meg, Croatiában meglehetősen nyugis volt a hangulat. A nap témája...
Szerbiában alig múlik el egy-két hónap, hogy valaki ne akarná meggyilkolni Aleksandar Vučićot, vagy hogy a kormányzat ne játszaná el, hogy már megint el akarják tenni...
Maia Sandu moldáv elnök azzal vádolta meg Moszkvát, hogy államcsínyt készít elő a legitim kisjenői (chișinăui, illetve kisinyovi) kormány megdöntésére, és ebbe orosz és fehérorosz állampolgárokon...
A február 6-án bekövetkező földrengések (ebből a két legnagyobb 7,7 és 7,6-es erősségű volt Kahramanmaraş megyében, az ország délkeleti részén) óta eltelt hetedik napon már 29...
A külföldi befektetések érkezését hátráltatja a politikai instabilitás, a rossz szabályozás, a munkaerő iránti igényeknek nem megfelelő oktatás, a munkaerő kiáramlása, valamint az ösztönző intézkedések és...
Hétvégi stresszoldó írásunk következik, miután Horvátországban lényegében semmi olyan nem történt a napokban, amiről érdemes lenne beszámolni, és nem írtuk volna már meg, ezért úgy határoztunk,...
A Balkán számos országára jellemző, hogy a fiatal orvosok szívesebben vállalnak munkát külföldön, mint otthon. Ez jellemző például Horvátországra, de leginkább Szerbiára, ahol a probléma egyre...
Kedves Olvasó, íme, egy izgalmas téma, amelyről nyilván sokan hallottak már, de még többen nem. Vagy hallottak ugyan, csak éppen elfelejtették. A mostani felpörgő világfolyamatok sodrában...
Az albán kormány a hét elején megállapodást írt alá a „Durrës Yacht & Marina” projekt megvalósításáról az Egyesült Arab Emírségekből származó Mohamed Alabbar befektetővel, akinek a...
– Világos, hogy a Krím sohasem lesz újra Ukrajna része. Ellenzem, hogy fegyvereket szállítsanak Ukrajnába, ez csak meghosszabbítja a háborút. Mi a cél, Oroszország szétverése, a...
Állítólag Tojás Tóbiásék jutottak hozzá az orosz elnök főideológusának internetes levelezéséhez, amely lassan bejárja a balkáni sajtót, és némi magyarázatot ad arra, hogy a dolgok miért...
Bosznia- Hercegovinán belül erőteljes fegyverkezésbe kezdtek a különböző országrészek, a boszniai szerbek fegyverbeszerzéseire válaszul a szomszédos Tuzla Kanton is fegyvervásárlásba kezdett, ez pedig mind – tehát...
Tovább tart a huzavona a „Sberbank-örökség” körül. Saif Alketbi, a Fortenova Hollandiában bejegyzett fő részvényesének cége sürgős bírósági eljárást indított Amszterdamban, hogy meghiúsítsa a Fortenova menedzsmentjének...
Au euró bevezetést követően a horvát kormány és az árdrágítók között kialakult csörte továbbra sem nyerte el végkifejletét. Bár csütörtökön felreppentek olyan hírek is, hogy a...
Szerb szempontból „jól kezdődik” az év, miután a szerb hadsereg saját drónokat állíthat hadrendbe, amelyek sorozatgyártása akár már néhány hónapon belül megkezdődhet. A belgrádi Novosti hírportál...
A Fortenova közleménye értelmében, az SBK ART és tulajdonosa, Saif Alketbi nem rendelkezik szavazati joggal a Fortenovában, tekintettel arra, hogy a holland fellebbviteli bíróság úgy döntött,...
A belgrádi N1 friss online jelentése szerint fergeteges tapsot érdemelt ki az ottani Jugoszláv Drámai Színházban a minap Shakespeare Titus Andronicus című drámája – Urbán András...