Connect with us

B A Balkanac

A Titus Andronicus Urbán András rendezésében: Százassal a vérfürdőbe’

Avatar photo

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

Jugoszláv Drámai Színházban Shakespeare Titus Andronicus című drámája – Urbán András rendezésében
Urbán András első rendezése a belgrádi Jugoszláv Drámai Színházban (Forrás: N1)
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 3 perc

A belgrádi N1 friss online jelentése szerint fergeteges tapsot érdemelt ki az ottani Jugoszláv Drámai Színházban a minap Shakespeare Titus Andronicus című drámája – Urbán András rendezésében, emlékezetbe vésődő vizuális megvalósításában. Neki szólt a vastaps, nem kisebb mértékben Jovana Belović színésznőnek és Irena Popović zeneszerzőnek, aztán fel lehetett mosni a színpadot. Természetesen csak azt követően, hogy elment haza az elégedett, jókora katarzist átélt, boldog közönség – egész éjjel hajmeresztő rémálmokat látni.

Valószínűleg alaposan fel kellett sikálniuk a terepet szegény takarítónőknek, lévén szó a híres-neves Avoni Hattyú legvéresebb művéről, amely egykor ugyancsak nagy sikereket arathatott. Jókora tetszéseket zsebelhetett be, ám azt követően egy időre – pontosan a rengeteg brutalitása meg a kissé árnyalatlan, így eléggé egysíkúra sikeredett karakterei miatt – háttérbe szorult (legalábbis így mondják a szakik). Újabban viszont megint ott lehet az élvonalban ugyanő. Titus Andronicus, korosodó római hadvezér, a tragédia központi alakja. Megjelenik a képernyőkön, filmvásznakon, sőt részévé vált némelyest a popkultúrának is. Nem kevésbé az újabb irodalomnak.

Szónoki kérdés: vajon miért?

– Mi történhetett itt megint? Vajh? Hah!!! Vagy: HAH és VAJH?!

Urbán András aktualizált

Cikkíró szerint Urbán kitűnő érzékkel aktualizálta a darabot. A múltból idevezető szálak egyértelműen itt, a jelenben futnak össze, mintegy kikényszerítve a hangos, „egysíkú” drámai kérdést: vajon mára jobbak lettünk-e? (Színesen „többsíkúak”?) Vajon továbbra is a bosszú szubjektív gyönyöre zsarnokoskodik-e elszomorító módon az igazság(szolgáltatás) tárgyilagossága felett? És ha igen, akkor meg ugyan mitől és ugyan miért teheti ugyanazt a végtelenségig Titusunk. – Itt kérdőjel nélkül vagyunk a mondat végén, ha jól megfigyeljük. Nem csak azért, mert idáig összes kérdőjelünket elszórtuk, hanem azért is, mert ezen a ponton szándékosan nem hagyjuk – mondjuk így – levegőben a labdát, inkább lestoppolni próbáljuk, ezért előbb mintegy levesszük, levisszük: igazából a hangot. Elgondolkodva hallgatunk legalább fél futamsort, miközben egy kicsit visszarévedünk, hogy utána majd ismét – vígan belendülve – folytathassuk.

– Azért így, csakis, mert elvünk a bölcs elővigyázatosság, érett megfontoltság, mint Shakespeare némely más, későbbi megjelenési formáinak, nemde? Például a Hamletnek.

(Ajde, ne komplikáld, te bunkó seggfej! Halál rád! Dögölj meg!/– mellesleg érzékletes stílusa miatt szándékos ez a kiszólás, vagy bekiabálás, ahogy vesszük – megj. B. A. B./)

Urbán András

Urbán András (és a többiek)

Oké, egy másik írásban ugyanott, az N1-en, amely a sikerről szóló jóslataival mintegy megelőzte az idő folyását, azt olvashattuk-olvashatjuk aprólékosan és tényszerűen, hogy Urbán Andrásnak ez az első rendezése az említett szerb színházban. Hogy kétezerben diplomázott/diplomált/diplomirao Újvidéken, és hogy a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház igazgatója. Számos érdeme mellett megalapítója a Desiré Fesztiválnak, ahogy régebben meg alapítója volt az AIOWA rendhagyó csapatának, s szerzőként, rendezőként, nem utolsósorban színészként is roppant sikeres.

Itt éppen szabadkai Hamletje és Woyzeckje kap külön hangsúlyt, nem utolsósorban az, hogy szép sikerrel szerepelt a 26. BITEF-en 1992-ben és így tovább. Mintegy hetven darabot varázsolt színpadra Újvidéktől – Pristinán, Mariboron, Ljubljanán, Rijekán (Fiumén), Szarajevón és Temesváron, Kolozsváron stb. át – Budapestig. Stb., stb. Szerepelt a MESS-en, POST-on, Steriján, THEALTER-en stb. Mindenesetre említésre méltó még, hogy a sokoldalú tehetség szerzőként rövidfilmeket jegyez, íróként meg kiváló novellákat úgyszintén. – Éljen hát: Urbán András, e szörnyű hétfejű sárkány! – VIVÁT!

E sorok írójának óhatatlanul eszébe jut itt egy régi szabadkai színházi . Egy ugyancsak rendhagyó mega-álom grandiózus, ha némely pontjain ugyan gyenge, de korszakalkotó megvalósulása a nyolcvanas évek Palicsán. Nevezetesen a posztmodern hátszelével létrejött Ljubiša Ristić-i SHAKESPEARE FEST, ahol e sorok írója rendező-asszisztensként sürgölődött a Julius Caesarnál, amikor még Sziveri János koma volt a teátrum egyik fő dramaturgja. Hadakozott a kellékekért és egyebekért, lótott-futott, hogy néha legszívesebben a kardjába dőlt volna. De nem erről akar beszélni, hanem pont az ottani Titus Andronicusról, amely minden előadás alkalmával hatalmas dübörgéssel járt. Óriásival, mert ugyebár motoroztak benne a megfelelő jelenetekben Dušan Jovanović rendező elképzelése szerint.

Száguldottak körbe-körbe a majdnem teljesen függőleges halálfalon abban az óriáshordóban, ahol a centrifugális erő tartja fenn a motort és motorosát. Esetleg azt az egy szál utasát pluszban, akinek a torkában doboghat, doboghatott a szíve. A közönség felülről szemlélte a történést, közöttük az immár néhai Gerold László kritikusunk, aki összesen három ilyen száguldást számolt meg többé-kevésbé szabályos időközökkel. A utolsó körfutamban a főszereplő Rade Šerbedžija ott ült hátul. Egyik kezével a motorosba kapaszkodott, a másikkal a tisztelt publikumnak integetett. Állatira jó színész, semmi félelem nem látszott rajta. Hurráoptimizmusuk be is jött: mindketten túlélték. (Vastaps volt ott is az ajándék, további vérömleny nélkül.)

B A Balkanac

Az indiai temperamentum és a politikai korrektség (elhibázott műtétek)

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

politikai korrektség, műtét
Rushdie szerint tragikomikus dolog megkísérelni pl. James Bondot polkorrektté plasztikázni
play iconIde kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)
Olvasási idő: 5 perc

Ismét tollat ragadott, azaz hát dolgozni kezdett Salman Rushdie. Nekilátott újabb könyvet írni a Booker-díjas brit író, akinek az ellene tavaly elkövetett, brutálisan véres chautauquai (USA) késes támadás miatt kellett hosszabb kényszerszünetet tartania. A merényletről, amelynek következményeként fél szemére megvakult, továbbá az egyik karja csaknem megbénult Indiai Salamonunknak, régebben már írtunk. Most azzal a hírrel folytatjuk, amely szerint az írói gépezet – ha akadozva is, de – ismét beindulni látszik, míg az az egy szál merénylő, egy derék (rosszarcút nem merünk mondani!) libanoni férfiú, bizonyos Hadi Matar a sitten ül. Ahol folyton a fejét csóválja, mert nem érti, hogyan maradhatott életben egy olyan elvetemült ördögfattyú, aki annyi minden káromlót összefirkált a Prófétáról, hogy ő tkp. nem is volt képes – azzal az érzékeny gyomrával együtt – ától cetig elolvasni.

– Csak maga Allah tudhatja, miért mentette meg azt a patkányt – mormolta egy ízben a börtönőr füle hallatára, de végül megnyugtatta magát azzal, hogy Isten útjai kifürkészhetetlenek.

Ha jól látjuk, szóban forgó, nyugodtan őrültnek is nevezhető cselekedetével valójában kitűnő hátast adott szerencsétlenje az időközben az angol királyi becsületrend lovagjává (is) üttetett író alá. Pontosan friss, húzós témát. Mégpedig az attentátumét, amely így direkt módon kapcsolódhat az egykor ajatollahi átok sújtotta, elégetendő Sátáni versekhez. – Persze, Rushdie nyilatkozataiból megtudhatjuk, hogy az egész nem ment, meg most sem megy simán. Elsősorban ki kellett hevernie a lelki traumát, közben szinte egészében újratanulnia a gépelést, ami prózaíró esetében nem egy olyan kis piszlicsáré dolog. Már csak azért sem, mert még ha viszonylag rövidre tervezett is a mű, könnyen megnyúlik, ha szárnya nő a gondolatnak. – Esetleg hosszabban tart a múzsa csókja.

politikai korrektség

Megjegyzendő, az össz’ nehézség ellenére idén februárban megjelent egy új regénye a szerzőnek, melynek címe: Victory City (magyarul még nincs meg; vélhetően japánul sem, mert a japán fordítót maradéktalan sikerrel járó módon meggyilkolták). Egy régebben született textusról lehet itt szó. Bizonyos győzedelmes városról szólóról, vélhetően India hosszú történetében markáns szerepet játszóról. Sajnos még sehogy nem olvastuk, így aztán legérdekesebb ezzel kapcsolatban az lehet egyelőre itt, amit konkrétan az írás fizikai aktusáról mond Rushdie. Mégpedig hogy egyes ujjain nem érzi az ujjbegyeit, ezért nagyon nehéznek találja az írást. – Ráadásul, amikor leülök – vallotta valószínűleg némi sóhaj kíséretében a New Yorker újságírójának –, igyekezetemből semmi érdemleges nem születik. Írok, szenvedek, ám az eredmény csupán az üresség és a szemét elegye. Csupa olyasmi, amiket másnap törlök. Igazából még nem találtam ki ebből a sötét erdőből.

Bővebben minderről magyarul online a Literán olvashatunk, Tomcsányi Sára összeállításában. (Itt erősen zsugorított formában szerepel!) Abból is megtudhatjuk, hogy éppen elsuhant májusunkban Rushdie – a szólásszabadság örök harcosaként – átvehette a The British Book Award keretében a FREEDOM TO PUBLISH elnevezésű díjat. Ezt olyan szerzők, kiadók és könyvkereskedők kapják, kaphatják, akik az őket érő folyamatos fenyegetések ellenére is bátran fellépnek az intolerancia összes fajtája ellen. A díjazott nem jelent meg személyesen az ünnepségen, azonban küldött egy videót, amin nyíltan felszólalt az egyre ijesztőbb méreteket öltő cenzúra ellen. Mondván, hogy a publikálás szabadságát életében nem fenyegette még ekkora veszély a nyugati országokban. Utalt a zömmel konzervatív politikusok törekvéseire, amelyek az ilyen vagy olyan szempontból rázósnak minősíthető kiadványok betiltására irányulnak, meg utalt a könyvtárak elszaporodó bezárására is.

– Most itt, az Amerikai Egyesült Államokban a könyvtárak és az iskolákban elérhető olvasmányok elleni példátlan támadásról kell értesülnöm – hangsúlyozta. – Ennek nagyon tudatában kell lennünk, küzdenünk kell keményen ellene.

politikai korrektség, műtét

Feltűnő indulattal artikulált beszédének annál a részénél, amelyben az ún. POLITIKAI KORREKTSÉG ijesztő méreteket öltő gyakorlatáról szólt. (Átvitt értelemben ama elhibázott műtétekről…) Arról, amitől például Agatha Christie TÍZ KICSI NÉGER figurája az újabb kiadásokban már nem lehet „néger”, mert sérti az amerikai feketék önérzetét, hanem valami más. Átmeneti megoldásként – tudhatjuk – rövidke ideig az „indián” szerepelt helyette, de most már az sem jó, UFF! (Mert egyébként miért is lenne az indián megfelelőbb néger? – megj. B. A. B.). Rushdie egyenest elítélte Roald Dahl és Ian Fleming szövegeinek ilyen értelemben történt átírását az új kiadások egész sorában, mert szerinte tragikomikus dolog megkísérelni pl. James Bondot polkorrektté plasztikázni.

Végezetül a témát így zárta Rushdie:

– Meg kell hagyni, hogy a könyvek a saját korukból érkezzenek hozzánk, és a maguk idejében létezzenek. Ha pedig ezt nehéz elviselni, ne olvassák el, olvassanak másik könyvet.

– Vagy ne olvassanak semmit – mondanánk mi, ám az meg a könyvtáraknak nem jó.

Ördögi kör, mondhatni: SÁTÁNI. (Lírai felhangok nélkül.)

Egyébként érdekes, hogy már a „fekete” sem tűnik a polkorrektség harcosai számára használhatónak, helyette szerintük inkább az „afroamerikai” kifejezés alkalmazandó. Persze, mondanánk, talán még el is lehetne fogadni, de az USA mégsem a világ közepe, és nem ott él Afrikán kívül az összes fekete bőrű ember. A másik súlyosan diszkriminatív kifejezés, ugye, példának okáért a „cigány”. – Hát rendben, Magyarországon (is) legyen „roma” ugyebár, csak az a probléma, hogy itt hosszú, a maga reszortjában identitásformáló története van a cigányzene műfajának, ami romára keresztelve, roma zeneként egészen mást jelent. Persze hogy van olyan, de nem az. Különben az is érdekes, hogy már a „kövér” sem komilfó. Így aztán Robin Hood nagyot vét, amikor nem a „túlsúlyos” kifejezést használja barátjával és bajtársával, Tuck atyával kapcsolatban. Pedig nem is mond olyat direkte, hogy pl.: TE KÖVÉR DISZNÓ, MÉG LESZAKAD ALATTAD AZ ÁG, AZTÁN B…6-JUK!

politikai korrektség, műtét

P. S. Ugye, ízléstelen viccnek tekinthetnénk itt, ha most a „több szem többet lát” közmondást próbálnánk valamilyen formában elsütni. Végezetül mégis meg kell említenünk, hogy Szerbiában létezik egy TREĆE OKO nevű, szórakoztatónak szánt kiadvány, amely mindenféle okkult jelenséggel foglalkozik. Hemzsegnek benne a földönkívüliek meg a mindenféle furcsa lények, dalra fakadó műanyag szexbabák és egyebek, ám néha egészen értelmes cikket is lehet olvasni benne. Így például a lap valamelyik májusi számában található hosszú írás (szerzője Spomenka Milić újságírónő) arról tesz említést, hogy a politikai korrekció fogalma még a régi szovjet időkben fogant, és hogy később a náci Németországban is meghonosodott. Újabban a kilencvenes években ütötte fel a fejét, azóta egyre erőszakosabb, egyre nagyobb teret nyer, főleg angol nyelvterületen. (Hullámokban érkezik tehát…) Sok „szép” példát hoz fel az ilyen „korrigálásra” a cikkszerző, köztük említi ő is Agatha Christie-t.
Számunkra itt külön érdekességgel bír, hogy az egyik mű szereplője egy bíró, aki „indiai temperamentumú”. – Persze, csak volt idáig, az újabb kiadásban már nem.
A Harmadik szem külön figyelmet szentel a revíziónak áldozatul esett népmeséknek. Itt említi James Finn Garner amerikai szerző nagy sikerű POLITICALLY CORRECT BEDTIME STORIES (Politikailag korrekt esti mesék) című ’94-es, újabb és újabb kiadásokat megérő könyvét, amely az abszurd paródia eszközeivel él. Abban felvetődik a kérdés, vajon a hercegnek egyáltalán meg szabad-e csókolnia az alvó Hófehérkét, Piroska és a nagyi pedig lelövi a szexista vadászt; kisvártatva alternatív családot alapítanak hármasban a farkassal, majd boldogan élnek, míg meg nem halnak.

Nahát: FUSS EL VÉLE!

Az olvasás folytatása



Meteorológia

KÖVETÉS

Napi hírlevél


Utazás

A szerző cikkei

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Líra-könyvek

Letöltések


Google-hirdetés

Tíz nap legjava