Erdoğan népszerűsége alacsony, történelmi lehetőség a török ellenzéknél

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

Egy héttel ezelőtt egy marathóni, ötórás egyeztetés után végül az egy éve alakult hatpárti ellenzéki összefogásnak sikerült megállapodni a közös államfőjelölt személyéről: Kemal Kılıçdaroğlu, a legnagyobb ellenzéki párt, a Köztársasági Néppárt (CHP) vezetőjére esett a választás. A nehéz döntést több fordulóból álló egyeztetés előzte meg, sőt úgy tűnt, ezúttal sem jutnak dűlőre a pártok, mivel Meral Akşener az egyik nemzeti radikális párt, a Jó Párt (İYİ Parti) vezetője nem akarta elfogadni Kılıçdaroğlu személyét – de az utolsó pillanatban párttársai nyomására visszatért a tárgyalóasztalhoz, s rábólintott a CHP elnökére. Azzal a feltétellel, hogy a népszerűségi listákon előrébb lévő két személy, az isztambuli és az ankarai főpolgármester megkapja az esélyt arra, hogy győzelem esetén alelnökök legyenek – ezzel próbálván bekapcsolni őket a kampányba, s remélhetőleg mozgósítani azokat, akik szívesebben látnák őket, mint a kevésbé karizmatikus pártelnököt az államfői székben.

Erdoğan népszerűsége alacsony

A felmérések szerint Erdogan több mint 10 ponttal lemaradt az ellenzéktől a májusi szavazás előtt

Az ellenzék vitája érthető: 2002 óta még sosem állt ennyire rosszul választás előtt a török kormánypárt, Erdoğan népszerűsége alacsony, elutasítottsága viszont magas, egy vereség szintén történelmi lenne, nemcsak a győzelem.

Erdoğan korábbi népszerűségét nemcsak az infláció és általában gazdasági nehézségek tépázták meg, de a február 6-i földrengés is, amely rengeteg kritikát váltott ki, nemcsak a mentés hiányosságai és bizonyos esetekben lassúsága, de az állami szabályozás hiányosságai, vagy még inkább a szabályok be nem tartatása miatt.

A török elnök ellátogatott a hatayi Defne kerületben létesített tábori kórházba (Forrás: AK Párt)

Mindezt egy olyan helyzetben, amikor a közvélemény-kutatások szerint Erdoğannak és pártjának egyébként sem lenne könnyű hatalmon maradni, de így kifejezetten borúsak a kilátások.

Persze ennek ellenére az ellenzék sincs könnyű helyzetben.

Hatalmas teljesítmény volt a hatpárti koalíció létrehozása – a folyamatos viták és egyeztetések viszont már azt is jelzik, hogy nem lesz egy stabil koalíció.

Az idősebb török választópolgár vissza is emlékezhet az 1990-es évekre, amikor két-három párt szövetsége gyakorlatilag egyik válságból a másikba vitte az országot, egészen addig, amíg meg nem jött az AKP és Erdoğan 2002-ben.

A hatpárti koalíció pedig tényleg megosztott és gyakorlatilag csak az Erdoğan-ellenesség az egyetlen közös nevező.

Az összefogás szivárványos jellegét mi sem bizonyítja jobban, hogy vannak benne kemalisták, nemzeti radikálisok, iszlamisták, centristák, s még Erdogan két korábbi miniszterének pártjai is helyet kaptak benne.

Egy ilyen színes, sok esetben eltérő gondolkodású pártokat összefogni nem volt könnyű, mert egy iszlamista-kemalista együttműködésre még nem volt példa.

Mekkora a támogatottság?

Persze, az igazi erőt a CHP-İYİ tandem adja, míg az előbbi a szavazatok 23-26 százalékára számíthat, az utóbbinál 15 százalék körüli támogatottságot mérnek, ami már több mint az AKP támogatottsága.

A többi párt szavazótábora jóval kisebb: az iszlamista Saadet 3-5 százalékon áll, még sosem jutott be a parlamentbe, a centrista Demokrata Párt marginális szereplő, s a korábbi külügyminiszter Ahmet Davutoğlu konzervatív Jövő Pártja, valamint az Erdoğan anno népszerű gazdasági miniszterének, Ali Babacannak 2020 elejére összegründolt pártját sem mérik 2-3 százaléknál többre.

A március eleji közvélemény-kutatások szerint Erdoğan több, mint tíz százalékos hátrányban van

Kicsi a bors, de erős: ez a pár százalék viszont pont a kormánypártnál fog hiányozni. Az ellenzéki összefogásnál elvileg összességében 40-45 százalék is összejöhet, ha sikerül mozgósítani.

A koalíció a protest-szavazatokra és az elégedetlenségre épít.

A felvázolt tervek egyrészt a jelenlegi vezetéshez kapcsolódó, meglehetősen megosztó projektek, mint egy új isztambuli csatorna építésének eltörlését, sajtószabadságot, alacsonyabb munkanélküliséget, csökkenő inflációt hirdetnek.

De a legfontosabb üzenet a „megerősített parlamentáris rendszer” bevezetése, vagyis az elnöki rendszer eltörlése.

Az AKP ezzel szemben 30-35 százalékra számíthat, bár egyelőre komoly küzdelem zajlik a (közösségi) médiában a földrengéskezelés és az újjáépítés megítéléséért, de a kormány inkább népszerűségvesztésre, mint növekedésre számíthat, legjobb esetben is a határozott újjáépítési műveletek szavazatvesztés-minimalizálást jelentenek.

A kormánypárt helyzetét nehezíti, hogy korábbi szövetségese, a nemzeti radikális Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) jelentősen veszített népszerűségéből, s a 7,5 százalékos parlamenti küszöb környékén egyensúlyoz.

Az igazi tét az elnökválasztás

A 2017-ben elfogadott alkotmánymódosítások révén bevezetett elnöki rendszer persze másodhegedűssé tette a parlamentet, az igazi tét ezért tehát az államfőválasztás – nem hiába húzódott el az ellenzéki jelöltállítás, most pedig mindent elkövetnek ezért, hogy az első fordulóban győzzenek.

Nem alszik palotákban, jön az elnök, aki sátrakban alszik – ezt fűzte hozzá a mellékelt képhez
Kemal Kılıçdaroğlu, ellenzéki elnökjelölt (Forrás: Twitter,
Kemal Kılıçdaroğlu)

Az államfő maga választja az alelnökeit, a minisztereit, s rendeleti úton is kormányozhat – a török rendszert egy erős politikusra szabták.

Kılıçdaroğlut, aki egy alevi kurd (így egy szunnita Törökországban duplán is a kisebbséghez tartozik), aki igazi bürokrata karrier után lépett be bő két évtizede a politikába, s leginkább jámborságáról vált híressé – bár a kormányzati sajtó inkább gyenge, súlytalan politikusként mutatja be, a jelenlegi államfő esélytelen kihívójaként.

Ha a szekuláris pártvezető karizmája hiányzik is (noha a kritikusoknak érdemes észben tartani, hogy a választási győzelmek elmaradása ellenére több, pártján belüli leváltási kísérletet is sikeresen megakadályozott) nem feltétlenül esélytelen.

Az utóbbi két elnökválasztás megmutatta, hogy sem egy jobboldali, de iszlamista vonalhoz is közel álló jelölt, aki az AKP-s szavazóknak is szimpatikus lehet (2014-ben Ekmeleddin İhsanoğlu), sem egy jóval karizmatikusabb CHP-jelölt (2018-ban Muharrem İnce) sem tudta érdemben az első fordulóban 51-52 százalékot kapó Erdoğant megszorongatni.

Az látható, hogy amennyiben a 74 éves Kılıçdaroğlunak sikerül győzni, az nem az ő népszerűségének, hanem a sok protestszavazatnak lesz az eredménye, de – Erdoğant parafrazálva: a meccs végén mindegy, hány góllal győznek.

A média szerepe

Az infláció, a menekültkérdés, a földrengés okozta újabb válság, ami az utóbbi hónapok kormányzati költekezési politikáját is újradefiniálásra késztette, az utóbbi választásokhoz képest nagyon is realitássá teszi, hogy véget érjen Erdoğan két évtizedes uralma.

Persze, a kormányzat mindent meg fog tenni a kiköltekezéssel, a médiaharc megnyerésével, ami a kormányközeli és kormányzati médiafölényből kiindulva nem is lehetetlen feladat Törökországban.

Ráadásul az sem egyértelmű, hogyan fogják kivitelezni a földrengés sújtotta, azóta rendkívüli állapotot hirdetett megyékben a választást, mennyire lesznek a végeredmény legitimitását akár zárójelbe tévő méretű visszaélések.

S ott húzódik a kérdés, hogy a „szivárványos koalíció” jelöltjeire mennyire lesznek hajlandók leszavazni a legkülönfélébb társadalmi csoportok. Mit fog mondani egy iszlamista a szekuláris államfőjelöltre? Egy török nacionalista egy kurd hátterű politikusra? Akinél kevéssé hihető, hogy képes lesz rendet tenni egy ilyen rossz gazdasági helyzetben, s irányítani egy meglehetősen vegyes ideológiai beállítottságú, ugyanakkor eléggé határozott politikusokból kialakítandó kormányt.

Ráadásul a mérleg nyelvét, már most látható, hogy a szekuláris, baloldali kurdok fogják eljátszani (a konzervatív, vallásos társaik jellemzően a kormánypártra szavaznak), akikkel eddig nem volt ildomos összeállni, mivel egy nyílt szövetség a nacionalista tábort (İYİ szavazóit) idegenítette volna el.

Kívülről persze támogathatják az államfőjelöltet, ahogy 2019-ben az isztambuli polgármesterválasztáson is tették, kérdés, mit tud ajánlani a hatpárti koalíció. Az eddigiek alapján többet, mint a jelenlegi kormány.