Oszkár nyet, nyet! (Ördögűző meg a Görbecső)

Állítsd be a Google‑t, hogy a BALK mindig kéznél legyen!

Úgy hírlik, Oroszország nem nevez filmet a 2023-as Oscarra. Az Orosz Filmművészeti Akadémia bejelentése szerint tényleg ez a nagy helyzet, hamisítatlan orosz nem lesz ott jövőre a nagy amerikai happeningen. (Műoroszokról meg nem beszélünk.) Ugyanakkor Pavel Csukrad, az akadémia illetékes bizottságának elnöke közölte, hogy ő erről meg sem lett kérdezve, ezt a döntést személyének megkerülésével hozták, ezért bejelentette visszavonhatatlan lemondását. Úgy tudni, senki sem vetette magát sírva a lába elé, hogy ezt az egyet ne tegye. Vlagyimir Putyin eddig még nem szólt hozzá, ellenben az elnök (előtte más elnökökhöz is érzelmileg kötődő) támogatójaként elhíresült jelenlegi number one orosz filmrendező, Nyikita Mihalkov, az orosz kultúra jelenlegi főfelügyelője igen. Azzal reagált a TASSZ hírügynökségnél, hogy ez a nevezés a körülmények folytán teljesen feleslegessé vált, és valószínűleg nem is lesz többé ilyen.

Azért kiválasztani egy filmet – mondta -, hogy olyan országban képviselje Oroszországot, amely végső soron tagadja Oroszország létét, ez egyszerűen értelmetlen

Utána a híres rendező emlékeztetett arra, hogy korábban javasolta az Oscar-díj – így fogalmazott: – „eurázsaiai” megfelelőjének sürgős létrehozását, amely terv megvalósulásának szép reményét egyelőre még nem adta fel. Mihalkov – olvasható emlékeztetőként a hírben – 1995-ben a sztálinista diktatúrát ábrázoló Csalóka napfény című rendezői munkájáért kapott Oscar-díjat a nemzetközi filmek kategóriájában (neki tehát már van egy ilyenje a vitrinben), rajta kívül Szergej Bondarcsuk kapott még a tolsztoji Háború és békéért, valamint Szergej Mensov Moszkva nem hisz a könnyeknek c. munkájáért. Akkor hát ennyi fért bele örökre?

Röpke emlékeztetőül emitt: a magunk részéről mi Nyikita Mihalkovot a Gépzongora és az első orgazmus című írásunkban foglalkoztattuk amolyan epizódszereplőként, megállapítván, hogy a rendező-színész a maga tragikomikus Gépzongorájában (1977) a csehovi drámák sajátosan sűrű, erős kivonatát készítette el. Azzal kiváló módon, sok szempontból mutatott rá az élet értelmére és értelmetlenségeire. Abszurdjátékot rendezett, ha nem is tolta át az egészet az abszurd színterére, csak majdnem. S hogy a benne keletkező feszültség nagyban emlékeztet nyugati kollégájának – vagy hát ellenfelének –, Stanley Kubricknak a Gépnarancsára, amelyből szinte szó szerint kihallatszik az egész földgolyó vesztét okozható „pokoli szerkezet” ketyegése.

Azzal az írással viszont azóta találkoztunk, amely arról szól, hogy még a tavasszal az ukrán főügyész nemzetközi körözést indított Nyikita Mihalkov orosz filmrendező ellen, akit távollétében (in absentia) le is tartóztatott az ország integritásának a megsértéséért. Utóbbi ezt majdhogynem legyintve fogadta, és egyelőre nem is lett belőle tárgyalás. Mihalkov ördögűző csatornájáról meg kimondottan erre a cikkre készülve olvastunk.

Beszogon, azaz Ördögűző TV-nek hívják szóban forgó vlogot (videó+blogot), és a You Tube-csatornán érhető utol. Aki látja benne Mihalkovot, valószínűleg joggal tartja érthetetlen dolognak, hogy a fenébe dönthetett úgy ez a zseniális filmrendező, hogy a legsötétebb orosz nacionalizmus szócsöve legyen. Márpedig az. Jó értelemben vett haszon a tévéjéből annyi, hogy segít megélni a konzervatív orosz gondolkodás világát, ha totál megértésre nem is tudunk jutni ebben a gyakorta vallási miszticizmusba hajló tárgyban.

A Beszogon egzorcisztikus műsorában egyébként maga Mihalkov a központ, egy vérbeli bulgakovi hős, akiről kiderül, hogy príma színész, folyékony, változatos hangvételű előadó, minden pojácáskodástól távol. Kell is, hogy így legyen, mert M. arisztokrata származású férfiú az orosz tisztikarból, aki maradéktalan hitelességgel adja elő gyakorta apokaliptikus mondandóját. Annak lényege, mély meggyőződésének a veleje, hogy a most folyó háború tulajdonképpen nem Oroszország és Ukrajna harca, nem is Oroszország, Európa és Amerika leszámolása. Nem is a demokráciáért folyik, hanem ez egy globális, lehetségesen végső kétségbeesett kísérlete a nyugati civilizációnak, hogy megsemmisítő csapást mérjen az orosz világra, a pravoszláv erkölcsre, az orosz hagyományokra. Mintegy kiiktatódjék ebből a világból az oroszság.

Ny. M. – aki egyébként még valahol hetvenben diplomázott Egy nyugodt nap a háború végén c. rövidfilmjével – további magyarázatai szerint a konkrét felkészülés erre a „fűnyírásra”, valójában lehengerlésre 1991-ben kezdődött, amikor is az orosz hírszerzők rájöttek, hogy az ukránok támadásra készülnek a Donbász ellen. Akkor született a nehéz döntés a megelőző csapásról. – A háború rémes dolog, senki épeszű nem gondolhatja, hogy jó, de rá kellett szánnunk magunkat – szögezi le Mihalkov a Beszogon egyik műsorában –, mert vagy védekezünk, vagy egyszerűen megszűnünk létezni.

– Görbecső – mondta Marton Frigyes magyarországi rendező, aki még a jugó időkben járt Újvidékre, méghozzá haknizni a rádiókabaréban –, így nevezzük mi Pesten Gorbacsovot: Görbecső.

Nos, a közelmúltban elhalálozott Mihail Szergejevics Gorbacsovról, erről a híres Görbecsőről, mint a Szovjetunió Kommunista Pártjának utolsó hatalmon lévő, ugyancsak több filmben szerepelt főtitkáráról, Adam Michnik lengyel történész, politikai újságíró, a Gazeta Wyborcza főszerkesztője beszélt hosszan Pawel Smoleński újságíró kollégájának. Sokfelé megjelent szóban forgó becses közös-munka az európai sajtóban, érdemes is az egészet elolvasni, azonban itt a végén egy a fontos. Mégpedig az, ahogy Michnik fogalmazott, hogy bár G. (Görbecső- Gorbi, ugye) nem volt se nacionalista, se soviniszta, egy mégsem fért a fejébe. Nevezetesen az, hogy Ukrajna független szeretne lenni. Hiszen az egész orosz birodalom Kijevben fogant, akkor meg miről vitatkozunk?

(Miről is, miről is, miről is… hárasó, hárásó, háráshow… egy nyugodt nap? /FADE OUT/).