Connect with us

Szerbia

KÜZDELMES INTERJÚ: Pásztor István szerint a VMSZ támogatja, hogy minden ártatlan áldozatnak emeljenek emlékművet a Vajdaságban

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Vajdasági (Újvidéki) Televízió egyik szerb nyelvű műsorában elmondta, hogy már tizenöt éve küzd a történelemből származó tanulságok levonásáért, és a múlt lezárásáért, mivel azt szeretné, hogy ennek alapján aztán egy egészen másmilyen jövő épülhessen. Ezt szolgálhatja a VMSZ-nek az a kezdeményezése, hogy emlékművet emeljenek a második világháború összes áldozatának, vagyis azoknak is, akik 1944-ben és 1945-ben lelték halálukat a többségében szerb partizánok által végrehajtott megtorló akciókban. Pásztor István erről egy nappal azt követően beszélt a „Megfelelő szög” (Pravi ugao) című műsorban, hogy előző nap részt vett a „Hideg napok” néven is emlegetett újvidéki razzia áldozatainak tiszteletére tartott újvidéki megemlékezésen, amelyen Miloš Vučević helyi polgármester, a Szerb Haladó Párt alelnöke kezdeményezte, hogy az újvidéki razzia kerüljön be a tankönyvekbe.

Többezer áldozatról van szó ezúttal is

A műsorvezető azzal indította a „Megfelelő szöget”, hogy az újvidéki razziát a „magyar fasiszták” hajtották végre, ami különösen azért fájó, mert a szerbek évtizedekig lefasisztázták a magyarokat a Vajdaságban, ami gyakran fordult elő.


Pásztor István elmondta, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség, amelynek ő az elnöke, már 2017-ben kezdeményezte egy emlékmű felállítását, amit az újvidéki közgyűlés azóta jóvá is hagyott, és már azt is sikerült véglegesíteni, hogy hova kerüljön az emlékmű, és mit tartalmazzon a felirata az 1944-45-ös eseményeket illetően, amikor a vérbosszú történt.

A műsorvezető itt közbevágott, és azokra a szerb állításokra utalt, hogy az ártatlan áldozatokról készült listákon azoknak a nevei is szerepelnek, akiket a második világháborút követően halálra ítéltek, mert részt vettek az újvidéki razzia szervezésében és végrehajtásában.

– Én semmiféle listával nem rendelkezem, számomra az a fontos, hogy megadjuk a tiszteletet azoknak az ártatlanoknak, akik életüket vesztették abban a bosszúhadjáratban, amelyben az 1942-es események megtorlására került sor nemcsak Újvidéken, hanem számos más településen is a Vajdaságban, és ezek történelmi tények, amelyek vitatása felelőtlenségnek számít

– jelentette ki a VMSZ elnöke, aki elutasította a meggyanúsítást, hogy a bűncselekmények elkövetőit szeretnék mentegetni, szavai szerint inkább olyan környezetet/helyet kívánnak kialakítani, ahol lehetőség nyílik az „emlékezés kultúrájának” megteremtésére.

– Azt hiszen, hogy ez kimondottan fontos az újvidéki razzia ártatlan áldozatai, akárcsak az 1944-45-ös bosszú során életüket vesztett ártatlan áldozatok szempontjából. Ebben az értelemben nincs különbség abban, hogy ki milyen nemzetiségű

– hangsúlyozta Pásztor István, aki szerint mindkét esetben „ideológiai motivációk vezérelték” az elkövetőket.

Rosszindulatú műsorvezetés

Miután a műsorvezető felfogta, hogy a szerb, a magyar és a német nyelvű feliraton kívül az emlékműre nem kerülnek fel nevek, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke elmondta, hogy levéltári adatok szerint csak Újvidéken 1300 ember esett áldozatul az 1944 késő őszén, 1945 telén végrehajtott megtorlásnak.

A műsorvezető erre Pásztor István szavába vágott, és az iránt kezdett el érdeklődi, hogy miként kerülhető el az a forgatókönyv, hogy az emlékművel ne azonosuljanak azok, akik a történelem revízióját követelik, amit Pásztor István rögtön magára vett.

– Ami a történelem revízióját illeti, rólam sok mindent el lehet mondani, de azt biztosan nem, hogy a revizionizmus szószólója lennék. Ha bárki megnézi, hogy mit tettem az utóbbi 15 évben, akkor ennek éppen az ellenkezőjét vonhatja le következtetésként

– szögezte le Pásztor István, aki szerint ugyanez vonatkozik a Vajdasági Magyarok Szövetségére is. A VMSZ elnöke láthatóan indulatba jött, és megjegyezte: méltóságon alulinak tartja, hogy magyarázkodnia kelljen, és bárkit is arról kelljen győzködnie, hogy nem a bűnözők rehabilitálására törekszik.

A műsorvezető ezt követően tett egy félfordulatot, és abból a szempontból kezdte feszegetni az emlékműállítás ügyét, hogy a „közvélemény egy része szerint ez a VMSZ és a Szerb Haladó Párt akciója, ami a szerb elnök és a magyar miniszterelnök közötti viszony erősítését szolgálja, miközben a projektet ellenezték a szocialisták (Szerbiai Szocialista Párt) és Vajdasági Szociáldemokrata Liga képviselői.

– A fenti állítás egyik része igaz, mert valóban a VMSZ és a Szerb Haladó Párt közös projektjéről van szó, de ha azt akarja (hallani), akkor Magyarországé és Szerbiáé, végsősoron pedig Vučić és Orbán közös akciója, amiben én is benne vagyok, mivel ez a megbékélés projektje

– mondta Pásztor, aki viszont cáfolta, hogy a Szerbiai Szocialista Párt és a Vajdasági Szociáldemokrata Liga ellenezte az emlékmű állítását, amiből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a műsorvezető nem csak rosszindulatú volt, hanem szakmailag sem volt felvértezve, mivel hamis tényekkel operált a maga és a nézők meggyőzésére/megtévesztésére.

Miután itt kudarcot vallott, arról kezdett el faggatolódzni, hogy mit lehet mondani egy Újvidékre tévedő idegennek, hogy valójában kit kell tisztelni az 1944-45-es áldozatok emlékére emelendő emlékműben, újabb magyarázkodásra és megalázkodásra kényszerítve a riportalanyt. Pásztor István erre azzal válaszolt, hogy mindannyiuk felelőssége, milyen emlékezetet és „generációs tapasztalatot” adnak tovább az utódoknak, hogy ilyen és hasonló események soha többé ne történhessenek meg.

Az adásban nem tértek ki az újvidéki polgármesternek arra a kezdeményezésére, hogy az újvidéki razzia kerüljön be a tankönyvekbe, így arról sem eshetett szó, hogy mint az emlékművek esetében, itt is kapja meg minden áldozat az őt megillető tiszteletet, vagyis ezt a témát már egyelőre nem sikerült „megfelelő szögbe” állítani.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Nulladik típusú találkozások, Ilija Srdanovic, az Egyetemista lista vezetője és Pásztor Bálint a magyar nagykövetségen rendezett fogadáson. Az egyik hozzászóló azt kérdezi, hogy Pásztor két ilyen brutális vereség után sem mond le?
Vajdaság5 nap telt el azóta

Túlélték, mégis meghaltak: a vajdasági magyarok megbüntették a VMSZ-t
Két mandátum, egy korszak vége? - A VMSZ történelmi visszaesésének politikai tanulságai

Ennyi sem maradt a Pionír parkban felállított sátortáborból, a "fekete sereg" és a rendőrök elvonulása után az ünneplők ugyanis felgyújtották, és a tűz martalékává vált Aleksandar Vučić nagy műve (Forrás: X platform)
Szerbia5 nap telt el azóta

Puccsra készült Vučić a választási vereség után? Orbán beszélte le róla?
A Times forrásai szerint négyezer rendőr és háromezer verőember állt készültségben, de aztán hirtelen fordulat történt

Aleksandar Vučić Szabadkán is megbukott. A Szerb Haladó Pát molinóonak eltávolításában részt vett Iso Planić, ismert szabadkai hegymászó és tanár is, akit törvénytelenül bocsátottak el egy szabadkai középiskola éléről, mert mindvégig kitartott tiltakozó tanárai és a diákjai mellett
Szerbia7 nap telt el azóta

Az egyetemisták Szabadkán megvonnák Vučićtól a díszpolgári címet
Vučić szabadkai trónfosztása: a választók már elvették a volt szerb elnök díszpolgári címét

A szerb választások után kezd újra rendeződni a tájékoztatási rendszer, amelynek a segítségével Aleksandar Vučić uralta Szerbiát, legalábbis annak a közszolgálati része. Ennek a koronaékszere a szerb állami televízió (RTS) volt. A képen a parlament közvetlen közelében elhelyezkedő RTS egyik szárnya látható
Szerbia5 nap telt el azóta

Szerb választások: az RTS-nél hullanak a fejek a politikai fordulat után
Miután Aleksandar Vučić elveszítette a választásokat, a köztelevízió hirtelen felébredt

November 21-én több horvát városban is utcára hívják a polgárokat. A célok ismertek, a szervezők kevésbé. Mindeközben az egyik zágrábi portál komolyan elemzi a címben felvetett lehetőséget, de lesznek-e valóban horvátországi tüntetések
Horvátország6 nap telt el azóta

Magyarország és Szerbia után Horvátország következik?
Megérkeztek a névtelen forradalmárok, akik tüntetésekre mozgósítanak, de lehet, hogy ez csak digitális blöff

Mielőtt rátérnénk a Montenegró EU-csatlakozására, gyönyörködjünk ebben az autóban egy kicsit, amihez nem nehéz jutni, ha szemfüles az ember, merthogy ezúttal is bebizonyosodott a régi sületlenség, hogy alkalom szüli a tolvajt
Horvátország4 nap telt el azóta

Zágráb félhivatalos üzenete Podgoricának: ne számítsanak a német nyomás sikerére
Zágrábi figyelmeztetés Podgoricának, Karlo Ressler kemény szavai és egy eltűnt Bugatti szerencsés véget ért története

Szabadkai ünneplés a szerbiai választások után, Vučić vereségét követően
Szerbia7 nap telt el azóta

Egy választási megfigyelő rövid naplója
Szerbiában most értek véget a kilencvenes évek: sokan úgy érzik, születésük óta most először szabadok

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap