Horvátország
AZ IZRAELI FIASKÓ UTÁN: Horvátország új pályázatot ír ki harci repülőgépek beszerzésére

Horvátország új pályázatot ír ki 12 darab többcélú harci repülőgép beszerzésére, miután idén januárban meghiúsult az izraeli F-16C/D Barak típusú harci repülőgépek megvételére irányuló üzlet. Az új pályázat kiírásáról a horvát parlament védelmi bizottsága döntött, erre a célra pedig tárcaközi bizottságot is létrehoznak.
Komoly ajánlatot várnak
Damir Krstičević védelmi miniszter a sajtónak nyilatkozva azt mondta, hogy rendkívül körültekintően kell végigvinni a folyamatot.
„Okosan, figyelmesen, de gyorsan és átláthatóan kell cselekednünk a kormánypártok és az ellenzék támogatásával” – húzta alá.
– Mindazonáltal hozzátette, hogy csak komoly ajánlatok jöhetnek szóba.
Nem véletlen az óvatosság
A horvát kormány még tavaly márciusban döntött a harci repülőgépek megvételéről.
A horvát védelmi minisztérium öt országtól – Svédországtól, Görögországtól, Izraeltől, az Egyesült Államoktól és Dél- Koreától – kért ajánlatot harci gépek beszerzésére 2017-ben. Dél- Korea kivételével mindegyik küldött ajánlatot.
– Zágráb a kedvező ár miatt az izraeli gépek mellett döntött.
Az amerikaiak közbeszóltak
Az izraeli ajánlat tíz együléses és két kétüléses korszerűsített F-16-os harci gép, valamint egy szimulátor szállítását, 6-8 pilóta és 45 technikus továbbképzését, a teljes infrastruktúra (hangárok és üzemanyagraktár) és a gépekre felszerelhető fegyverek biztosítását tartalmazta.
– A gépek 25-30 évesek. Az ügylet félmilliárd dollár értékű lett volna.
Izrael azonban idén januárban bejelentette, hogy nem tudja teljesíteni a vállalását, mert nem tudta megszerezni az Egyesült Államok szükséges jóváhagyását a harci repülők Zágrábnak történő eladásához.
A fiaskó miatt az ellenzék a horvát védelmi miniszter lemondását követelte, de a bizalmatlansági indítvány nem kapott többséget a parlamentben.
Az ukránok átverték a horvátokat
Horvátország egyetlen vadászrepülő százada tizenkét szuperszonikus nagyjavított MiG-21 Bisz harci és UM gyakorló repülőgépből áll.
A gépek nagyjavítását komoly botrány kísérte: a horvát katonai ügyészség 2016 márciusában nyomozást indított, mert sorozatos hibák jelentkeztek a repülőgépek használata közben.
A vizsgálatok során kiderült, hogy
– Ukrajna nem eredeti MiG-21-es vadászrepülőket adott el Horvátországnak, hanem több, más országból beszerzett alkatrészből összeállított gépeket.
A megvásárolt repülőgépek sorozatszámait átütötték, és az alkatrészek sorozatszámai sem egyeznek a dokumentációkban lévőkkel. Jelenleg mindössze néhány repül közülük, és azok is csak minimális időt töltenek a levegőben.

Horvátország
Atyaisten! Nincs krumpli!

A krumpli, amit alantasabb elmék burgonyának neveznek, hogy ilyen módon is megkülönböztessék magukat tőlünk, parasztoktól, Horvátországban is egyike az alapélelmiszereknek. A tengerparton jellegzetesen főtten adják, mángolddal (lásd blitva, Beta vulgaris var. cicla). Likában szinte mást sem esznek, sülve-főve, jellegzetes delikátesz a pola, ami jól megmosott, felébe vágott krumplit jelent, amit némi zsiradékkal kemencében, sütőben sütnek barna-pirosra. Az ország kontinentális részén ismerik a krumplis tésztákat is, amiből mindenféle mennyei gombócot, vagy akár sufnúdlit gyártanak, vagy zsemlegombócot. Ez utóbbi megfelelő vadas mártással nejem szakértői véleménye szerint akár egytálételnek is megteszi, kell a fenének a hús hozzá. A gyerekek pomfri néven fogyasztják a hasábburgonyát, azzal az undok ketchupnak nevezett vegyszerrel, amit Magyarországon valami miatt kecsöpnek hívnak. (Dettó ugyanaz a misztérium, mint a dönhill, a Dunhill nevezetű finom ánglius cigaretta esetében. Emlékezetes Novák Laci esete a pesti trafikos nénivel, aki miután kért egy danhillt, szigorúan rendre lett utasítva, hogy talán dönhillt kér az úr? Laci erre meggondolta magát és inkább egy mörlbörőt kért…)
A tavalyi nagy szárazság megkésett következménye
Szóval, a helyzet az, hogy Horvátországban kifogytak a krumpliból, a kereskedelmi láncok egyiptomi, ciprusi importtal igyekeznek orvosolni a helyzetet, de importból sincs elég.
A Poslovni dnevnik is felfigyelt a válságra, és az egyik legnagyobb termelőnél, a muraközi Belica helységben székelő Damir Mesarićnál érdeklődött a helyzet után.
Mesarić úr elmondása szerint a mostani krumplihiány részint a magasabb üzemanyag- és vegyszerárakkal kapcsolatos, egyre erősebb vegyszerek kellenek, amiért egyre kevesebb termelő akar burgonyát termeszteni. Egyúttal a változó klíma nyomán a kultúrát sújtó betegségek száma is növekszik, és ez egész Európára nézve igaz.
– Évek óta figyelmeztetünk a dömpingárakra, merthogy ez végül a termelők számának csökkenéséhez vezet, és most éppen ez történt
– mondta Mesarić. Ehhez hozzá kell számítani, hogy a tavalyi nagy szárazság következtében a hozam a megszokottnak csupán 50-60 százaléka volt.

KRUMPLISZEDÉSI EMLÉK: Damir Mesarić egy korábbi krumpliszedés alkalmával (Forrás: Twitter)
Mindazonáltal, a helyzet 15 napon belül rendeződik, mert megkezdik a krumpli szedését a Muraközben és Isztriában is, úgy hogy nemcsak belföldi fogyasztásra, hanem az idegenforgalmi szezonra is jut elegendő.
A horvát nagytermelő ugyanakkor egy érdekes mozzanatra is felhívta a figyelmet, nevezetesen arra, hogy a kereskedelmi láncok nemegyszer dömpingáron beszerzett importja miatt a horvátországi termelőknek külföldön kellett értékesíteni a krumplijukat, leginkább Magyarországon és Szlovéniában.
Ha elővesszük az 1×1-et, csak egy valamit vonhatunk le a történetből: az élelmiszerárak további növekedése várható.
Zoki Bond hozta a formáját
A horvát köztársasági elnök, aki a napokban azzal botránkoztatta meg a kormánypárti politikusokat, hogy tüntetőleg nem vett részt az Államiság Napjának megünneplésén (május 30-a, a hivatalos indoklás szerint ezt a napot az első demokratikusan megválasztott többpárti parlament 1990-es első ülésszakának emlékére ünneplik, amely fordulópont volt Horvátország történetében, mert a volt Jugoszláviától történő függetlenedésének kezdetét jelentette), szerdán (május 31-én) ismét nagyot rúgott a horvát-ukrán örökbarátságba.

Kapcsolódó cikk
UKRAJNA ELLENSÉGE LETT: Feketelistára tette a horvát elnököt az ukrán szélsőséges Mirotvorec Központ
Zoran Milanović Zágráb város díjának átadási ünnepségén állt mikrofonok és kamerák elé: a mondókáját pedig azzal kezdte, hogy Plenković miniszterelnök, ahelyett hogy rajta kéri számon, miért nem vett részt az Államiság napjának megünneplésén, inkább azokat büntesse meg, akik Zágráb központjában nem tettek eleget törvényes kötelezettségüknek, és nem lobogózták fel az épületeket.
Miután erre valaki oldalról bekiabált, hogy dicsőség Horvátországnak, dicsőség Ukrajnának, Zoki Bond vett egy mély lélegzetet, és kifejtette, hogy éppen ez az amit nem szeretne hallani, ugyanis a Szláva Ukrájini ugyanolyan jellegű jelmondat, mint a horvát Za Dom spremni!
– Ez Nyugat-Ukrajna legradikálisabb sovinisztáinak a kiáltása, akik együttműködtek a nácikkal, és zsidók, lengyelek ezreit ölték meg… Ezt nem akarom hallani Horvátországban. Az, hogy néhány vezető rákattant, nem érdekel. Találjanak ki más üdvözlési módot. Távolítsák el Oroszországot és Ukrajnát a társalgási etikettből
– jelentette ki a mi drága Zoki Bondunk, aki megjegyezte még, hogy Kijev messze van, Moszkva meg még messzebb.
Most az egyszer Milanović egy fontos dolgot mondott, és teljes mértékben igaza van, mert Sztepan Andrijovics Bandera körülbelül annyira számít „nemzeti hősnek”, mint Szálasi Ferenc, vagy mint Vidkun Abraham Lauritz Jonssøn Quisling.
-
Szerbia6 nap telt el azóta
VUČIĆ THE GREAT: A koszovói miniszterelnök elrontotta a szerb államfő játékát
-
English3 nap telt el azóta
HYPOCRITICAL PROTEST: 52 Serbian and 41 KFOR soldiers injured in Kosovo, including Hungarians
-
Szerbia6 nap telt el azóta
VÁLTÁS: A Kisfarkas váltja a Nagyfarkast a Szerb Haladó Párt élén
-
Bosznia4 nap telt el azóta
ERŐDEMONSTRÁCIÓ: Az USA stratégiai bombázókkal gyakorlatozik a boszniai légtérben