A francia elnök megállapította, hogy a Rafale vadászrepülőgépek beszerzése egyértelműen tükrözi Szerbia elkötelezettségét a nyugati orientáció és az európai integráció iránt. Ezért Macron úgy fogalmazott, hogy...
Szalay-Bobrovniczky rámutatott, hogy az új eszközállomány beérkezésével és rendszerbe állítása mellett egyúttal lehetőség nyílik a honvédelmi célra feleslegessé nyilvánított hadfelszerelések, haditechnikai eszközök és szakanyagok - törvényben...
A magyar miniszterelnök bejelentette, hogy Magyarország új szintre emeli a hadiipari együttműködést Szerbiával. Tette ezt Belgrádban, ahol munkareggelin vett részt Aleksandar Vučić szerb államfővel. Orbán Viktort...
Harkiv légterét védi már a négy MiG–29-es, amelyet Szlovákia Ukrajnának adományozott – mondta Olena Kondratiuk, az ukrán parlament alelnöke, aki személyesen jött Pozsonyba megköszönni a gesztust....
Nehéz lenne nem észrevenni, hogy Szerbiában szélsőjobboldali és neonáci csoportok Koszovó és Ukrajna ellen hergelnek, bár a belgrádi ügyészség elutasította azokat a feljelentéseket, amelyeket egy belgrádi...
– Világos, hogy a Krím sohasem lesz újra Ukrajna része. Ellenzem, hogy fegyvereket szállítsanak Ukrajnába, ez csak meghosszabbítja a háborút. Mi a cél, Oroszország szétverése, a...
Ezekben a háborús időkben a török hadsereg és a török védelmi ipar is kitesz magáért, a tavalyi év utolsó napjaiban teszteltek ugyanis egy új fegyvert, amely...
Az oroszok egyre nagyobb nyomás alá helyezik Szerbiát annak érdekében, hogy hozzon létre orosz katonai bázist az ország területén. Ez bele illik abba a képbe, amely...
Nagyot fordult a világ Szlovákiában az orosz offenzíva megindulásakor. Az oroszokkal szembeni szimpátia percek alatt elszállt, a lakosság szinte egy emberként támogatta a szankciók meghozatalát. A...
Zoran Milanović horvát köztársasági elnök, akit hollywoodi allűrjei miatt gyakran Zoki Bondként emlegetünk a BALK virtuális hasábjain, hétfőn rendhagyó sajtótájékoztatót tartott. Meglepő módon azonban nem volt...
Emmanuel Macron francia elnök és Andrej Plenković horvát miniszterelnök múlt héten megállapodást írt alá 12 darab Dassault Rafale multifunkciós vadászgép megvásárlásról. Az üzlet a hosszú évek...
A június 14-én Brüsszelben tartott NATO-csúcstalálkozón számos fontos bejelentés született (a záródokumentumban Oroszországot fenyegetésnek, Kínát kihívásnak nevezték), egyúttal lehetőség adódott arra, hogy az egyes tagállamok...
A jelek szerint igaza lesz a Сега (szega = most) című bolgár napilapnak, amely már több mint két évvel ezelőtt azt állította egy összeállításának a címében,...
Újabb orosz diplomatákat utasított ki Bulgária kémkedés vádjával. A szófiai külügyminisztérium bejelentése szerint ezúttal két orosz diplomatának kell 72 órán belül elhagynia az ország területét, mert...