Bosznia
BOSZNIAI SOROS-TERV: A kör háromszögesítése, avagy a polgári társadalom megteremtése, a la Amerika
A cikk meghallgatásaAmikor júliusban Valentin Inzko, távozó bosznia-bercegovinai EU-főképviselő betiltotta a népirtás elutasításával és a háborús bűnösök dicsőítésével kapcsolatos megnyilvánulásokat, nyilván meg sem fordult a fejében, hogy mekkora “darázsfészket vert le az eresz alól”. Korábban voltak a “non paperek” is, amelyek elég nagy riadalmat okoztak, és valójában nem Inzko volt az egyedüli, aki a darázsfészek körül kalamolt.
A Biblia és a daytoni szerződés
A kíváncsi olvasók számára úgy foglalhatnánk legrövidebben össze a helyzetet, hogy Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke Inzko intézkedése óta még jobban feszegeti Bosznia- Hercegovina belső berendezésének kereteit, mint azt korábban tette.
Jelen pillanatban ott tartunk azonban, hogy egyre többen csapdosnak a darázsfészek körül. Dodik többé-kevésbé kivonult Bosznia- Hercegovina háromtagú elnökségéből, viszont néha bejár énekelgetni, és a “szerb érdekek védelmében” egyre gyakrabban hasonul meg önmagával, mivel a bojkottal felhagyva részt vesz a munkában, ha a civakodást annak lehet nevezni.
A bosznia-hercegovinai elnökség szerb tagja mindezidáig, valamint most és mindörökké azzal fenyegetőzik, hogy a Szerb Köztársaság kivonul a kulcsfontosságú bosznia-hercegovinai intézményekből, mint amilyen az igazságügy, belügy és honvédelem, a Szerb Köztársaság teljes körű autonómiájának megszerzése érdekében.
Ez viszont ellentétben áll az 1995-ös daytoni békeszerződés rendelkezéseivel, és mint ezt a bosnyák elemzők nagy előszeretettel hangsúlyozzák, gyakorlatilag a Szerb Köztársaság szecesszióját jelenti, ami persze, annak ellenére igaz, hogy a daytoni szerződés olyan, mint a Biblia, kevesen olvasták, de sokan hivatkoznak rá.
Horvát-szerb-török segítség
Akárhogy is van, a kedélyeket igencsak felkavarta Matthew Palmernek, a State Department volt boszniai különmegbízottjának “ex-machina feltűnése” a Balkánon, miután az általa betöltött tisztséget szeptember 7-én átvette Gabriel Escobar, aki szintén gyakran veteti észre magát az utóbbi időben.
Az amerikaiak most két dudást küldtek egy csárdába, miután Matthew Palmernek új posztot kreáltak, ő most a bosznia-hercegovinai választási törvény módosításáért felelős amerikai megbízott.
Palmer mindenesetre a kinevezésével összefüggő témát feszegette Zágrábban, ahol Andrej Plenković horvát miniszterelnökkel tárgyalt, és vannak bizonyos találgatások azzal kapcsolatban is, hogy titokban találkozott a hivatalosan Zoran Milanović horvát köztársasági elnökhöz látogató Milorad Dodikkal, a boszniai szerbek vezetőjével is.
Ezt a lehletőséget látszik alátámasztani a semmitmondó, nyúlfarknyi hivatalos közlemény, amelyet a Milanović- Dodik találkozó után terjesztettek a közvélemény elé. A horvát köztársági elnök csütörtökön végül színt vallott arról, hogy miről tárgyalt a boszniai szerbek vezetőjével, aki elkottyantotta, hogy három órás megbeszélést folytatott Milanović elnök úrral, de vajon meddig beszélgettek volna, ha netalán még kedvelnék egymást.
A horvát államfő elmondása szerint arról volt szó az igencsak hosszúra nyúlt találkozón, hogy “üljenek közös asztalhoz a Bosznia- Hercegovinát alkotó népek képviselői, Dragan Čović, Bakir Izetbegović és Milorad Dodik, a tárgyalóasztalnál ülőket pedig patronálják az érintett népek & országok, akiket Aleksandar Vučić szerb és Recep Tayyip Erdoğan török elnök képviselne, valamint Horvátország képviseletében személyesen ő maga.
Ennek a történetnek számtalan leágazása lehet, arra most nem térnénk ki, hogy Horvátország képviseletét illetően még lehet egy csörte a horvát elnök és a horvát miniszterelnök között, de másféle nehézségek is felmerülhetnek tekintettel a bosnyákokat támogató országok érzékenységére.
Nemzeti keresztértékesítés
A (direkt)marketingben keresztértékesítésnek (cross-selling) nevezik azt, amikor az ügynök/tanácsadó újabb terméket ad el már létező ügyfelének. Ebben az esetben is erről van szó, a szerbek, a horvátok, és az amerikaiak – akik korábbi ígéreteik ellenére a jelek szerint Európát igencsak kihagyták a buliból – különböző érdekektől vezérelve keresztértékesítéssel próbálkoznak, rálicitálva a daytoni szerződésre, amelyre a retorika szintjén lépten-nyomon felesküsznek.
A horvátok – hasonlóan szerbekhez – a nemzeti politizálást lehetővé tévő etnikai elvű képviseletben látják a jövőt, és ennek érdekében nem csak az Európai Uniónál, hanem az Egyesült Államoknál is lobbiztak, vagyis az unió és amerikaiak közbenjárását kérték a bosznia-hercegovinai választási törvény módosításához.
A bosnyákok leginkább azt szeretnék, ha semmi sem változna, mert Bakir Izetbegović és pártja már jól kifundálta, hogy a jelenlegi konstellációban miként lehet dominálni Bosznia- Hercegovinában, miután a választási rendszer hiányosságaival visszaélve a horvát kisebbség képviselőjét a bosnyákok “választják meg” a horvátoknak, de leginkább saját maguknak.
A bosznia-hercegovinai elnökségben a horvát kisebbséget Željko Komšić képviseli, akivel a zágrábi vezetés szóba sem áll, legfeljebb az ENSZ Közgyűlés szónoki pulpitusáról üzengetnek egymásnak. Horvát részről a boszniai horvát kisebbség legitim képviselőjének Dragan Čovićot, a Horvát Demokratikus Közösség bosznia-hercegovinai vezetőjét tartják, aki a keresztértékesítés szellemében Belgrádban Aleksandar Vučić szerb elnökkel tárgyalt.
A horvátok és a szerbek között soha nem volt ekkora egyetértés, mint most, mert a horvátok és a szerbek is a “nemzeti jelleg” fenntartását szeretnék Bosznia- Hercegovinában, és elutasítják az amerikaiak által felvázolt elképzeléseket, amit éppen a Zágráb által támogatott Dragan Čović fejtett ki a legplasztikusabban.
Čović nemrégiben úgy fogalmazott, hogy Bosznia- Hercegovina esetében nem kell javítgatni az “etnikai jellegzetességekkel” kapcsolatos daytoni bibliát (az államelnökségnek három tagja van: egy szerb, egy horvát és egy bosnyák), mert ez a “minimumnak tekinthető”, amit a nemzetközi szerződések, köztük a daytoni egyezmény biztosít a kisebbségek számára.
A boszniai Soros-terv
Bosznia- Hercegovinában már több évtizede próbálkoznak a kör háromszögesítésével, ami legalább annyira meddő kísérlet, mint a kör négyszögesítése. És nem csak a jó- vagy éppen rosszemlékű Valentin Inzko (nézőpont kérdése) nyúlt darázsfészekbe a háborús bűnökkel kapcsolatban hozott rendeletével, hanem a horvátok is a boszniai választási törvény módosításával kapcsolatban megfogalmazott igényükkel, ami egyúttal a daytoni szerződés precedensértékű átszabását jelentené, aminek egyébként már rég eljött az ideje.
A horvátok mindenképpen változást akartak Bosznia- Hercegovinában, de nem olyat, amilyet az amerikaiak kínáltak fel nekik, vagy kínálnának fel Bosznia- Hercegovinának. Az amerikai tervek szerint a horvátok ugyan állítólag kapnak egy választási körzetet, ami szavatolná számukra az igazi horvát “káderek bejutását” a szövetségi intézményekbe, vagyis a polgári Bosznia- Hercegovinában talán lenne egy kis nemzeti homokozójuk.
Matthew Palmer szarajevói tárgyalásainak megkezdése előtt úgy nyilatkozott, hogy a bosznia-hercegovinai vezetés esetében meg kellene szüntetni a testületek tagjainak “etnikai hovatartozásával” kapcsolatos alapelvet, amivel kiküszöbölhetnék azt a csorbát, amire az Európai Emberi Jogi Bíróság rámutatott. Az uniós testület szerint az ország nem szerb, nem horvát és nem bosnyák lakóit jelenleg megkülönböztetés éri, mivelhogy nem választhatók sem az elnökségbe, sem a törvényhozásba, illetve más állami szervekbe, mert ez a privilégium csak a három államalkotó nemzet sarjainak jár.
Amiben van némi igazság, hiszen rengeteg a vegyesházasságokból származó gyermek, de honnan jött Palmernek ez a fejlövése?
Egyrészt az amerikai diplomata jól ismeri a térséget, beszéli a nyelvet, másrészt pedig az amerikai külpolitika demokrata vonalának van egy “think tank csoportja”, amelynek az a dolga, hogy szükség esetén irányelveket dolgozzon ki, és bármennyire tetszik, vagy éppen nem tetszik, ezt a csoportot Soros György erőteljes anyagi támogatásával hozták létre 1995-ben, és tartják fenn azóta is. Ez a csoport tehát gondolkodik a diplomaták helyett, ők csak képviselik az általuk megfogalmazott álláspontot.
Ez a Nemzetközi Kríziscsoport (International Crisis Group, ICG), amelyről fél évvel ezelőtt a BALK már írt.
Marko Prelec, a Kríziscsoport volt balkáni projektigazgatója, aki mostanában is foglalkozik a “balkáni rendezéssel”, fél évvel ezelőtt így magyarázta el “a polgári Boszniára” vonatkozó elvet.
– Bosznia- Hercegovinában van egy olyan közösség, amely önmagát elsősorban boszniai állampolgárként éli meg. Etnikai értelemben lehetnek bosnyákok, de vannak horvátok és szerbek is, akik mindenek előtt állampolgároknak tekintik magukat
– nyilatkozta Prelec, aki szerint a demokrácia akkor kerül veszélybe, ha az emberek úgy érzik, hogy leszavazzák őket, vagy ha egy kis csoport ragadja kezébe a hatalmat. Szerinte Bosznia- Hercegovinában mindkét jelenség fennáll, de ennek a rendszernek a módosítását az “államalkotó nemzetek” elve nem teszi lehetővé.
A Kríziscsoport tehát már fél évvel ezelőtt megfogalmazta azt, amit most Matthew Palmer hivatalos amerikai álláspontként tolmácsolt.
Az elképzelés megvalósulása egyre inkább valószínűbb Biden óta, mint bármilyen európai, vagy netalán szerb-horvát közös javaslat, hiszen az Egyesült Államoknak van leginkább ereje ahhoz, hogy keresztül vigye az akaratát, érezze azt bárki darázscsípésnek, vagy netalán lórugásnak.
A cikk meghallgatásaCharles Michel, az Európai Tanács elnöke újraizesített rágócsontként dobta be a résztvevők közé nemrégiben Bledben, hogy az Európai Uniónak 2030-ig fel kell készülnie a további bővítésre, amivel az új tagországok felvétele ismét a brüsszeli politikai menetrend egyik kiemelt témája lesz. Természetesen csak akkor, hogy ha ezt bárki is komolyan veszi, mert hogy most a Nyugat-Balkánnak csúfolt térségben minden és bármi közelebbnek tűnik, mint a bővítés, illetve az uniós csatlakozás.
Hogyan került elő a bővítés?
Az Európai Unió sosem szeretett időpontot említeni, amikor a nyugat-balkáni bővítésről volt szó. A brüsszeli illetékesek inkább olyan üres frázisokat pufogtattak, mint például az “érdemeken alapuló integráció”, vagy mint “az uniós elvárások teljesítése”, ez az utóbbi sok esetben mozgócélpontnak számított.
Charles Michel augusztus végén Bledben arról beszélt, hogy az Uniónak 2030-ra készen kell állnia az új tagok integrálására, és hozzátette, hogy ha az EU hiteles akar maradni, akkor beszélni kell a menetrendről. Michel szózatának elhangzása óta el lehetett tűnődni azon, hogy vajon 2030 reális határidő-e, merthogy az Európai Tanács elnöke könnyen ígérget, neki 2026-ban lejár a mandátuma, így a bővítési folyamatot nem neki kell levezényelnie, kudarc esetén pedig nem neki kell magyarázkodnia.
Ráadásul nem ő az első uniós vezető, aki nyilvánosan licitált a nyugat-balkáni országok felvételének időpontjára, 2018-ban az Európai Bizottság volt vezetője, Jean-Claude Juncker tette ugyanezt, amikor egy bővítési stratégiai dokumentumban bejelentette, hogy Szerbia és Montenegró “2025-ig” csatlakozhat az EU-hoz, felsorolva az ehhez vezető szakaszokat.
SÖTÉT LÓRA TETT: Amikor még nagy, illetve nagyobb volt az egyetértés Brüsszel és Belgrád között, a kép 2018. februárjában készült (Forrás: X-platform, EcoDev EU)
A tagállamok azóta diszkréten elutasították a dokumentumot, a 2025-ös határidő pedig feledésbe merült, ahogy Jean-Claude Juncker támolygó alakja is eltűnt a történelem gomolygó ködében. Csakhogy 2018 és 2023 között nincs semmi hasonlóság, az ukrajnai háború kitörésével ugyanis új dinamika alakult ki Európában.
Angela Merkel politikai jelenléte talán lassította az agresszív orosz politika előre nyomulását, az viszont biztos, hogy a Mutti a Berlini Folyamattal képes volt összecsődíteni a balkáni vezetőket, amely által valósulhatna meg egyébként az a német elképzelés, amely alapján a Nyugat-Balkán az uniós közös piacba integrálódna, és ez lehetne az Európai Unió bővítésének egyik lehetséges forgatókönyve, amiről még majd szó lesz.
Az ukrajnai háború kitörését követően az Európai Unió részéről ugyan nagyobb a politikai akarat a bővítésre, ami azonban nem garantálja a sikert, bár a jelen pillanatban nem vagyunk abban a helyzetben, hogy végtelenül sokat lehessen szórakozni a bővítéssel, mondjuk újabb húsz évet, mint a 2003-as Thesszaloniki Nyilatkozat után. Szerbia és Montenegró több mint egy évtizede, Észak-Macedónia pedig még régebb óta várakozik.
A közvélemény és a politikai elit ellenállása a bővítéssel szemben azóta sem szűnt meg sem itt, sem ott, és a vita előrehaladtával ismét növekedhet akár az Európai Unióban (Franciaország, Hollandia, Bulgária, Horvátország), akár a “szerb világban”, ahol a belgrádi és a banjalukai vezetésnek sikerült redukálnia a csatlakozási kedvet a szerb népesség körében. További problémát jelenthet, hogy a jelölteknek igazodniuk kell az európai külpolitikai álláspontokhoz, miközben Szerbia európai szempontból erős szimpátiákat táplál Moszkvával szemben.
Charles Michel bledi kiállását vagy elszólását követően – nézőpont kérdése – az uniós vezetők bővítési hajlandóságának első nagy próbája az október 6-i granadai csúcstalálkozó lesz. Az állam- és kormányfők Granadában az új tagok befogadására való hajlandóságot tesztelik majd a három fő kérdés megvitatásával, aminek keretében azzal foglalkoznak, hogy milyen legyen a döntéshozatal a bővített unión belül, mit tartalmazzon az európai szinten követendő politika és hogy azt miből finanszírozzák.
Szegényházi vásár
Hat nyugat-balkáni ország (Albánia, Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Montenegró, Szerbia és Koszovó), Ukrajna és Moldova pályázik a csatlakozásra (Törökország esetében az eljárás befagyasztásra került). A volt Jugoszlávia néhány országa már évekkel ezelőtt megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat, míg az EU decemberben dönt arról, hogy ezt lehetővé teszi-e Kijev és Kisinyov számára is. Charles Michel szerint Grúzia, amelynek jelenleg csak “európai perspektívája” van, még felzárkózhat a többiekhez, “ha megteszi a szükséges előrelépéseket”.
A nagyszámú szegény tagjelölt ország felvétele elkerülhetetlenül hatással lesz a közös költségvetésre. A tagjelölt országok bruttó hazai terméke jóval az európai átlag alatt van, ami azt jelenti, hogy az uniós költségvetés nettó kedvezményezettjei lesznek. Ugyanakkor néhány jelenlegi kedvezményezett országnak a bővítést követően nagyobb mértékben kell hozzájárulnia az EU költségvetéséhez. Lehet barkóbázni, hogy melyik korábban csatlakozott országnak tetszik majd a legkevésbé, hogy mélyebben kell a zsebébe nyúlnia, miközben a balkáni bővítés gyengítheti az ukrán csatlakozásra fordítható támogatást, és ez további turkálást jelenthet a zsebekben.
Önmagában a nyugat-balkáni bővítés nem jelentene különösen nagy pénzügyi kihívást, mivel a régió összlakossága 17 millió körül van, ami egy közepes méretű tagállamnak felel meg. Ukrajna viszont különleges eset a többi tagjelölt országhoz képest több mint 40 milliós lakossága, és a tönkrement, illetve szétbombázott infrastruktúrája miatt.
Egy másik nehezen megoldható kérdés a döntéshozatali folyamat esetleges megváltoztatása és az egyhangúság elvének elhagyása bizonyos területeken. Ez a vita éles ellentéteket válthat ki a tagországok között, különösen, ha a jelenlegi európai szerződések módosításának kérdése is felmerül. Ez tovább késleltetheti a bővítési döntést, és meghosszabbíthatja a tagjelölt országok várakozási idejét, tehát egyáltalán nem abba az irányba mutat, amit Charles Michel Bledben felvázolt.
A bővítési dinamika gyorsulását észlelve a francia elnök a nagykövetek párizsi értekezletén elővette a többsebességű Európára vonatkozó elképzelést, miközben az Európai Bizottság bejelentette, hogy október közepén közzéteszi a progresszív integrációval kapcsolatos tervet, amelynek alapján a tagjelölt országok lépésről lépésre csatlakozhatnának az EU különböző intézményeihez: a közös piachoz és az európai politikákhoz azokon a területeken, ahol sikeresen lezárták a tárgyalásokat – mindeközben pedig Ursula von der Leyen az előcsatlakozási alapok növelését és egy “növekedési tervet” is bejelentett a Nyugat-Balkán számára.
Brüsszeli elképzelések szerint ez a megközelítés segíthetné a jelölteket abban, hogy útközben néhány kisebb győzelmet arassanak, ami keményebb munkára ösztönözné őket a végső cél elérése érdekében. Ez szép elgondolás, csak nem biztos, hogy a Balkán erre a srófra működik, könnyen előfordulhat ugyanis, hogy a tagjelölt országok megrekednek a csatlakozás valamelyik szakaszában, megfelelő szabályok hiányában pedig folytatják az egymással való acsarkodás, vagy éppen elárasztják magukkal Európát.
A nyár elején a német Kereszténydemokrata Unió (CDU/CSU) arra az álláspontra helyezkedett, hogy az uniós tagság nincs napirenden, helyette a tagjelölt országoknak inkább azt ajánlják fel, hogy 2030-ig csatlakozhassanak az európai közös piachoz. Ez egy “köztes szakasz” lenne a tagsághoz vezető úton, de ez a köztes szakasz határozatlan ideig is tarthatna. Ez a megközelítés – a progresszív integrációhoz hasonlóan – megszabadítaná a tagjelölt országokat a jelenlegi mindent vagy semmit logikától, vagyis a bent vagy kint állapottól.
Szkepticizmus a Nyugat-Balkánon
A nyugat-balkáni országok politikai vezetőinek hozzáállása sem elhanyagolható az új bővítési terveket és időpontokat illetően. Edi Rama albán miniszterelnök és Ivica Dačić szerb külügyminiszter szkeptikusan reagált a 2030-as bővítési dátumra, Ana Brnabić szerb miniszterelnök pedig azzal vádolta meg az EU-t, hogy folyamatosan változtatja a szabályokat és a feltételeket.
Az észak-macedóniai politikusok ugyanakkor rámutattak arra, hogy az integráció folyamatos halogatása miatt csökken az EU-támogatottsága az országban. Montenegróban némi beképzeltséggel úgy vélik, hogy ők tekinthetők a tagsághoz legközelebb álló országnak, így akár 2030 előtt csatlakozhatnak az EU-hoz, ezért úgy gondolják, hogy a fokozatos tagsággal kapcsolatos elképzelések feleslegesen elterelnék a figyelmet a fő célról.
Ugyanakkor, ha ezek az országok a tükörbe néznének, akkor azt látnák, hogy tele vannak megoldhatatlan problémákkal, kezdve a foglyul ejtett államtól, a diszfunkcionális gazdaságon keresztül a befagyott konfliktusokig, amelyekkel mindegyik ország küzd a múlt terhes örökségeként, arról nem is beszélve, hogy jócskán megerősödtek a térségben azok az erők, amelyek kitöltötték az Európai Unió által az utóbbi húsz évben üresen hagyott teret.
Amennyire örömteli lehet a 2030-as csatlakozási időpont meghatározása, az legalább annyira frusztrálhatja is a balkáni vezetőket, az előttük álló hat-hét évben ugyanis teljesíteniük kellene, amihez egyáltalán nem voltak hozzászokva, besöpörték ugyanis az ilyen-olyan címen érkező támogatásokat, majd tettek is valamit, meg nem is.
Nekik egyáltalán nem lesz könnyű hozzászokniuk ahhoz, hogy várnak is tőlük valamit, és ezért idegesek az olyan javaslatoktól, mint amilyet Charles Michel tett Bledben, mert az időpont meghatározása visszahelyezi a hangsúlyt a reformok terén elért, illetve el nem ért eredményekre, és elejét veszi a további időhúzásnak a Balkánon, egyúttal pedig megszünteti a vernyogást, miszerint ők készen állnak a csatlakozásra, csak az EU nem akarja a bővítést – ezekután mindenkinek egy dolga van: forduljon arccal 2030 felé!
(A Les Echos és a Le Courrier des Balkans nyomán)
Belgrádban agyondicsérik a szerb elnököt az ENSZ-ben mondott beszéde okán
Szerbiai állampolgárok ásták az alagutat Montenegróban, 19 fegyver tűnt el
BRZRKR, ÉRTVE? (K. Reeves sokoldalú tehetségéről)
Turkish companies bypass the Western sanctions, USA tappes their head
“Győzelmi megállapodást” írt alá a szerbiai demokratikus ellenzék
KÖLCSÖNÖS ZSAROLÁS: Ausztria nyomná a gázt, Románia behúzta a féket
Még idén kiírják, de csak jövőre lesznek választások Szerbiában, vajon miért?
Szerbiai állampolgárok ásták az alagutat Montenegróban, 19 fegyver tűnt el
Amelyik kakas korán kukorékol, az a fazékban fejezi be
A szerb elnök által említett napon nem lehet választásokat tartani
-
Törökország7 nap telt el azótaTörök cégek játszák ki a nyugati szankciókat, az USA a fejükre koppintott
-
Törökország5 nap telt el azóta
TRENDFORDULÓ: Vége a gazdasági lejtmenetnek Törökországban?
-
Románia2 nap telt el azóta
KÖLCSÖNÖS ZSAROLÁS: Ausztria nyomná a gázt, Románia behúzta a féket
-
Szerbia4 nap telt el azóta
Még idén kiírják, de csak jövőre lesznek választások Szerbiában, vajon miért?
