Ide kattintva meghallgathatod a cikket (kettő az egyben)

Az EU és nyugat-balkáni országok vezetőinek szlovéniai találkozóján Brüsszel képviselői – szokásukhoz hasonlóan – ismét nem árulták el, pontosan mikor léphetnek be a térség országai az unióba. A balkáni országok pedig – ugyancsak szokásukhoz hasonlóan – kicsit sértetten vették tudomásul az újabb, konkrétumok nélküli félígéreteket. Arról viszont kevés szó esik, mennyit tesznek a nyugati-balkániak a tagság érdekében, s hogyan viselkednek azok a balkániak, amelyek már tagjai az integrációs szervezetnek.

Országmustra

Szlovénia és Horvátország már tagja az uniónak, Koszovó, Szerbia, Észak- Macedónia, Montenegró, Bosznia, Albánia pedig – legalábbis a hivatalos politikai szintjén – mindent elkövet a csatlakozás érdekében. A hivatalos politikai nyilatkozatok azonban a legtöbb esetben fényévekre vannak a valóságtól, a nyugat-balkáni hétköznapok ugyanis még mindig sokszor inkább az autoriter kormányzási módszerekről, illetve az egymás közötti kicsinyes adok-kapokról szólnak.

Bár Brüsszelben ezt soha nem mondják ki nyíltan, az uniónak nincs szüksége arra, hogy az EU-t belülről bomlasztó magyar, szlovén és lengyel kormányok újabb szövetségeket kapjanak, vagy az új tagok bevigyék az unióba egymás közötti vitáikat és ezzel tovább nehezítsék a szervezet működését.

Boszniában például több mint negyed évszázaddal a polgárháború lezárása után sincs valós párbeszéd a bosnyákok, horvátok és szerbek között, a szerbek entitása, a Republika Srpska (RS) évek óta azon fáradozik, hogy nem kis orosz segítséggel kilépjen a boszniai szövetségi államból.

A volt jugoszláv tagköztársaságban élő nemzeti közösségek képviselői arról az egyszerű kérdésről sem tudnak megállapodni, hogy lehet-e az állam elnöke olyan személy, aki se nem szerb, se nem horvát, se nem bosnyák nemzetiségű. A korrupció él és virul, az EU boszniai főképviselője által kiadott határozatokat senki sem veszi igazán komolyan, s a külföldi befektetők, akik 1995 után évekig öntötték a pénzt Boszniába mára jórészt elfordultak az országtól.

Vegyes üzenetek

Szerbia – amellyel már megkezdődött a csatlakozási tárgyalási folyamat – sokszor egymásnak ellenmondó politikai lépéseket tesz. Miközben hangoztatja, hogy csatlakozni kíván az unióhoz, a belpolitikai kommunikációban az EU évek óta a támadások kereszttüzében áll, s a keleti szövetségeseket, Oroszországot és Kínát tüntetik fel Szerbia megmentőjének.

A koronavírus-járvány idején is a régi lemez forgott, annak ellenére, hogy Brüsszel több tételben jelentős összegekkel támogatta Belgrádot: az ország kapott segélyeket az EU szolidaritási alapjából is, s az Európai Központi Bank pedig 380 millió eurós hitelkerettel segíti a járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozók talpra állását.

Bármeddig is jussanak a csatlakozási tárgyalások, Szerbia addig nem léphet be az EU-ba, amíg nem rendeződik a viszony Belgrád és a Szerbiából kivált albán többségű tartomány, Koszovó között.

Az pedig jó ideig nem fog, mert ugyan valószínűleg mindenki tudja, hogy a szerb kultúra és egyház bölcsőjének számító terület végleg elveszett Szerbia számára, a területi veszteséget hivatalosan is elismerő belgrádi kormányzat alighanem gyorsan megbukna, így Koszovó elismerésére még sokáig várni kell.

Dacos albánok

Koszovóban, ahol nem Oroszország vagy Kína, hanem az USA a távoli nagy barát, ugyancsak divat az EU-t szidni. Jelek szerint az új miniszterelnöknek, Albin Kurtinak is fontosabb az, hogy a közelgő önkormányzati választások előtt összevesszen Szerbiával – s ezzel újabb szavazókat szerezzen – mint hogy megállapodásra törekedjen Belgráddal.

Az EU közvetítésével folyó koszovói-szerb tárgyalásokon már évek óta nem érnek el valódi eredményt, s a találkozók általában kölcsönös vádaskodásba és sértegetésben torkollnak. A szeptember végén kicsúcsosodott „rendszám-háború” is jól mutatja, hogy Koszovó és Szerbia mindenen össze tud veszni, s Brüsszelben is látják, hogy erre nincs nagy szükség az unión belül.

Albániában ugyan valóban cél az EU-tagság, ott viszont évek óta tart a komoly belpolitikai válság és az ellenzék – valamint a független megfigyelők – szerint – a művészből lett politikus, Edi Rama egyre inkább autoriter eszközökkel kormányozza országát. Albánia ugyan a NATO-ba már belépett, ám a jelenlegi belpolitikai folyamatok csak növelik a távolságot az uniótól.

Hasonló a helyzet Montenegróban is, ahol az EU iránt jóval kevésbé elkötelezett kormány került hatalomra a választások után, s ahol az uniópárti és már három évtizede valamilyen formában, most éppen államfőként hatalomban lévő Milo Đukanović meglehetősen korrupt rezsimet épített ki. Az egész még az 1990-es években kezdődött a cigarettacsempészéssel, mára sokkal kifinomultabb a módszerek, a család és az ismerősök tulajdonában lévő pénzintézetek és vállalatok bevonásával közlekednek a pénzek.

Büntetett éltanuló

A sorból kiemelkedik Észak- Macedónia, ahol a jelenleg is kormányzó szociáldemokrata párt súlyos belpolitikai válság árán érte el, hogy az ország nevét Macedóniáról Észak- Macedóniára változtatták át, és ezt követően a szomszédos Görögország véget vetett a macedónok euróatlanti integrációját akadályozó, 1991 óta tartó bojkottnak. (Athén úgy gondolta, a Macedónia név arra utal, hogy Szkopjénak területi követelései vannak Görögországgal szemben, és meg kívánja szerezni szomszédja Makedónia nevű régióját.)

A NATO-csatalakozás gyorsan be is következett, egy időre úgy tűnt, hogy az EU felvételi folyamat is sínre került, ám néhány EU-s tagállam, Franciaország, Dánia és Hollandia egy időre megakasztotta a közeledést.

A hármak viszonylag gyorsan visszakoztak, ám keletkezett egy újabb, a mai napig tartó probléma. Az egyik új balkáni tagállam, Bulgária azért akadályozza szomszédja közeledését, mert ki akarja erőszakolni, hogy a macedónok ismerjék el: ők valójában bolgárok, a nyelvük pedig a bolgár.

Az EU- Balkán csúcson ugyan mosolyogtak egymásra a két ország vezetői, és meg is egyeztek a probléma megoldásának a menetrendjéről, aligha várható azonban gyors áttörés: Bulgáriában most éppen a tartós belpolitikai válsággal és a sokadik parlamenti választás megrendezésével vannak elfoglalva.
Nem csak Bulgária példája lehet intő jel arra, hogyan viselkednek a már bekerültek az előszobában várakozókkal. Emlékezetes, hogy Szlovénia annak a Horvátországnak a belépését akadályozta jó ideig különféle kétoldalú viták – területi követelések és elszámolási nézeteltérések – miatt, amellyel együttműködve lépett ki 1991-ben a szétesőben lévő Jugoszláviából.

Jogosan merül fel a kérdés, milyen lesz a csatlakozási folyamat azok esetében, akik a közelmúlt eseményei miatt egyáltalán nem tekinthetőek szövetségeseknek: hogyan halad majd kéz a kézben a koszovói és szerbiai felvételi folyamat, vagy éppen milyen akadályokat gördít majd Horvátország Szerbia elé.