Úgy tűnik, hogy az ukrajnai háború ismét érintette Szerbiát, de ezúttal nem a politika vagy az energia terén. Az Orosz Föderáció külügyminisztériumának szóvivője, Marija Zaharova ugyanis...
Öngyilkosságot kísérelt meg a montenegrói legfelsőbb bíróság volt elnöke. Vesna Medenicát bűnszervezet létrehozásának és illegális befolyásolásnak a gyanújával állítottak elő, és miután rosszul lett, vagy esetleg...
Montenegróban is szükség van az Europol segítségére. A „támogatásnak” köszönhetően a podgoricai repülőtéren letartóztatták a montenegrói legfelsőbb bíróság volt elnökét. Vesna Medenica 17 évig töltötte be...
A volt Jugoszlávia a különböző nemzeti identitások süllyesztője volt, a rendszerváltást követően ezért az országban elemi erővel törtek felszínre a nemzeti indulatok, amelyek véres háborúkon át...
Szerbiában lassan sportot űznek abból, hogy az államfő meggyilkolásával riogatnak. Miután a szerb elnök köre, vagy éppen maga az államfő ezt a témát félévente előveszi, ma...
Nigel Farage, aki a BREXIT egyik leghangosabb támogatója volt, ezúttal Szerbiát élteti, miközben Ausztráliát banánköztársaságnak nevezte. Az angol euroszkeptikus politikus nem sokkal azután szólalt meg a...
Az EU és nyugat-balkáni országok vezetőinek szlovéniai találkozóján Brüsszel képviselői – szokásukhoz hasonlóan – ismét nem árulták el, pontosan mikor léphetnek be a térség országai az...
A montenegrói rendőrség közel másfél tonna kokaint foglalt le a főváros Zeta nevű részében, egy raktárban. Médiajelentések szerint a nagy mennyiségű kábítószert egy banánszállítmányt tartalmazó konténerben...
Montenegró az ötödik és egyben az utolsó volt jugoszláv tagköztársaság, amely levált Szerbiáról, nem számítva Koszovót, amely nem volt tagköztársaság. A montenegrói állampolgárok a 2006....
A balkáni és az albán maffia az egyik legveszélyesebb maffiává vált, amely átvette a kábítószer-kereskedelem irányítását a világ jelentős részén. A szervezett bűnözéssel foglalkozó globális jelentések...
Kotorban letartóztatták a Balkán egyik legveszélyesebb bűnözi csoportjának feltételezett vezetőjét. Slobodan Kašćelant azzal gyanúsítják, hogy több súlyos bűncselekményt követett el. Dritan Abazović montenegrói miniszterelnök-helyettes szerdán megerősítette...
A Vajdaságban több japán cég is megvetette a lábát. Az egyik a Japan Tobacco International (JTI), amely 2006-ban vette meg a zentai dohánygyárat, és azóta közel...
Miközben az Egyesült Államok és az Európai Unió vámokkal kínozza egymást, az oroszok elengedik a vámokat a baráti országok számára. Ez lehetővé teszik például, hogy a...