Magyarország
HUNYADI KARDJA: Három személyt gyanúsítanak a kard ellopásával
Zimonyban ellopták a Hunyadi-szobor kardját. Kilenc nappal korábban a szerb és a magyar elnök közösen avatta fel a szobrot. A tettesek már rendőrkézen vannak.
Kilenc nappal a szoboravatást követően lopták el a zimonyi Hunyadi János-szobor kardját, a szerb rendőrök azonban már el is kapták a tolvajokat.
A Večernje Novosti című belgrádi napilap internetes oldalának közlése szerint
-a kard hamarosan visszakerül a helyére.
A bronzszobor kardját három férfi és egy nő lopta el, a nőt a rendőrség szabadon engedte, a két férfit 48 órára őrizetbe vették. Harmadik társukat nemsokkal később szintén elfogták.
A három elkövetőt lopás alapos gyanújával hallgatták ki, de nem helyezték őket előzetes letartóztatásba, így szabadlábon védekezhetnek.
Az ügyészség azért nem kérte a letartóztatásukat, mert nem büntetett előéletűek, beismerték a tettüket, és visszaszolgáltatták a kardot.
Az elkövetők
Hunyadi János kardját Milija Č. (20), Jovan S. (20) és Bogdan M. (25) lopta el.
Az elkövetők egyetemisták, építészetet, illetve szobrászatot tanulnak.
– A feltételezések szerint a bűncselekmény végrehajtása idején részegek voltak.
A társaságukban lévő lány mindvégig az autóban ült, amíg a fiúk a Hunyadi János kardjával voltak elfoglalva. Így ő semmit sem tudott arról, hogy mit követtek el a barátai.
A belgrádi sajtó jelentése szerint a fiatalok egy Forddal távoztak a helyszínről. A zimonyi és a belgrádi rendőrök gyorsan megtalálták az autót.
Mivel védekeznek az elkövetők?
Nem hivatalos értesülések szerint az elkövetők azt állítják, hogy semmiféle rossz szándék nem vezérelte őket, és nem akarták ellopni a kardot.
Elmondásuk szerint aznap este szórakozni voltak, és egyszer csak az emlékmű előtt találták magukat, amelyet közelről is megvizsgáltak.
Ekkor azt tapasztalták, hogy a kardot le lehet venni a szoborról, amit meg is tettek.
– Játszadoztak egy kicsit a karddal”, majd letették a szobor mellé, és tovább mentek.
Felrémlett azonban bennük, hogy valaki akár el is lophatná a kardot, ezért visszamentek, és azzal a szándékkal vitték haza Hunyadi János kardját, hogy másnap majd beviszik a városi tanácsba, és visszaadják.
Időközben azonban a rendőrök értük mentek.
A Thuróczi-krónika
Hunyadi János egész alakos zimonyi szobrát az 1456-os nándorfehérvári csata 563. évfordulóján avatta fel Áder János magyar és Aleksandar Vučić szerb államfő.
Madarassy István Kossuth-díjas szobrászművész alkotása a Thuróczi-krónikában fennmaradt ábrázolás alapján készült.
Hunyadi János egyik kezében kardot, a másikban pajzsot tart.
A BALK egyik olvasója szerint a szobor Áder János magyar köztársasági elnökre hasonlít.
Janko Sibinjanin
A szerbek Hunyadi Jánost Janko Sibinjanin, vagyis Szebeni János néven ismerik.
– A nevét a szerb emberek körében legalább akkora tisztelet övezi, mint Magyarországon.
A nándorfehérvári csatát a szerb történelemkönyvek a törökök elleni magyar-szerb közös küzdelemnek nevezik, amelyet Hunyadi János vezetett.
Ebben a csatában a magyar-szerb seregek megsemmisítő vereséget mértek II. Mehmed török szultán hadaira.
Hunyadi János Zimonyban halt meg pestisben, így nemcsak a nándorfehérvári csatának, hanem a hadvezér egész életének is emléket állít a zimonyi Duna-parton felavatott szobor.
Fotó: Tanjug, Večernje Novosti
Szlovákia
Make SLOVAKIA Great Again: Fico nyerte a szlovákiai választásokat
Hét párt jutott a parlamentbe a szeptember 30-án tartott szlovákiai választásokon, és elvileg akár több kormánykoalíció is létrejöhetne, de a legvalószínűbb, hogy Fico újra együtt fog kormányozni korábbi párttársával, Peter Pellegrinivel és korábbi szövetségesével, Andrej Dankoval. Azzal a „kis” különbséggel, hogy nem lesz ott a Híd, hogy féken tartsa őket, így ez most Pellegriniékre várhat. Az elkövetkező időszak egyik legfontosabb kérdése mindenképpen az lesz, hogy Szlovákia a továbbiakban szállít-e fegyvert Ukrajnának. A másik rövidtávú külpolitikai kérdés a migránshelyzet kapcsán a magyar–szlovák határ lezárása, amely főleg az ingázó szlovákiai magyarok hétköznapjait érintheti.
Politikai térkép választások után
Az első exitpollok szerint a jobbközép pártoknak jó esélyük volt parlamenti többséget szerezni, de a lassan csordogáló eredmények folyamatosan lelohasztották a Progresszív Szlovákia kedvét.
Mindezek ellenére a jobbközép oldal elég jól optimalizálta a szavazatait, hiszen csak a volt kormányfő, Eduard Heger nevével fémjelzett Demokraták és a nőügyeiről híres/hírhedt, és végül az ezekbe belebukó volt kormánytag, Boris Kollár pártja maradtak ki a parlamentből.
A jobbközép populizmus azonban továbbra is jelen marad a szlovák politikában az Igor Matovič vezette Oľano és a Richard Sulík vezette SaS-nek az előadásában.
A normális pártok után vágyódó, ám a liberális túlzásoktól ódzkodó választók számára a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) jelentett mentsvárat, amely az elmúlt két választáson alig maradt a küszöb alatt, most viszont magabiztosan sétált be a parlamentbe.
Az oroszbarát oldalon elvesztegetett voksoknak tekinthetők a fasiszta Republikára és a FIDESZ propagandáját visszhangozó, egységpártnak tervezett Szövetségre leadott szavazatok, ezek a pártok pár tized százalékkal ugyan, de elmaradtak a parlamenti küszöbtől.
A Smer mégsem búslakodik, hiszen a Republika részben nehézséget is okozott volna számára a koalíciós tárgyalások során, helyettük az újjáalakult régi szövetségesükkel, a Szlovák Nemzeti Párttal (SNS) tárgyalhat az együttműködésről, amely a 2020-as választási kudarc után visszatért a parlamentbe.
A Republikával nem tűnnek el az oroszbarát szélsőségek a képviselői sorokból, egy részük korábban már a Smernél, más részük az SNS-nél landolt.
A Pellegrini vezette Hlas királycsinálóként tetszeleghet, de valószínűleg megtanulta a leckét, mert amikor hírbe hozták a Progresszív Szlovákiával, egyből csökkenni kezdtek a preferenciái, és elveszítette vezető helyét a népszerűségi versenyben.
A diplomatikusabb kiadású, de alapvetően a Smerrel egy tőről fakadó, nemzeti érzelmekkel és rendpártisággal átszőtt szociáldemokrácia papíron akár a jobbközép pártokkal is összebútorozhatna, de a párt képviselőinek nyilatkozatai alapján ez egyre kevésbé valószínű.
A Hlas még bepróbálkozott azzal, hogy az SNS-t a KDH-ra cseréli, de nem csak a Smer és az SNS szoros szövetségét kellene megbontania, hanem a KDH-t is rá kellene beszélnie a Smerrel való együttműködésre, ami nem túlzottan valószínű.
Játszd újra, Fico!
Az új kormány tehát újrajátszhatja a 2016-2020 közötti kormány felállását a Híd nélkül. Akkoriban Bugárék voltak azok, akik visszafogták Ficoékat, és így Szlovákia megmaradt euroatlanti irányultságú államnak, mi több, az EU magjához való csatlakozást tűzte ki célul a most Brüsszelt ostorozó Fico.
Ezért most Pellegriniékre várhat a Smer kampányában tapasztalt harsányság mérséklése. A 150 fős parlamentben a három párt viszonylag szűk többséggel, 79 mandátummal rendelkezne.
A gyenge pont a több nemzeti szubjektum által újjáélesztett SNS lehet, amelyet nem lesz könnyű egyben tartani a kompromisszumokkal járó döntések során.
Az egyik legfontosabb kérdés, hogy Szlovákia szállít-e a továbbiakban fegyvert Ukrajnának. Ebben a Smer és az SNS határozott véleményével szemben a Hlas látványosan maszatolt, de hamarosan kiderül, hogy csak a választások előtti óvatosság vezérelte, vagy valóban vannak elvi megfontolások is a kevésbé harcias álláspont mögött.
A másik rövidtávú külpolitikai kérdés a migránshelyzet kapcsán a magyar–szlovák határ lezárása, amely főleg az ingázó szlovákiai magyarok hétköznapjait érintheti.
Az egységpártnak tervezett Szövetség a hidasok távozásával ideológiailag megbillent, de be tudta gyűjteni azokat a Híd-szavazókat, akik számára hívószó a magyar érdekképviselet.
2020-hoz képest 112 000-ről 130 000-re növelték a szavazatszámot, ami azt jelenti, hogy a 2020-as 60 000 Híd-szavazat harmadát tudták csak megszerezni. A korábbi hidasok fele most szlovák pártra szavazott és csak a maradék választotta a Hidat és a Magyar Fórumot.
Az, hogy a Szövetség a Híd-szavazók szétrebbenése és a magyar kormány hathatós támogatásának ellenére sem jutott be a parlamentbe, azt is jelenti, hogy a Szövetségnek nincs több tartaléka.
A társadalom FIDESZ, illetve a Smer (és részben Matovič) által erőltetett megosztottsága csak a többségi közösségben vezet eredményre, egy 8%-os kisebbségnél legfeljebb a most elért 4,4%-ra lehet elég.
A Szövetség vezetői elszalasztották a nemzeti ideológiákon felülemelkedő egységpárt kialakítását, amikor az MKP-sok mindenáron be akarták kebelezni a másik két pártot, ezért nem maradt más hátra a magyar politikai szereplők számára, hogy szlovák partnereket keressen.
Ezt a Szövetség politikusai is elismerték a mostani választási eredmények értékelése során.
Merre tovább MKP?
Nagy kérdés, merre vezethet a korábbi MKP-sok útja. Egyrészt adná magát Igor Matovič pártja, hiszen a platform vezetője, Berényi József tanácsadója volt kormányfősége idején, a párt új üdvöskéje, Gyimesi György pedig a képviselője.
Külön pikantériája a választási eredményeknek, hogy képviselő lett az a Tankó Vilmos, aki a listák leadásakor elígérkezett mind az Oľanohoz, mind a Szövetséghez, de végül Matovičot választotta. Az ügy kapcsán okirathamisítás gyanúja is felmerült, hiszen Tankó tagadta, hogy aláírt volna a Szövetséghez.
EGY AZ IRÁNY: Egymásra találtak, így már négyen vannak
Kapcsolódó cikk
3+1: Nem csak Orbán, hanem Vučić és Dodik is az elsők között gratulált Ficónak
Az MKP-sok számára a másik lehetséges irány az általuk korábban sokszor szidott Smer, ami feltehetőleg nem lenne ellenére a FIDESZ-nek sem. Bár a Szövetség határozatban foglalta, hogy kizárja a Smerrel való együttműködést (ami akkor inkább fricska akart lenni a korábban a Smerrel együtt kormányzó Hídnak), de Gyimesi a kampányban már a határozat elavultságáról beszélt, holott korábbi pártja éppen a Smerrel való szembehelyezkedésből nőtte ki magát.
Szétforgácsolódtak a korábbi hidas szavazók, akiknek a nagy része euroatlanti irányultságú. A párt korábbi tagjai, szimpatizánsai tűntek fel több szlovák párt listáján is, így képviselő lett a Hlas színeiben Erik Vlček, kajakos olimpikon, a PS színieben pedig Martin Dubéci, a SaS listáján pedig Ravasz Ábel, a párt korábbi alelnöke szerepelt.
Nehéz feladat lesz őket újra egy zászló alá terelni a megmaradt hidasokkal, pedig a nyugatbarát szlovákiai választók számára egy ilyen kezdeményezés a kisebbségi ügyekben szervezetten fellépő alternatívát jelenthetne.
-
Szerbia7 nap telt el azóta
Vučić etnikai tisztogatásról beszélt, Moszkva szerint Koszovó potenciális veszélyt jelent
-
B A Balkanac3 nap telt el azóta
Felröhögünk a dolgok állásán (Kontrapunkt ’23)
-
Szerbia3 nap telt el azóta
Vajon mire figyelmeztetett Vučić a Presevo-völggyel kapcsolatban?
-
Koszovó6 nap telt el azóta
A koszovói eseményeket követően mindenki gyászol, még Szerbia is