A rendőrségi aktivitással tarkított uborkaszezon álmos csöndjében – kedden Splitben vettek őrizetbe néhány városi tisztségviselőt és vállalkozót, a zágrábihoz hasonló korrupciógyanús ügyletek vádjával – szinte...
A miniszterelnöki poszt kicsit olyan, mint a tengerészek kenyere, aminek legalábbis a horvát szállóige szerint hét kérge van. Egy egész ország jelenéért, jövőjéért kell vállalni...
Költészet és performansz – a kelet európai perspektíva címmel őszig tartó kiállítás nyílt a budapesti Kassák Múzeumban. Az éppen performáló, azzal együtt az idő hályogán...
Amíg Orbán Szerbiában szomszédol, távol a brüsszeli csatazajtól, Horvátország élvezi a szélcsendet, és a Nyugat- Balkán osztályelsőjeként számolja az unióból érkező eurókat. Az EB elnöke, Von...
A hagyományosan konzervatív nyugat-balkáni országok egy részében a homoszexuálisok hétköznapjait kedvezően érintő törvénymódosításokat hajtottak végre, a legtovább Montenegróban jutottak, ám a hétköznapokban még így is...
A Rimac Automobili bejelentette, hogy a Rimac megszerezte a Bugatti részvényeinek többségét, és hogy a jövőben a cég két alegységben folytatja tevékenységét a Rimac Bugatti...
A zágrábi menetelők azzal a jelszóval indultak neki a város utcáinak, hogy „Mindörökké Pride”, és ennek hangos dobolással adtak nyomatékot. Közben a „magyarizáció” berúgta az...
Spanyolország és Dánia után Horvátországban, a zágrábi Večernji listben is megjelent a magyar kormány fizetett hirdetése, amelyet miniszterelnökként Orbán Viktor írt alá. Az egész oldalas...
Zágrábban a reggeli órákban előállították Kazimir Bačićot (fent), a Horvát Televízió igazgatóját. Ezzel párhuzamosan bevitték a fővárosi intézményrendszer néhány fontos tiszt(ség)viselőjét, valamint a néhai Milan...
Mivel Magyarország jelenleg az ECDC (Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ) zöld listáján szerepel, a magyar állampolgárok ugyanolyan feltételekkel utazhatnak Horvátországba, mint a világjárvány előtt...
Horvátországban azt fontolgatják, hogy jutalmakat és bónuszokat kapnak azok, akik felveszik az koronavírus elleni oltást. Zágrábban már előzetes bejelentkezés nélkül, gyakorlatilag az utcáról be lehetni...
A minap felbukkant a horvát portálokon a hír, hogy Zágrábban, a Száva folyóban medúzákat kaptak lencsevégre. Szerencsére, mint kiderült, teljesen ártalmatlan édesvízi medúzákról van szó, a...
A nemzeti labdarúgó válogatott után a horvát kormány sem volt hajlandó fél térdre ereszkedni, és nem csatlakozott a magyar „pedofiltörvényt” vehemensen elítélő országok közös nyilatkozatához....
Szlovénia legendás rádiójának újságírói és támogatói pénteken gyűltek össze Ljubljanában, hogy tiltakozzanak a kulturális minisztérium döntése miatt, amellyel megszünteti a Radio Študent anyagi támogatást, és...
Horvátországban ma három szavazóhelyen ismétlik meg a helyhatósági választásokat, aminek szinte semmilyen befolyása nem lesz a végső eredményre. Aki közben a horvát médiateret figyeli, nem...
Közös ellenséggel kell megküzdeniük a szerb és a horvát főváros lakóinak, Zágrábban négyen kórházba is kerültek a madarak támadásai miatt. Felvetődik a kérdés, hogy egy...
A horvát állampolgárok már igényelhetik az uniós digitális Covid-igazolványt. A QR-kódos digitális pecséttel ellátott igazolványokat az egészségügyi minisztérium állítja ki. Az igazolvány azt tanúsítja, hogy...
Horvátországban vasárnap lezajlott a helyhatósági választások második fordulója és legtöbb helyen a papírforma jött be, nem voltak különösebb meglepetések. A Horvát Demokratikus Közösség (Hrvatska Demokratska...
Horvátország további engedményeket tesz a nyári szezon megmentésére, akárcsak egy évvel ezelőtt. A horvát miniszterelnök egy tavaly augusztusi kormányülésen utalt arra: tudatosan kockáztattatták az emberéleteket,...