Horvátország
VESZÉLYBEN A TURISTASZEZON? Terjed a Delta Horvátországban, de kevesen akarják beoltatni magukat

Horvátországban azt fontolgatják, hogy jutalmakat és bónuszokat kapnak azok, akik felveszik az koronavírus elleni oltást. Zágrábban már előzetes bejelentkezés nélkül, gyakorlatilag az utcáról be lehetni menni az oltópontokra, de így is alig vannak, akik szeretnék beoltatni magukat. Pedig Szlovénia után terjed a Delta Horvátországban is.
Motiváció nélkül nem megy
Hogyan lehet motiválni az embereket? – ma már ez foglalkoztatja leginkább a Horvát Közegészségügyi Intézetet, amelynek helyettes vezetője szerint jutalmazás nélkül nem nagyon lehet rávenni az embereket arra, hogy beoltassák magukat.
Egyelőre még nem publikus, hogy mi lehet a „jutalomfalat”, de egy-két városban a hegy és Mohamed történetéből okulva, úgy döntöttek, hogy ha az állampolgár nem megy a vakcinához, akkor a vakcina megy az állampolgárhoz.
A Nova TV esti híradója arról számolt be, hogy Belovár (Bjelovar) utcáin feltünt Cjepko, aki, illetve ami egy kisbusz, és házhoz viszi a vakcinát.
Andrej Plenković horvát miniszterelnök nem lelkesedik az „idomári módszerekért”, viszont felelőtlenek tartja azokat, aki nem adatják be maguknak a védőoltást, miután ez nem csak egészségügyi, hanem gazdasági és pénzügyi kérdés is.
Veszélyben a turistaszezon?
Az említett televízió szerint akár a turistaszezon is veszélybe kerülhet, mert a Delta megjelenése igazából Dalmáciában szembetűnő, bár felütötte a fejét a szlovén-horvát-magyar határ mentén lévő Muraközben, Varasdban (Varaždin), sőt magában a fővárosban, Zágrábban is.
A Nova TV mindezt egy meg nem nevezett epidemiológusra hivatkozva jelentette.
A tudósító azt állította, hogy Dalmáciában tartanak a Delta terjedéséből, miután a legtöbb esetet Šibenik- Knin megyéből jelentették, ahol összesen 19 ilyen beteget regisztráltak, vagyis körülbelül annyit, amennyit egy héttel korábban Szlovéniában.
Az indiai mutáns megjelent Split- Dalmácia megyében is, de ezzel kapcsolatban számok nem hangzottak el.
A tudósítás szerint a Delta-törzs elleni egyetlen védekezés a védőoltás lehet, amelyet Dalmáciában a lakosság mindössze 30%-a „tudhat magáénak”, vagyis ebben a tekintetben az ottaniak jelentősen elmaradnak az országos átlag mögött.
A tudósító megjegyezte, hogy a Delta vírus terjedéséről egyelőre senki sem akar beszélni, nem nehéz kitalálni, hogy miért.

Horvátország
SZLAVÓNORSZÁG: Hétvégi csipetkék „öreganyám gerendájáról” és egyéb furcsaságokról

A tapasztalat azt mutatja, hogy az aki nem tud egy csipetkét lazítani, az nem sok jóra számíthat az életben. A szakadatlan görcsöléstől ragad rá mindenféle nyavalya, akármilyen „egészséges” életmódnak hódol is különben. Einstein után szabadon: sokkal olcsóbb és kellemesebb pár sört legurítani a haverokkal a sarki kocsmában, mint pszichiáterhez járni. A BALK a technológia jelen fejlettségi állapotából következően még nem tud megfelelő alkoholos italokkal szolgálni kedves olvasótáborának, viszont annyit megtehetünk, hogy alkalomadtán némi komolytalansággal tegyük vidámabbá a hétvégét.
Eszéki napilap Kínában
A furcsaságok között előkelő helyen szerepel, hogy a nemrégiben az eszéki Glas Slavonije (Szlavónia Hangja) napilap kínai tudósítója Ina Stašević a pekingi China Daily napilap szerkesztőinek bemutatta a regionális horvát napilapot, a jövőbeni együttműködés reményében.
Bármennyire furcsának tűnik is a hír, mégsem nélkülöz minden logikát, mert az Eszéki Egyetem már évek óta jó kapcsolatokat ápol a Huaweijel, és a szlavóniai üzletemberek is már egy ideje próbálkoznak a kínai piacon, például az eszéki sörgyár, vagy a Žito élelmiszeripari kombinát.

Az APM Terminals és a helyi Energia Naturalis (ENNA Logic) vállalat megkapta a koncessziót a fiumei konténerterminál kiépítésére (Forrás:
WorldCargo News)
Ha már Szlavónországnál tartunk, a vukovári gázmogul, Pavao Vujnovac Energia naturalis (ENNA) csoportosulása megkezdte az előkészületeket a tőzsdei bejegyzésre.
Hogy melyik tőzsdéről van szó, pillanatnyilag még nem tudni, de egyes híresztelések szerint akár a Zágrábi Tőzsdén is jegyezhetik az ENNA részvényeit, ami jelentős mértékben megnövelhetné a nem túl jelentős horvát tőzsde forgalmát, lévén hogy az ENNA meghirdetett befektetései meghaladják az egy milliárd eurót.
A vállalat jelentős projekteket fejleszt a megújuló energiaforrások, elsősorban a nap- és geotermikus energia szegmensében, de folytatódnak a vasúti teherszállításon és a kikötőkön keresztül történő szállítás és logisztika fejlesztésébe történő beruházások is, különösen a stratégiailag fontos Rijeka Gateway projekt révén, amelynek célja, hogy Fiume új közép-európai logisztikai csomóponttá és az Adria legfontosabb konténertermináljává váljon.
Öreganyám gerendája
A nyári székhelyemhez képest a szomszédos faluban, Babina Gredában – szó szerint fordításban Öreganyám gerendája, Google-magyarul pedig Babagerenda, de valójában a greda jelentése itt nem gerenda, hanem a környezetéhez képest magasabban fekvő területet jelenti – az ENNA Geo húsz év után feltámasztotta az itt található termálvizes furatokat.

Az elmondottak „képi nyelvre” lefordítva (Forrás: Županjac.net)
A HINA horvát hírügynökség jelentése szerint az ENNA Geo szakértői négy hónapos, időjárási és egyéb problémákkal való küzdelem után biztonságos munkaterületet készítettek elő a hidrodinamikai mérésekhez a Babina Greda 1 furatnál, Nikola Legčević projektmenedzser pedig megerősítette a mező nagy geotermikus potenciálját.
A HINA ugyan nem tért ki erre, de mi azzal bővítjük ki az információt, hogy a tulajdonképpeni nagy durranás a Babina Greda 2 furat, ahol 3,5 kilométeres mélységben 2002-ben 170 fokos termálvizet találtak.
Ez ugyanis kifizetődővé teszi az esetleges, akár 65-80 megawatt teljesítményű geotermális erőmű kiépítését is. A projekt ez idáig azért hevert az íróasztal fiókjában, mert a geotermális erőművek építése roppant drága, és ha nem lenne a jelenlegi európai energiaválság, valószínűleg nem is foglalkoznának vele.
Konkrétan 1 MW költsége 6-8 millió euró körül van, ami azt jelenti, hogy egy 10 MW-os erőmű kiépítése 60-80 millió euróba kerül. Viszont ez megbízható, tiszta energiaforrás és a meleg víz az energiatermelés mellett, tovább hasznosítható, lakossági, vagy gazdasági célokra értsd: lakások, melegházak fűtése. Ha már így elérkeztünk a környezetvédelemhez, leírom azt is, amin már egy ideje morfondírozom.
Zöldek-e a zöldek?
Ahogy múlik az idő, egyre inkább arra a véleményre hajlok, hogy a zöldek politikai pártként leginkább attól zöldek, hogy elképesztő zöldségekkel traktálják az embereket.
Például Németországban csakazértis leállítják az atomerőműveket, de ezerrel hajszolják a szénmel működő hőerőműveket. Meg akarják szüntetni a függőséget az orosz földgáztól, és ennek érdekében kialakítják a függőséget az egyéb helyekről származó, jóval drágább gáztól.

Kapcsolódó cikk
A TUDÓSÍTÓ VISSZAVÁG: Kinek az ángyikája elfogult, továbbá megawattok a föld mélyéről
Valahogy senki sem veszi a fáradtságot, hogy elmagyarázza a tisztelt publikumnak, hogy miután nem rendelkezik számottevő saját energiaforrással, Európa még egy jó ideig külső forrásoktól függ, és a legtöbb amit megtehet, hogy több forrásra támaszkodik.
Ha már a zöldeknél tartunk, hogy fér össze a környezetvédelemmel a háborúság támogatása? Ha belegondolunk és miért ne gondolnánk bele, kevés olyasmi van ami jobban ártana környezetünknek, mint a harci tevékenység.
Elég csak arra gondolni, hogy a francia-belga határ mentén Verdun közelében még mindig – több mint száz évvel az I. világháború után – létezik az úgynevezett „vörös övezet” ahol a talaj annyira szennyezett az elpufogtatott robbanóanyagtól, harci gázoktól, egyéb „finomságoktól”, hogy máig is veszélyesnek számít.
Törődik ezzel Annalena Baerbock? Nem úgy néz ki.
-
Koszovó4 nap telt el azóta
KOSZOVÓI ELNÖK: Szerbiának nincs helye az európai nemzetek között, plusz 1 kecske
-
English6 nap telt el azóta
HYPOCRITICAL PROTEST: 52 Serbian and 41 KFOR soldiers injured in Kosovo, including Hungarians
-
Szlovákia4 nap telt el azóta
GLOBSEC 2023: Szlovák biztonságpolitikai fesztivál, amelyre az egész világ odafigyelt
-
Szerb Köztársaság1 nap telt el azóta
Dodik Moszkvába utazgat, mégis kap pénzt az Európai Uniótól