Az Egyesült Fantomok Mozgalma, röviden PUF, a 2022-es választásokkal kapcsolatban is feltűnt már, amikor egy Mile névre hallgató szamarat kívánt indítani az április 3-ai elnökválasztáson
A szerbiai orosz diaszpóra tagjai közül egyesek már azon gondolkodnak, hogy tovább kellene állni, mások viszont úgy vélik, hogy Szerbiában még mindig jobb a helyzet, mint...
Vulin két és fél évvel ezelőtt egy moszkvai találkozója alkalmával állítólag a legszigorúbb titoktartás mellett az oroszokkal közösen munkacsoportot hozott létre a „színes forradalmak” letörésére, beleértve...
Az ifjú Pásztor szerint ez teljesen rendben van, és semmi "spektakuláris" nem történt azzal, hogy a VMSZ magában Szerbiában, beleértve Belgrádot is, körülbelül 4000 szavazatot kapott
A boszniai szerbek attól tartanak, hogy ha sikeresek lesznek a belgrádi megmozdulások, akkor a "színes forradalom" átterjed a Szerb Köztársaságra is
A Balkán máig vérző seb Oroszország számára, ahol nem tudta igazán megvetni a lábát, és ha a szerbeket is "kiengedi a markából", akkor végképp elveszti a...
Mindkét oldal a választói akarat védelmében lép fel, amelyet persze másképp és másképp értelmez, holott egyelőre nem világos, hogy igazából ez a fogalom mit is takar
Vučić szerint az ellenzék Szent Péterre, a csalásokra vagy a boszniai szerbekre hárítja a felelősséget, mert sokadik alkalommal nem volt képes megnyerni a választásokat
A tüntetők olyan hazában szeretnének élni, amelyben nincsen (hatalmon) azok a tolvajok, akik a Szerb Haladó Pártban leledzenek
Ami a miniszterelnök csúsztatását illeti, annak az a célja, hogy hamis adatok terjesztésével, és ezáltal az ország félrevezetésével gyanúsítsa meg az ellenzéket
A szerb elnök azzal illusztrálta a Budapest-Belgrád közötti gyorsvasút fontosságát, hogy a szerbek 2 óra 40 perc alatt a Váci utcánál lehetnek
Az ellenzéki megmozdulást támogató diákság szerint az új választások megtartása előtt meg kell tisztítani a választói névjegyzéket a "migráns szavazóktól"
A hétfő délutáni órákban letartóztatták Ranko Debevecet a boszniai bíróság elnökét és Osman Mehmedagić Osmicat a boszniai titkosszolgálat korábbi első emberét Szarajevóban. Milanko Kajganić főügyész a...
A vasárnapi választásokat követően eddig csak a magyar, az orosz, a kínai, a török és az azeri vezetés gratulált a szerb elnöknek a december 17-i választások...
Fokozódik a helyzet Szerbiában, ahol az ellenzék tüntetést tartott a belgrádi helyhatósági választásokon észlelt szabálytalanságok miatt, a Szerbia az Erőszak Ellen ellenzéki tömörülés ugyanis leginkább ezekre...
Bármilyen hihetetlen, nagyon is megfelel a Szerb Haladó Pártnak (SNS), és legfőképpen Aleksandar Vučić államfőnek, hogy évente az urnák elé citálja az embereket, és ezzel erősítse...
A hazai és külföldi megfigyelők számos bírálatot fogalmaztak meg a szerbiai választásokkal kapcsolatban, a Szerbia az Erőszak Ellen elnevezésű ellenzéki tömörülés pedig máris tüntet a belgrádi...
The Serbian Progressive Party achieved its largest success to date in the Serbian elections on December 17, led by Aleksandar Vučić, with nominal party leader Miloš...
Előző cikkünkben arról számoltunk be, hogy a Szerbiai Haladó Párt elsöprő győzelmet aratott, és a szerb elnöki ismertetés szerint mindent megnyert, amit csak lehetett: megnyerte az...