Importáru: Amerikából érkezhet az új szerb miniszterelnök?

Folynak a találgatások, hogy kik lehetnek Miloš Vučević utódai a miniszterelnöki poszton. A Danas napilap értesülései szerint Szerbia importból szerzi be az új „miniszterelnököt”, nem is akárhonnan, egyenesen az Egyesült Államokból. Ilyesmire már volt példa a „nagy előd”, Slobodan Milošević esetében: amikor kezdett tarthatatlanná válni a helyzet, akkor megtalálták Milan Panićot. Kik most a jelöltek, és mit árul el ez Szerbia politikai irányvonaláról?

Sikeres lemondás

Közel két hónapos bizonytalanságot követően a szerb parlament hivatalosan is tudomásul vette Miloš Vučević kormányának bukását.

Ezzel új fejezet nyílik a szerb belpolitikában: Aleksandar Vučić államfőnek április 18-ig kell eldöntenie, hogy megnevez-e új kormányfőjelöltet, vagy inkább feloszlatja a parlamentet, és új választásokat ír ki.

A Danas napilap értesülései szerint „az új választások lehetősége jelenleg nem szolgálja a hatalom érdekeit”. Különösen azért nem, – tesszük hozzá – mert a lakosság körében népszerű diákszervezetek zátonyra futtathatják a választásokat a Szerb Haladó Párt csalásokra épülő választási gyakorlatának leleplezésével.

Így egyre valószínűbbnek tűnik, hogy Vučić inkább új kormányt állít fel, lecserélve a jelenleg kevéssé népszerű miniszterek egy részét, beleértve ebbe a radikális miliőből érkezett Vučevićet is, akinek a kormányzása teljes csőd volt.

A legnagyobb kihívást azonban a megfelelő, együttműködésre hajlandó és politikai múlttal nem terhelt miniszterelnök megtalálása jelenti. A Danas jól értesült forrásai szerint a megoldást a diaszpórában keresik: a lehetséges jelöltek mindegyike az Egyesült Államokhoz köthető.

Három név a kalapban

Három nevet emlegetnek: Desko Nikitović, Branko Milanović és Ivan Trifunović – mindhárman a szerb diaszpóra prominens alakjai.

Desko Nikitović, aki jelenleg az East Point Metals Ltd. ügyvezető elnöke, a legesélyesebb jelöltként tűnik fel. Az ariljei születésű üzletember jogi tanulmányait Belgrádban végezte, majd 1990-ben emigrált az Egyesült Államokba.

Chicagóban aktív szerepet vállalt a szerb közösségben, többek között háborúellenes tüntetések szervezésében és a szerb–amerikai kapcsolatok fejlesztésében. 2003-ban kinevezték Szerbia chicagói főkonzuljává, 2005-ben pedig ő szervezte meg, hogy Belgrád és Chicago testvérvárosi kapcsolatot kössön.

Nikitović ma is több gazdasági és kulturális projekt élén áll, és kettős állampolgárként ideje jelentős részét Szerbiában tölti.

A másik jelölt Branko Milanović, a világszerte elismert közgazdász, a globalizáció és a gazdasági egyenlőtlenségek kutatója. Pályafutását a Világbanknál kezdte, majd rangos amerikai egyetemeken – többek között a Johns Hopkins Egyetemen – oktatott.

Tudományos munkássága alapján Milanović technokrata kormányfőként képzelhető el, ugyanakkor kérdés, mennyire lenne hajlandó politikai kompromisszumokra.

Szóba került még Ivan Trifunović neve is, a Pupin kezdeményezés nevű szervezet képviseletében. Kémikus végzettséggel, a UCLA-n (University of California, Los Angeles) szerzett PhD-fokozattal és a világ egyik legelső és legjobb üzleti iskolájából származó Wharton MBA-diplomával (University of Pennsylvania) rendelkező szakember, aki a gyógyszeriparban és biotechnológiában ért el vezető pozíciókat.

Több szabadalom birtokosa, korábban a Johnson & Johnson onkológiai termékeiért felelt. Komoly menedzsmenttapasztalattal rendelkezik, de politikai múltja szinte teljesen hiányzik.

Stratégiai választás – taktika vagy fordulat?

A külföldről „importált” miniszterelnök ötlete önmagában nem szokatlan Szerbia esetében – Ana Brnabić kinevezésekor is hangsúlyosan szerepelt az „amerikai kapcsolat”. Brnabić azonban mára már túlságosan „domesztikálódott”, így elveszett a külföldi diploma varázsa.

Ha figyelembe vesszük, hogy Vučević lehetséges utódjaként korábban inkább hazai politikusok nevei merültek fel – például Marko Đurićé –, a jelenlegi irányváltás jól mutatja, mennyire fontos a hatalom számára egy olyan személy, aki egyrészt mentes a hazai pártpolitikai konfliktusoktól, másrészt nemzetközi háttérrel és gazdasági beágyazottsággal rendelkezik – hogy a „trumpi tényezőről” ne is beszéljünk.

Miközben a parlamenti ellenzék egy átmeneti, szakértői kormányban látja a kiutat a jelenlegi helyzetből, a hatalom a diaszpóra irányába fordul – talán azért, hogy egy „technokrata” arc mögé rejthesse saját politikai szándékait.