Connect with us

Szerbia

Vučić eredményt hirdetett: 10:0 – a demokrácia megint kikapott
Az elnök bemondta az eredményeket, a szerbek pedig statiszták maradtak a saját országukban

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

A szerbiai választások ismét bebizonyították, hogy a végeredmény nem feltétlenül ott születik, ahol a szavazatokat számolják, hanem ahol kimondják. Aleksandar Vučić ezúttal is magára vállalta a választási bizottság szerepét, és gondoskodott róla, hogy a történet kerek legyen: mindenhol győzelem, mindenhol ugyanaz a név, a rezsim pedig boldogan ünnepel

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

A szerb elnök még nem allergiás az aszpartámra, ezért bírja a Zero Colát, Vucic eredményt hirdetett
A szerb elnök még nem allergiás az aszpartámra, ezért bírja a Zero Colát (Forrás: Screenshot, Informer)
Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Mára már hagyománnyá vált Szerbiában, hogy a választások eredményeit nem a választási bizottság jelenti be, hanem személyesen maga a szerb elnök, és ez nemcsak a parlamenti választásokra vonatkozik, hanem az önkormányzati választásokra is. Ez történt most is, a bejelentéssel azonban ezúttal egy órát késett az elnök, sokat kellett várni a „hiteles eredményekre”.

Kúlán majdnem izgalmas lett

A szerbiai televíziós csatornák pártállástól függetlenül egyetértettek abban, hogy a legbizonytalanabb helyzet a vajdasági Kúlán alakult ki a választások előtt, ahol a Vajdasági Magyar Szövetség összefeküdt Vojislav Šešelj radikálisaival, de kérdés, hogy mi lesz a következő alkalommal, ami a magyarországi választások eredményeitől is függ a kormányellenes N1 televízió elemzője szerint.


Aleksandar Vučić a kúlai egyetemista lista eredményeit azzal igyekezett minimalizálni, hogy a régióból „támadás” érte a várost: a választás napján szerinte több zágrábi rendszámú autó volt ott, mint helyi jármű. Az „usztasa-szál” elegánsan belengetve, bizonyíték nélkül – mert a jó történethez nem mindig kellenek tények, elég a hangulat.

A logika egyszerű: ha van rendszám, van összeesküvés – bár a Szerb Haladó Párthoz közeli motorosok ezt rendszerint rendszám nélkül intézik, vasárnap is hosszas túráztatással bőgették a böhömnagy gépeket a szavazásra induló lakosság megfélemlítésére.

Miközben vasárnap későeste a szerb elnök az eredményeket olvasta, a család is hozta a kötelező elemeket: fia és barátai forradalmi rigmusokat skandáltak az újságírók között, mintha egy focimeccs és egy önkormányzati választás közötti határvonalat próbálnák elmosni. Az elnök röviden rendre intette őket – a forradalomnak is megvan a protokollja.

A szerb elnök kihasználta az alkalmat, hogy a választások eredményeinek bejelentését az összes szerbiai televízió közvetítette, és így közölhette az ország lakosságával, hogy a legfrissebb közvélemény-kutatási eredmények szerint a Szerb Haladó Párt az utóbbi 5–6 évben most van a legjobb helyzetben.

Vučić egyúttal egységre szólított fel, és azzal stresszelte az embereket már nem először, hogy megítélése szerint nehéz idők várnak az országra.

Egyéb eredmények

A nem teljesen végleges eredmények szerint mindenhol a Szerb Haladó Párt nyerte a tíz községben tartott önkormányzati választásokat, amelyekhez mindenhol Aleksandar Vučić adta a nevét, miután ő az egyetlen igazi brand Szerbiában.

Megjegyzendő, hogy a részvételi arány a tíz község közül csak egyetlen helyen volt alacsonyabb, mint négy évvel ezelőtt, a réz- és aranybányájáról ismert Majdanpekben, a többi helyen négy-öt százalékkal többen mentek el szavazni, mint az előző ciklusban.

Részvételi arány 2022-ben és 2026-ban községekre lebontva

Részvételi arány 2022-ben és 2026-ban községekre lebontva (Forrás: Vreme)

Miután nem a választási bizottság tette közzé az eredményeket, kénytelenek vagyunk elhinni, amit a szerb elnök mond. Nem azért, mert maradéktalanul megbízunk benne, hanem azért, mert egész Szerbia ezt teszi, bemondásra hitelesnek tekinti az eredményt.

A Szerb Haladó Párt (SNS) forrásai szerint 90-95 százalékos feldolgozottság alapján Aranđelovacban a haladók 52,96%-ot szereztek, a diáklista 44,9%-ot kapott, még három lista vett részt a választásokon, de nem lépték át a küszöböt.

Ezt azért érdemes megjegyezni, mert a fantomlisták nemigen tudták befolyásolni az eredményeket a maguk egy százalék körüli hozamukkal, ezért kár volt rájuk költeni.

Bajina Baštában a kormánykoalíció a szavazatok 53,49%-át kapta, a diákok és az ellenzéki pártok közös listáját 41,35%-kal jutalmazták a szavazók.

Borban az SNS 49,22%-ot söpört be, az ellenzéki és egyetemista összefogás 40,3%-ot hozott.

A legnagyobb különbség Kladovóban volt a kormányzat és a diákok között, a haladók 71,98%-ot, a diákok pedig 26,69%-ot szereztek.

A bolgár határ közelében lévő Knjaževacon a haladók 57,11%-ot gyűjtöttek be, így a diákoknak 32,9% maradt.

A legszorosabb verseny Kúlán alakult ki, ahol a Szerb Haladó Párt mindössze 50,52%-ot mondhat magáénak, a Fiatalok Hangja diáklistának pedig viszont 48,1%-kal kellene beérnie, de nem éri be. Előfordulhat, hogy egyes szavazóhelyeken megismétlik a választásokat, ami még hozhat változásokat, miután csak egy mandátum a különbség.

Lučaniban a haladók 63,78%-os eredményt értek el, az Együtt a diákokért 33%-kal maradt alul, itt semmi sem kérdéses, a szerb elnök kiemelte, hogy különösen elégedett a lučani eredménnyel.

vlachok

Kapcsolódó cikk

Titokzatos ösvényeken

Majdanpekben a választási eredmények az SNS napját aranyozták be: 65,64%-kal, a vlachokat tömörítő Nu Dau választási lista 19%-kal lett ezüstérmes, a Mi döntünk pedig a maga 13%-ával a legkevesebb döntési joghoz jutott az önkormányzatban. Megjegyzendő, hogy itt a diákok senkit sem támogattak.

Sevojnóban a haladók 51,48%-ot kaparintottak meg, az egyesült diáksereg pedig 44,84%-ot harcolt ki magának.

Smederevska Palankában a Szerb Haladó Párt 58%-ot csipegetett össze, a diáklista 29,22%-ot gyűjtött be, az egyesült ellenzéknek pedig 9,05%-kal kellett jól laknia. Az SNS a nevető harmadik volt ebben a városban, miután a választási kampányban szakadás történt a diákok és az ellenzéki pártok között.

Az eredmények áttekintése után még egyszer emlékeztetnék arra, hogy ezek a Szerb Haladó Párt által rögzített eredmények, de a választási bizottság sem számolhat másképp, főleg azt követően, hogy Vučić elnök már kijelölte a csapásirányt.

Mindenki úgy ünnepel, ahogy tud

A rezsimhű Informer Televízió tűzijátékkal készült a választási eredmények kihirdetésére, amely néhány perccel az elnöki bejelentést követően kezdődött.

Dragan J. Vučićević, az Informer főszerkesztője élő adásban töltött egy italt az ügyeletes szerkesztőknek, hogy koccinthassanak a Szerb Haladó Párt győzelmére, majd nótázásba kezdtek, szintén élő egyenesben.

A főszerkesztő a veszteseket azzal vigasztalta, hogy négy év múlva ismét lesznek választások, gyorsan elszáll az idő, de most a „normális Szerbia” győzött.

Knjaževacban is tűzijátékkal ünnepeltek a haladók, miközben több városban előkerültek a rezesbandák, hogy éjfél előtt fél órával hatalmas hangzavarral éltessék a „haladó diadalt”. Majdanpekben és Smederevska Palankában is fújták a nótákat.

A haladók tehát készültek a győzelemre, volt minden, tűzijáték, koccintás és nótázás élő adásban, rezesbanda – a demokrácia hangja ezúttal is szépen szólt, bár kicsit lakodalmas stílusban.

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Nulladik típusú találkozások, Ilija Srdanovic, az Egyetemista lista vezetője és Pásztor Bálint a magyar nagykövetségen rendezett fogadáson. Az egyik hozzászóló azt kérdezi, hogy Pásztor két ilyen brutális vereség után sem mond le?
Vajdaság5 nap telt el azóta

Túlélték, mégis meghaltak: a vajdasági magyarok megbüntették a VMSZ-t
Két mandátum, egy korszak vége? - A VMSZ történelmi visszaesésének politikai tanulságai

Ennyi sem maradt a Pionír parkban felállított sátortáborból, a "fekete sereg" és a rendőrök elvonulása után az ünneplők ugyanis felgyújtották, és a tűz martalékává vált Aleksandar Vučić nagy műve (Forrás: X platform)
Szerbia5 nap telt el azóta

Puccsra készült Vučić a választási vereség után? Orbán beszélte le róla?
A Times forrásai szerint négyezer rendőr és háromezer verőember állt készültségben, de aztán hirtelen fordulat történt

Aleksandar Vučić Szabadkán is megbukott. A Szerb Haladó Pát molinóonak eltávolításában részt vett Iso Planić, ismert szabadkai hegymászó és tanár is, akit törvénytelenül bocsátottak el egy szabadkai középiskola éléről, mert mindvégig kitartott tiltakozó tanárai és a diákjai mellett
Szerbia7 nap telt el azóta

Az egyetemisták Szabadkán megvonnák Vučićtól a díszpolgári címet
Vučić szabadkai trónfosztása: a választók már elvették a volt szerb elnök díszpolgári címét

A szerb választások után kezd újra rendeződni a tájékoztatási rendszer, amelynek a segítségével Aleksandar Vučić uralta Szerbiát, legalábbis annak a közszolgálati része. Ennek a koronaékszere a szerb állami televízió (RTS) volt. A képen a parlament közvetlen közelében elhelyezkedő RTS egyik szárnya látható
Szerbia5 nap telt el azóta

Szerb választások: az RTS-nél hullanak a fejek a politikai fordulat után
Miután Aleksandar Vučić elveszítette a választásokat, a köztelevízió hirtelen felébredt

November 21-én több horvát városban is utcára hívják a polgárokat. A célok ismertek, a szervezők kevésbé. Mindeközben az egyik zágrábi portál komolyan elemzi a címben felvetett lehetőséget, de lesznek-e valóban horvátországi tüntetések
Horvátország6 nap telt el azóta

Magyarország és Szerbia után Horvátország következik?
Megérkeztek a névtelen forradalmárok, akik tüntetésekre mozgósítanak, de lehet, hogy ez csak digitális blöff

Mielőtt rátérnénk a Montenegró EU-csatlakozására, gyönyörködjünk ebben az autóban egy kicsit, amihez nem nehéz jutni, ha szemfüles az ember, merthogy ezúttal is bebizonyosodott a régi sületlenség, hogy alkalom szüli a tolvajt
Horvátország4 nap telt el azóta

Zágráb félhivatalos üzenete Podgoricának: ne számítsanak a német nyomás sikerére
Zágrábi figyelmeztetés Podgoricának, Karlo Ressler kemény szavai és egy eltűnt Bugatti szerencsés véget ért története

Szabadkai ünneplés a szerbiai választások után, Vučić vereségét követően
Szerbia7 nap telt el azóta

Egy választási megfigyelő rövid naplója
Szerbiában most értek véget a kilencvenes évek: sokan úgy érzik, születésük óta most először szabadok

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap