Connect with us

Bulgária

KORONAVÍRUS: Törökország lezárta Görögországgal és Bulgáriával közös határátkelőit, a migránsostrom viszont tovább tart

Avatar photo

Közzétéve:

a megjelenés dátuma:

Cikk meghallgatása

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE

Törökország a járvány miatt lezárta Görögországgal és Bulgáriával közös határátkelőit. Az ankarai vezetés ezen túlmenően 20 országgal, köztük 10 európai országgal is, leállította a légi közlekedést. Törökországban az új típusú koronavírusnak hivatalosan 359 fertőzöttje van, a kórban eddig négy ember vesztette életét. Közben a migránsok tovább ostromolják a görög határt Kasztaniesznél.

Határzár

Törökország lezárta határait Görögország és Bulgária felé a személyforgalom előtt.


A beszámolók szerint a teherforgalmat nem korlátozzák.

Törökországnak három-három határátkelője van Bulgáriával és Görögországgal, utóbbiból az egyik kizárólag vasúti.

Az ankarai kormány leállította a Törökország és Görögország között, az Égei-tengeren közlekedő kompjáratokat is.

Aktivisták szerint mindeközben több száz migráns ostromolja a görög határt Kasztaniesznél.

Helyszíni beszámolók szerint az ostrom folyamatos, ugyanez volt ugyanis a helyzet csütörtökön este is.

Van gazdasági segélycsomag

Az Anadolu hírügynökség szerint csütörtökig négy ember vesztette életét a koronavírus következtében, miközben 359-re emelkedett a megbetegedett emberek száma Törökországban.

Fahrettin Koca egészségügyi miniszter közlése szerint a legutóbbi áldozat egy 85 éves asszony.

Recep Tayyip Erdoğan a járvány elleni küzdelmet koordináló testület ülésén kijelentette, hogy egy 100 milliárd lírás, vagyis mintegy 4,9 billió forintnak megfelelő csomaggal enyhítik a járvány gazdasági hatásait.

Többek között támogatják az ország egyik húzóerejének számító Török Légitársaságot, de megemelték a nyugdíjminimum értékét is.

A török államfő egyúttal arra kérte az embereket, hogy ne hagyják el az otthonaikat, és kerüljék a társadalmi érintkezést, amíg a fertőzésveszély nem múlik el.

– Ha mindannyian figyelmesen betartjuk az óvintézkedéseket, az otthontartózkodás idejét három hétre tudjuk korlátozni


– hívta fel a figyelmet a török elnök.

A török vezetés a napokban az egész ország területén bezáratta az iskolákat, a színházakat, a mozikat, a koncerttermeket, a bárokat, a kávézókat, a vidámparkokat és az uszodákat.

MTI/BALK

BÉRELHETŐ FELÜLET
BÉRELHETŐ FELÜLET VÉGE



Facebook

Ha nem is orbáni-vučići "szuverenista szövetség", de erős irányváltás a magyar kül-, gazdaság- és energiapolitikában a Balkán tekintetében főleg. Az egyik fő téma természetesen az Adria-kőolajvezeték. A képen Kapitány István, Orbán Anita, Gordan Grlić Radman és Ante Šušnjar (Forrás: Magyar Külügyminisztérium, Screenshot)
Horvátország6 nap telt el azóta

Orbán, Kapitány, a főnök, a kukta és a pohárnok
Az Adria-kőolajvezeték Zágrábban összehozta a magyar és horvát minisztereket, miközben Splitből Szerbia kapott egy politikai figyelmeztetést.

Pásztor Bálint a VMSZ-nek kampányolva járja a vajdasági településeket, ahol az ottani magyarokkal találkozik, művelődési házakban, utcafórumokon és házról házra járva. Ez a kép egy erzsébetlaki utcafórumon készült (Forrás: Facebook, Pásztor Bálint)
Vajdaság6 nap telt el azóta

Pásztor Bálint haladó lózungokkal kampányol: ha nincs VMSZ, „vége a közösségnek”
Pásztor Bálint szerint veszélyes lehet az Egyetemista listára adott magyar szavazat, miközben nő az elégedetlenség

Dodik teljes mellszélességgel bedobta magát Vučić mellett a szerbiai választásokon, elvégre nagyon hasonlítanak egymásra, mindketten bármit megtennének azért, hogy örökkön-örökké ők uralják a szerb népesség kisebb-nagyobb szeletét (Forrás: Dodik.net, X platform)
Szerbia2 nap telt el azóta

Dodik már érzi, hogy Vučić győzni fog
Dodik már érzi Vučić győzelmét, a rendőrség pedig gondoskodott a nagybecskereki kampánygyűlés nyugalmáról

Mihail Zvincsuk a montenegrói tengerparton, ahova egy végig nem térhet vissza. A Rybar tevékenységét az orosz titkosszolgálatok is segítik
Montenegró2 nap telt el azóta

A titkosszolgálatok is megmozdultak a Rybarért, visszatérne a Balkánra
Öt orosz, egy elkobzott drónkészlet és néhány befolyásos moszkvai támogató – különös filmforgatás Montenegróban

Horvátországban van egy két cementgyár, amely szemétégetőként is működik. A tervek szerint a komoračnoi Holcimban égetnék el a gospići hulladékot, ha ezt a tiltakozók esetleg nem akadályozzák meg
Horvátország22 óra telt el azóta

Szemétégető erőművek: Horvátország négy létesítményt tervez
A szemétből energia lehet, de a horvát hulladékpolitika körül leginkább az indulatok szabadultak el

A Rybart, vagyis Mihail Zvincsukot és társait egy tivati szállodánál kapták lencsevégre (Forrás: Vijesti)
Montenegró4 nap telt el azóta

A Rybar fennakadt a montenegrói hálón
A montenegrói titkosszolgálat öt oroszt kapcsolt le, miközben Moszkva már fogolycserét emleget

Haladó körökben Raša Nedeljkov, a CRTA választásmegfigyelő szervezet programigazgatója sajtótájékoztatón ismertette a szerbiai választásokkal kapcsolatos megállapításokat
Szerbia3 nap telt el azóta

A független választási megfigyelő Vučićék legnagyobb ellensége?
A hatalom a független választási megfigyelőket támadja, a CRTA pedig tovább számolja a szabálytalanságokat

Magyarország

B.A. Balkanac

Szerbia

Horvátország

Bosznia

Montenegró

Koszovó

Szlovákia

Románia

.
sitemap