Horvátország
KORONAVÍRUS: Szlovénia kijárási korlátozásokat jelentett be, Horvátország is újabb szigorításokat vezetett be
Szlovénia egész területére kijárási korlátozásokat vezetett be. Horvátországban részleges boltzár lépett életbe, és lezárták a határokat a külföldiek előtt.
Szlovénia.
A legújabb óvintézkedéseket Aleš Hojs belügyminiszter jelentette be a közszolgálati televízióban.
Éjféltől az ország lakóinak csak abban az esetben lehet elhagyniuk lakhelyüket, ha munkába mennek, vagy élelmiszert és gyógyszert szeretnének beszerezni.
Akik megszegik a szabályokat, azok 400 euró, vagyis 143 ezer forintnak megfelelő pénzbírsággal sújthatók.
Hojs jelezte, hogy személy szerint támogatná katonák kivezénylését a határokra, ahol azok átvennék a rendőri tevékenység egy részét. A felszabaduló rendőri erőket így az ország belsejébe vezényelhetnék.
Ljubljana már korábban felfüggesztett, illetve korlátozott minden szükségtelen tevékenységet.
Hétfőtől leállították a tömegközlekedést, keddtől a repülőtereket is lezárták, csütörtöktől pedig betiltották az 5 főnél nagyobb összejöveteleket.
Szlovéniában csütörtökön délután 14 óráig 319 volt a fertőzöttek száma, és mintegy tízezer tesztet hajtottak végre. A betegség egy emberéletet követelt.
Horvátország.
Horvátországban csütörtöktől részleges boltzár lépett életbe, és betiltották a nyilvános rendezvényeket, valamint lezárták a határokat a külföldiek előtt.
Andrej Plenkovic horvát kormányfő késő esti, rendkívüli televíziós beszédében megértésre és szolidaritásra szólított fel.
Kiemelte: tudatában kell lenni annak, hogy a világjárvány miatt hirtelen megváltozik majd az élet, és az elkövetkező napok, hetek és hónapok nagyon nehezek lesznek, de mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy minél kevesebb emberéletet követeljen a vírus.
Horvátországban csütörtökön 20 óráig 110 volt a fertőzöttek száma, ebből öten már meggyógyultak. Jelenleg több mint 12 ezer személy van házi karanténban.
A betegség egy emberéletet is követelt, ami további aggodalomra ad okot, mivel egy közismert isztriai vendéglősről van szó, aki nemrég egy ünnepséget tartott ötszáz fő részvételével.
MTI/BALK, Grafika forrása: Delo
Horvátország
Bepirosodott a horvát külpolitikai lakmusz, és a megtalált illúziók
Valahol egy okos ember azt mondta, hogy a kis nemzetek nem engedhetik meg maguknak a nagy hibákat. A horvátok úgy tetszik ezt megtanulták, mert ezeket a viharos időket széltől védett zugban igyekeznek átvészelni. Közben ügyesen meglovagolnak minden meglovagolhatót – lásd Ukrajna -, igyekszenek kedvében járni az USA-nak, de lényegében mindenben megtalálják a számításukat.
Már nem illúzió a kínai út
Ennek tükrében, igen érdekes, hogy az Európai Néppárt spliti ülésének időtartama alatt a horvát kormány aláírta a szerződést ugyanazzal a China Road and Bridge Corporationnal, amely a pelješaci hidat építette.
Kapcsolódó cikk
SZERENCSECSILLAG: A legszerencsésebb ember a világon, illetve kicsoda is anyuci kedvenc Mikimausza?
A kormány a kínai vállalat ajánlatát választotta mint gazdaságilag legelőnyösebbet az A1-es autópálya Vučevica összekötő útjának – a D8-as állami út csomópontjának – megépítésére kiírt közbeszerzési pályázaton.
A pályaszakasz, amelynek teljes hossza 6,85 kilométer, magában foglalja a 2,5 kilométer hosszú Kozjak-alagutat és a mintegy 4,3 kilométer hosszú adriai autópályához vezető bekötőutat.
A munkálatok értéke 74,6 millió euró, és a kínaiak vállalták, hogy az alagutat 36 hónap alatt megépítik. A projekt részét képezi még három felüljáró és két viadukt, de ezt a kínaiak csuklóból úgy megcsinálják, hogy közbe szinte észre sem veszik.
Új szelek fújnak
Ennek a világszinten aprócska infrastrukturális projekt jelentőségét az adja meg, hogy a horvátok alá merték írni a szerződést a kínai céggel.
A hosszabb emlékezetű olvasók nyilván még elő tudják kotorni az agyuk valamelyik rejtett zugából, hogy annak idején mennyire rossz néven vették némelyek, hogy a horvátok a kínaiakat bízták meg egy nagy EU-alapokból támogatott projekt (pelješaci híd) kivitelezésével.
Hogy mennyire nem volt szabad még gondolni sem arra, hogy Kínával, illetve kínai cégekkel kössön bárki is üzletet, ott van az ugyancsak horvátországi példa, amikor semmissé nyilvánították a rijekai konténer-terminál kiépítésére vonatkozó tendert, amelyen szintén a kínaiak nyertek, így a megismételt tendert már egy politikailag elfogadható cég, a skandináv Maersk nyerje meg.
A horvátok újabb szerződést írtak alá Kínával, az unió már nem akadékoskodik (Forrás: X-platform,
Andrej Plenković)
Más lapra tartozik, hogy ez nem vonatkozott a németekre és franciákra, spanyolokra és olaszokra, azaz a nagy és nagyobbacska nemzetekre, de hát így élünk mi az EU-ban.
Akárhogy is, most úgy tetszik, megváltozott a helyzet, mert nemcsak hogy nagyban folyik Pekingben az európai búcsújárás, de a horvátok is léptek, ami annak jele, hogy ismét szabad a vásár.
Az amerikaiaknak nyilván nem tetszik ez az egész, de a közelgő választások miatt nem érnek rá annyira foglalkozni vele.
Lehet, hogy 2024-et úgy fogjuk majd számon tartani, mint a nagy változások évét, illetve azt az évet, amikor az európaiak rájöttek, hogy a nagy geopolitikai játszmában mindenki nyer, csak Európa veszít. Fogalmazzunk inkább úgy, hogy ez távolról sem biztos, csupán elképzelhető.
Hétvégi csemege
Szokásomhoz hívem, ilyenkor a hétvégén igyekszem valamilyen érdekességet felkutatni – az élet közel sem olyan komoly dolog, mint ezt a sok kockafejű hirdeti – ezért beszéljünk a zágrábi Illúziók Múzeumáról.
Azok számára, akik eddig nem hallottak róla, ajánlom, hogy feküdjenek neki a guglinak, mert rendkívül érdekes múzeumról van szó, de visszatérve a hírhez, a zágrábiak ezüstérmet nyertek a brüsszeli European Franchise Awardon (Európai Franchise Nagydíj) a nemzetközi márkák (brandek) versenyében.
A megtalált illúziók (Forrás: Muzej illuzija)
Ennek kapcsán derült ki, hogy az Illúziók Múzeuma a világ legnagyobb magánmúzeum-lánca. A világ 25 országában, több mint 40 helyszínnel és 10 millió látogatóval.
Jelenleg új múzeumok megnyitásán dolgoznak Denverben, San Diegóban, Seattle-ben és Koppenhágában.
Teo Širola, a Metamorphosis horvát vállalat igazgatója, amely a franchise tulajdonosa és az Illúziók Múzeuma globális hálózatának vezetője, örömmel látja, hogy az emberek valóban felismerték ennek a projektnek az értékét szerte a világon, miszerint szórakozva is lehet tanulni.
Teó úr ugyanakkor bejelentette, hogy egyre közelebb kerülnek céljukhoz, a kereken 100 múzeum megnyitásához 2026 végéig.
Ha valaki a közeljövőben Zágrábba látogat, és kedve támad felkresni a múzeumot, az illúziókat nem adják ingyen: 1 felnőtt számára a belépődíj 9 euró, gyerekek (5-15 év) 7 euró, míg a családi (két felnőtt és két gyermek) látogatásra feljogosító belépő kerek 30 euróba kerül.
Mit lehet mondani? Kicsi a horvát, de erős.
-
B A Balkanac4 nap telt el azóta
Felröhögünk a dolgok állásán (Kontrapunkt ’23)
-
Szerbia3 nap telt el azóta
Vajon mire figyelmeztetett Vučić a Presevo-völggyel kapcsolatban?
-
Koszovó6 nap telt el azóta
A koszovói eseményeket követően mindenki gyászol, még Szerbia is
-
Szerbia3 nap telt el azóta
Jézus sírjánál imádkozott a legfőbb szerb titkosszolga, miközben Koszovóban dúl a válság