OSTROMÁLLAPOT: A migránsok éjszakánként a lakott házakba is betörnek, a helyi önkormányzat feliratokkal védekezik

Olvasási idő: 3 perc

Egyre elkeseredettebb a szerb-román-magyar hármashatár közvetlen közelében lévő Majdány-Rábé lakossága. A faluban több a migráns, mint a helyi lakos. Ráadásul a migránsok egyre inkább elszemtelenednek, éjszakánként már a lakott házakba is betörnek. Verica Vas, a helyi önkormányzat alkalmazottja a BALK-nak elmondta: az itt látható feliratokkal próbálják megüzenni a migránsoknak, hogy legalább a lakott házakba ne menjenek be.

Mindent tönkre tesznek

Jelenleg 200 körül van a migránsok száma Majdány-Rábéban, ahol véget ér a magyar kerítés.

A migránsok telejesen otthonosan mozognak, többségük egyre pimaszabb, a héten két betörés volt, egy Majdányon és egy Rábén. Betörés alatt már csak azt értem, amikor olyan házakba mennek be, ahol lakik valaki, a tulajdonos alszik és meglepik az éj leple alatt.

– nyilatkozta a BALK-nak Verica Vas, a helyi önkormányzat alkalmazottja, arra utalva, hogy az üresen álló házak feltörése már mindennapos jelenséggé vált.

Az egyik betörés hétfőre virradóra történt, a ház tulajdonosa felébredt, és elkergette a migránsokat. A két elkövető arab volt.

A másik eset csütörtök reggelre volt Rábén, egy kissé elhanyagolt házba mentek be a migránsok. A tulajdonos itt is felébredt, és kizavarta a három betolakodót.

Az emberek egyre elkeseredettebbek, egyre inkább félünk, mindent tönkre tesznek, házat, kertet, veteményt, gyümölcsöst, az utca csupa szemét.

– mondta az önkormányzati alkalmazott.



Booking.com

Jönnek az asszonyok és a gyerekek is

Majdány-Rábéban egyetlen bolt van. A migránsok estefelé a bolt előtt tömörülnek, olyankor több tízen is vannak.

Verica Vas szerint most már nemcsak férfiak érkeznek, hanem jönnek az asszonyok és a gyerekek is.

Az illetékesek egymásra mutogatnak, senkinek se nincs megoldása erre az áldatlan helyzetre. Ugye, mondanom sem kell, milyen körülmények uralkodnak itt, gondolok itt a higiéniára is.

A migránsok továbbra is a román határt preferálják, ott akarják megkerülni a magyar kerítést.

EZT OLVASTA(D)?
TOTÁLIS CSŐD: Bezárnak a szerbiai szállodák, és alig marad utazási iroda az országban

A románok azonban elszedik a pénzüket, a telefonjaikat, de még a vizet is elveszik tőlük, bántalmazzák őket, csak a gyerekeket nem ütik.

Amikor a migránsok az éjjeli órákban visszafelé jönnek – ha nincs rendőri kíséret, verik a kapukat, ablakokat segítségért, vízért. Egy borzalom itt az élet. Rabokként élünk, bezárkózva a saját börtöneinkbe. Nem lehet a házakat felügyelet nélkül hagyni. Mindegyikünk belefásult, belefáradt ebbe az egész szituációba, és rettegve várjuk az őszt, telet, mert akkor még rosszabb lesz.

– mondta elkeseredve a helyi önkormányzat alkalmazottja.

Majdány-Rábé és a többi határmenti település számára a legaggasztóbb, hogy a szakemberek sem biztatnak semmi jóval.

A szerbiai menekültügyi hivatal ugyan ismét kiküldte az embereit, akik minden nap járják a terepet, beszélgetnek a helyi emberekkel, figyelik a migránsok viselkedését és mozgását, de ennél többet ők sem tehetnek.

Mindebből az következik, hogy öt évvel a migránsválság kirobbanása óta, továbbra sincs megnyugtató megoldás a migránskérdésre, ami végül – nem is olyan beláthatatlan időn belül – Európa etnikai térképének jelentős módosulásához vezet.



Booking.com



  • 118
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •