Connect with us

Koronavírus

KORONAVÍRUS ÉS HAZAFISÁG: Szerbia belülről fertőződhet meg, ezért lezárhatják a határt a saját állampolgárok előtt is

Közzétéve:

A megjelenés dátuma

katonak korona
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 2 perc
[responsivevoice voice=”Hungarian Female” {rate: 1.7} buttontext=Hallgasd!]Szerbiában a külföldről hazatérők jelentik a legnagyobb gondot – nyilatkozta a szerb miniszterelnök. Ana Brnabić kijelentette, hogy vasárnap óta 65 ezer vendégmunkás, valamint külföldön tanuló vagy üdülő állampolgár tért vissza az országba, jelentős fennakadást okozva a határokon, de veszélyeztetve a Szerbiában élőket is. Médiabeszámolók szerint a hazatérők gyakran megszegik az “önizolációra” vonatkozó rendeleteket, ami miatt már rendőri intézkedések is történtek.

Nem volt hazafias cselekedet!

Szerbiában csütörtökre 97-re nőtt a fertőzöttek száma, és ez még csak a kezdet.

Az országot már nem külföldről, hanem inkább belföldről fenyegeti a legnagyobb veszély, miután a Nyugat- Európában dolgozó szerbiai állampolgárok tízezrei tértek vissza Szerbiába.

A szerb miniszterelnök kiemelte: ezek az emberek annak ellenére tértek haza, hogy a kormány és a köztársasági elnök éppen az ellenkezőjére kérte őket.

A hazatérők mindegyike – attól függően, honnan érkezik – 14-28 napos házi karanténra kényszerül, amit azonban nemigen tartanak be.

Ana Brnabić ezért közölte, hogy a karantén szabályait megszegők súlyos büntetésekre számíthatnak.

Azok – akik igazoltan megfertőznek másokat – 1-8 év börtönre ítélhetők, de akár 2-12 év szabadságvesztést is kaphatnak, ha a fertőzött meghal

– figyelmeztetett a szerb miniszterelnök.

Az lett volna az igazán hazafias cselekedet, hogy ott maradnak, ahol élnek, és nem terhelik meg az itthoni egészségügyi rendszert

– tette hozzá Brnabić, aki szerint azért indult meg a szerb népvándorlás, mert a nyugat-európai országokban általában fizetősek az egészségügyi szolgáltatások, Szerbiában viszont ingyenesen igénybe vehetők.

A szerbiai igazságügyi minisztérium közben már be is jelentette, hogy a dél-szerbiai Pirot börtönébe szállítják azokat, akik nem tartják be az otthoni karanténra vonatkozó intézkedéseket.

Melyek a veszélyeztetett területek?

Legtöbben a kelet-szerbiai és a Koszovóval határos területekre tértek vissza.

A Požarevac közelében lévő Smoljinac lakosságának 80 százaléka dolgozik külföldön, leginkább Ausztriában és Olaszországban.

Elvagyok itt az udvarban, és sehova nem megyek. Ezért nem gondoltam, hogy bárhol is jelentkeznem kellene, talán nincs is miért

– nyilatkozta a szerbiai állami televíziónak egy asszony, aki nemrég tért vissza Ausztriából.

A Prva TV is hasonló jelenséget tapasztalt a Koszovóval szomszédos szerbiai területeken is, ahol a lakosság jelentős része albán nemzetiségű.

A tudósítás szerint Medveđa, Vojnik és Lebane több mint 10 ezer lakosa dolgozik Ausztriában és Észak- Olaszországban, ebből a több mint ötezer Veneto tartományban.

Amikor ünnepek vagy szabadságolások idején a “gastarbeiterek” hazatérnek, akkor jócskán megduplázódik az említett települések lakossága.

A helyiek szerint a most hazatérők a kávéházakban üldögélnek, és nem tartják be az “önizolációra” vonatkozó előírásokat.

Tegnap jött meg az ember külföldről, Magyarország irányából, este tíz körül, de már a kávéházban van, ott láttam

– mondta egy lebanei lakos.

lebane

A helyi egészségügyi stáb szerint a hazatérők mintegy 85-90 százaléka jelentkezik, de a hatóságok maguk is felhívják azokat, akikről tudják, hogy visszatértek Szerbiába.

A határőrségtől megkapják az adataikat, ezért a járőrök felkeresik őket, és ellenőrzik, hogy betartják-e a szabályokat.

Előfordulhat azonban, hogy a nagy nyomás miatt Szerbia a határok teljes lezárása mellett dönt, ami azt jelenti, hogy határozatlan ideig a saját állampolgárait sem engedi be az országba.
[/responsivevoice]

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása




BALK könyvek Balkán

Horvátország

KORONAVÍRUS: Öt fertőzött spanyol járt-kelt Dubrovnikban, majd elment bevásárolni, de nem botlottak Indiana Jonesba

Avatar photo

Közzététel:

a megjelenés dátuma

Írta

indiana uj
Indiana Jones Dubrovnikban
play icon A cikk meghallgatása
()
Olvasási idő: 1 perc

Horvátországban öt spanyol állampolgárt azzal gyanúsítanak, hogy végigsétáltak Dubrovnikon, pedig tisztában voltak azzal, hogy pozitív a koronavírus-tesztjük. A bíróság nem rendelte el előzetes letartóztatásukat, ám az ügyészség nem ért egyet a döntéssel, amit az interneten ország-világ tudtára adott.

Beteg spanyolok

Az eset még a júliusban történt, de a hír csak most került nyilvánosságra.

Az ügyészség szerint megalapozott a gyanúja annak, hogy az érintett öt spanyol állampolgár – akik mindannyian 1996-ban születtek – július 22-én este fél kilenc körül a dubrovniki utcákon jártak-keltek, bár tisztában voltak azzal, hogy a repülőtéren végzett gyorsteszt kimutatta náluk a vírust, ami miatt az illetékes járványügyi szakember házi karantént rendelt el számukra.

Ők azonban elhagyták kijelölt tartózkodási helyüket, elmentek a városba, ahol be is vásároltak, és ezáltal más személyeket is veszélyeztetettek. Az esetet a házi karatén betartását felügyelő rendőrök vették észre.

A zágrábi Index hírportál szerint az illetékes ügyészség úgy véli, hogy a spanyolok a karantén elhagyásával a fertőző betegségek terjesztésének és továbbadásának bűncselekményét követték el.

Közben feltűnt Dubrovnikban Indiana Jones, azaz Harrison Ford is, de ő nem terjesztett semmiféle betegséget, és valószínűleg nem találkozott az öt “spanyol beteggel” sem, miután őt a napokban kapták lencsevégre az Adria egyik gyöngyszemének számító városban.

Európa tovább romlik

Az ECDC (Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ) legújabb térképe szerint a betegség egyre nagyobb méreteket ölt Európában és Horvátországban is, ahol a tengerpartot követően a főváros, Zágráb is besárgult.

KORONAVÍRUS: Öt fertőzött spanyol járt-kelt Dubrovnikban, majd elment bevásárolni, de nem botlottak Indiana Jonesba

Zágráb városa után a leginkább veszélyeztetett térségnek Split- Dalmácia, Zágráb, Šibenik- Knin, Zára és Dubrovnik– Neretva megye számít.

Horvátországban az utóbbi 24 órában 333 új esetet regisztráltak, ezzel 1552-re emelkedett az aktív megbetegedések száma. Jelenleg 192-en vannak kórházban, ebből 19-en lélegeztetőgépen, három ember pedig elhunyt.

Házi karanténban 4568 személy tartózkodik, kivéve az öt spanyolt.

Tetszett a cikk?

Osztályozd a csillagokkal!

Átlag: / 5. Szavazatok:

Ha tetszett ez a cikk,

kövess bennünket ezeken a csatornákon:

Sajnáljuk, hogy nem tetszett a cikk!

Segíts nekünk, hogy jobb cikkeket írjunk,

Ezért mondd el a kifogásod

Az olvasás folytatása

KÖVETÉS

A BALK Hírlevele


Azonnali értesítés

Meteorológia

A szerző cikkei

Könyvek kedvezménnyel

B.A. Balkanac

Balkanac

in english

Könyvek kedvezménnyel

Tíz nap legjava