December 15-e úgy kerül be a délszláv népek történetébe, mint egy olyan fordulópont, amikor mindenki „elkövette” azt, amit régóta, vagy éppen nem régóta, de erőteljes médiapropaganda által ígért, illetve ígérgetett. Az Európai Unió korrigálta korábbi döntését, és tagjelölti státuszt adott Bosznia-Hercegovinának, ezzel egy másik cikkünkben már foglalkoztunk, így ezt a témát itt félretesszük, és inkább a szerb-albán (v)iszonyt elemezzük, miután Koszovó a fent említett napon beadta a felvételi kérelmet az Európai Uniónak, az erősen oroszbarát személyekkel terhelt szerb kormány pedig egyhangúlag úgy döntött, hogy kéri a szerb rendőrök és katonák visszatérését Koszovóba. Ettől a naptól, tehát december 15-től, már semmi sem lesz ugyanaz.

Hetedik nap

Koszovóban a szerbek egy héttel ezelőtt torlaszolták el az utakat, és semmi jelét sem mutatják annak, hogy el akarnák bontani a barikádokat, miközben a KFOR-ban döntő befolyással rendelkező Egyesült Államok a „gyurcsányi módszert” alkalmazza, amely szerint egyszer majdcsak megunják, és hazamennek.

Az úttorlaszok elbontására ma (december 16-án) sem került sor, egyrészt mert esett az eső, és esőben kinek van kedve felszámolni a barikádokat – másrészt pedig a koszovói (albán rendőrség) újabb szerb személyt tartóztatott le, ezúttal sokkal súlyosabb vádak alapján, mint ezt az első „delikvens” esetében tette. Rá még a szerb elnök sem mondta, hogy csak „leugrott kenyérért”, bár lehet, hogy ami késik, az nem múlik.

Az újabb letartóztatás nyilván nem tetszik a szerbeknek, így egy okkal több, hogy meg se forduljon a fejükben az úttorlaszok elbontása, a belgrádi tabloidok szerint pedig az újabb eset inkább a feszültség növekedését szolgálja, és nem a feszültség enyhülését.

Slađan Trajkovićot a koszovói rendőrség albán tagjai december 15-én, az esti órákban tartóztatták le, miután november 5-én – a többi kollégájával egyetemben – ő is kilépett a koszovói rendőrség kötelékéből „teljessé téve” ezzel a „nagy szerb kivonulást”. A hírt megerősítette Trajković felesége is, miután a koszovói (albán) rendőrök arról tájékoztatták őt, hogy férjét azért vitték be, mert kiderült róla, hogy háborús bűncselekményeket követett el.

A letartóztatással kapcsolatban Pristinában hivatalosan azt közölték, hogy letartóztattak egy személyt, akit azzal gyanúsítanak, hogy 1999-ben Vučitrnben (albánul: Vushtrri) részt vett az ottani albán lakosság elleni bűncselekményekben.

A letartóztatással kapcsolatban „eltweeterezte” magát Petar Petković is, aki a Koszovóval foglalkozó szerbiai kormányhivatal vezetője. Petković szerint Trajković lefogása azt jelzi, hogy (Albin) Kurti (koszovói miniszterelnök) „továbbra is vadászik a szerbekre”, és nem akarja csillapítani a feszültséget és enyhíteni a helyzetet.

Petković furcsállja, hogy hirtelenjében bizonyítékok kerülnek elő a koszovói rendőrséget elhagyó koszovói szerbek ellen, amelyeket addig senki sem emlegetett, amíg a koszovói rendszert szolgálták. A kérdés mindenképpen jogos, és akár tovább is gondolható, hiszen a koszovói (albán) kormányzat „kígyót melengetett a keblén”, amikor olyan személyt alkalmazott, akinek az „életművébe” beletartoznak a vučitrni gaztettek is.

A koszovói kormány a letartóztatást néhány órával azt megelőzően lépte meg, hogy Hágában a koszovói albán háborús bűnöket vizsgáló különleges ügyészség 26 év börtönbüntetésre ítélté Salih Mustafát, a koszovói hírszerző ügynökség volt vezetőjét, aki az 1998-1999-es szerb-koszovói konfliktus idején háborús bűnöket követett el főleg honfitársaival szemben, akik nem értettek egyet a szerb elnyomás ellen küzdő Koszovói Felszabadítási Hadsereg tevékenységével.

Mustafa az első háborús bűnök miatt elítélt személy a speciális hágai bíróságon, amelyet Hollandiában hoztak létre a kilencven években fegyveres konfliktussá fajult szerb-koszovói albán (v)iszonyból származó bűncselekmények kivizsgálására. Ez a bíróság vizsgálja Hashim Thaçi volt koszovói elnök szerepét is, miután Thaçi 2021 novemberében lemondott elnöki posztjáról, mert hivatalosan is felemerült a gyanú vele szemben, hogy emberiesség elleni bűncselekményeket követett el.

Nem kizárt, hogy a pristinai kormányzat és maga Albin Kurti miniszterelnök is Slađan Trajković letartóztatásával kívánta ellensúlyozni a pénteken (december 16-án) kimondott ítéletet, és csökkenteni annak az esetleges hatását a koszovói, és nem különben a szerbiai médiára. Merthogy amíg a szerbek Trajković letartóztatása ellen lázadoznak, addig sem foglalkoznak a hágai ítélettel, és ha netalán foglalkoznak is, akkor sem az lesz a vezető hír a szerb híradókban.

Szerbia visszakéredzkedik

A szerbek az 1998/1999-es bestiális koszovói megtorlás után kényszerültek Koszovó elhagyására, és most a Biztonsági Tanács 1244-es határozatának egyik megengedő pontja értelmében visszakéredzkednének volt tartományukba.

Az egynéhány oroszbarát miniszterrel terhelt szerb kormány – például Ivica Dačić külügy- és Miloš Vučević védelmi miniszter – csütörtökön este úgy döntött az államfői és a főparancsnoki tisztséget betöltő Aleksandar Vučić kezdeményezésével összhangban, hogy kérni/követeli a szerb rendőrök és katonák visszatérését Koszovóba, legfeljebb ezres létszámban.

Ezt követően Vučić megjelent az állami televízió képernyőjén, és úgy fogalmazott, hogy a döntést egyhangúlag hozták meg, és erre csak azért volt szükség, mert „Szerbia tiszteletben tartja a nemzetközi jogot”.

A szerb államfő tisztában van azzal, hogy ez egy „proxy intézkedés”, és ezért ő maga sem várja, hogy követelését/követelésüket elfogadják, pedig az szerinte „hozzájárulna a békéhez”.

– mondta a szerb államfő a televíziós interjúban.

A követelést a szerbek pénteken dél körül adták át a KFOR képviselőinek, amiről a fent említett Vučević védelmi miniszter tájékoztatta a szerb köztársasági elnököt és a kormányfőt, bár ebben az esetben ő csak kellékes, vagy legfeljebb mellékszereplő.

A történetnek azonban van egy „második fokozata” is, mert ha a KFOR elutasítja a belgrádi kormány követelését, akkor Szerbia kérheti a Biztonsági Tanács összehívását, így az egyelőre lokálisnak tűnhető koszovói konfliktus globális problémává nőheti ki magát, és újabb alkalmat kínálhat az „orosz-amerikai ellenszenv” további mélyítésére.